Mindjárt jó lesz...

Az erre a hétre jutó hét zh-ból hármat már túléltem, már csak négy, aztán hétfőn, kedden és csütörtökön vizsga, aztán lehet gőzerővel a karácsonyra készülni, tehát pl. sütit sütögetni, ajándékot gyártani, takarítani. Már nagyon várom... Jaaa, kedd és péntek között elmegyek valamikor karácsonyi vásárba. Többe is. Minden évben vagy lemaradok róla, vagy kb. utolsó nap jut rá fél órám. Mármint azóta, amióta egyetemre kerültem. Előtte rendes névnapi program volt, hogy anyuval délelőtt kivonultunk, és szépen, nyugisan végigsétáltunk a Vörösmarty téri kirakodón. Na, pl. ez jó lesz, ha majd visszajön az életembe, bár legkorábban két év múlva esedékes. De hogy várom már :)

 

Benczesnél igen gáz zh-t írtam, kettes lett, végül összességében hármast adott. És leszúrt, mert szerinte négyest érdemeltem volna. Ebben egyetértünk. Tény, hogy voltak érdekes dolgok a zh-mban, de a legérdekesebb mégis a javítási mód. Nem egy olyan feladat volt, ahol nem volt elég a válaszban leírni, amit arról a kérdésről órán tanultunk, mert arra csak félpontot vagy nulla pontot tudott adni. Már úgy értem, nem mindenkinek volt elég azt leírni, amit tanutunk. Volt ugyanis pár feladat, ahol a dolgozat megbeszélésekor mellettem ülő srác szó szerint ugyanazt írta, mint én, és a 2-ből 2 pontot kapott, én meg egyet vagy nullát. Nagyon érdekes. Komolyan. Leírom a szerinte is helyes megoldást, de arra nem tud teljes pontot adni, csak annak a felét, esetleg egyáltalán semennyit. Persze nem derült ki, mi lehet az ok. Biztos ilyen napja volt. Mindenesetre így volt kb. két ember, aki négyest kapott, a többi meg kettest-hármast. Szuper. Az egyetlen, ami elszomorít ebben, hogy jövő félévben ugyanezt a borzalmat kénytelen leszek még egyszer végigcsinálni, mert szerencsére két féléves a kurzus, miért is ne. Pfff.

 

Ezen kívül már gyűjtöttem négy ötöst is azért. A legjobb Jamestől a Mystery Novel ötös :) Csak nekem meg J. Andinak jött össze, a többiek hármast vagy négyest kaptak. Jó kis óra volt, ha egyszer időm lesz, elolvasom a plusz könyveket, amiket megkaptunk tőle CD-n, hátha tök jók :) Igaz, csak az utolsó kötelező volt igazi, rendes krimi, de hátha...

 

Holnap jön egy németes szakmódszertan meg egy Textoptimierung, pénteken egy amerikai irodalom meg egy amerikai töri (vagy inkább talán szociológia... vagy ilyesmi). Most úgy érzem, megmaradok. A plusz egy esszé még jelent némi gondot, de a hétvégén egyszer csak rászánom azt a három-négy órát, és összerakom a még hiányzó hat és egynegyed oldalt.

 

Egyik barátnőm két és fél hete mondta, hogy másnap felhív, és még azon a héten átjön. Hát...

 

Beához ma házhoz mentem angolt tanítani, mert nem tud járni. Múlt héten ellopták a kocsiját egy multinacionális nagyvállalat parkolójából, aztán még lumbágója is lett, és még Business English vizsgája is lesz rövidesen, konkrétan szombaton. A baj nem jár egyedül.

 

Most megyek, keresek jó kis térképet a holnapi angolra, és sűrűn fohászkodom, hogy irtó jó zh-kat írjak holnap.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Gumimacik utoljára

Az utolsó hónapom

Gárdonyi Géza: Isten rabjai