Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: június, 2008

Kép

Mert megígértem, aztán azóta sem evett ide a fene. Amúgy nem is Sárvár :D, hanem Sümeg, de az a lényeg, hogy azon a hétvégén készült, Sárvárról hazafelé jövet.

I'm Exhausted

Szó szerint. A szó legteljesebb értelmében. Stb. Épp egy hete, hogy végeztem a vizsgákkal. Minddel. Már tudom az összes jegyem. Egy van, ami nem került még fel etr-be, valamint egy van, ami nem került még be az indexembe, és ez a kettő nem ugyanaz. Jó lenne már leadni azt az indexet, most már nem szeretnék vele foglalkozni. Mindenesetre szép átlagom lett :) Még abban reménykedem, hogy szép summát mérnek érte jutalmul :P Nem jönne rosszul költözés után :) Hétvégén esküvőn voltunk. Renién :) Szép volt, jó volt a hangulat, jól éreztem magam. Nemsokára lesz babácska is náluk, bár azt hiszem, ezt már említettem régebben. Mamánál laktunk, és Tomival közös szobánk volt, hurrá :) Meg közös szúnyogunk. Tomi szerint összesen egy darab, de az adott programot első éjjel dögivel: vakarózás meg nyüszögés vég nélkül. Második éjjel nem hagytuk nyitva az ablakot, vállaltuk a megsülés kockázatát. És nem sültünk meg. Hétfő óta falat kapirgálunk Tomival. Mekkora jó :) Csak haladnánk már mellé... Tomi szer...

XYZ

Van már német irodalmi szigorlatom. Szóbelivel, írásbelivel, tokkal, vonóval. A szóbeli nagyon kellemetlen volt, ismét átéltem, mennyire utálom a németet meg a német szakot. Szóbeliknél ez mindig előjön. Rossz szokás... Erőltetett menetben, egy nap alatt, stresszben, de sikerült a hátrányos helyzetűek nevelése. Ötös lett. Kellett hozzá jóindulat (tanár részéről persze), szerencse meg az, hogy hajnali negyed négyig fent voltam és erőlködtem. Megérte. Az Alexandránál nincs munkám. Evvan. Ha felhívom őket, elmesélik, mik a kifogásaik. Ma akartam volna telefonálni, de végül nem maradt erőm meg kedvem. Holnap. Tutira. Érdekel, mi nem felelt meg. Egy hét alatt kétszer hívtak a Magyar Író Akadémiától, hogy ugye megyek a csúcsszuper reklámkurzusukra. Hát nem megyek. Ugye milyen szuperhíres nagyágyúk lesznek az előadók? Nyilván az én műveletlenségem, de még soha életemben nem hallottam a nevét sem egyiknek sem. Egyszer azért majd szeretnék menni, de akkor, amikor ráérek ezzel is pepecselni. Egy...