Strand, Mesterségek Ünnepe

Tegnap voltunk strandon. Anyu, Tomi meg én. A Palatinusra kiérkezni igen kalandos volt, de azért csak összejött (úgy 2 óra alatt a XX. kerületből - kocsival). Sokat fürödtem, voltam 2 hullámon (kedvenceeeem volt kisebb koromban, és még mindig tök jó), voltam olyan medencében, ahol vmi módon hajtják a vizet körbe-körbe, és a víz magával szippant és sodor. Elég hülye fogalmazásmód, de maga a dolog nagyon jópofa :) Úszómedencéztem is és a termálba is bementem. Ettem hekket, amit nyaranta 1x mindenképpen kell :)

 

Ma a Mesterségek Ünnepére mentünk anyuékkal, sőt Csabáékkal is találkoztunk. Szép dolgok vannak, többel kapcsolatban is úgy éreztem, hogy meg kéne venni. Aztán nem vettem semmit. Első alkalommal, mióta kijárunk. Pedig mióta az eszemet tudom, mindig kimentünk és mindig volt vásárfia. Most viszont kettőt is eltettem az emlékezetembe. Egy csuhébabát 1200 Ft-ért és egy sógyurmababát kb. 3000 Ft-ért. Igazából az volt velük a bajom, hogy hova teszem itthon. De ha jövőre megin megyek és még mindig tetszeni fognak, akkor megveszem. Egyiket vagy másikat. Esetleg szórom a pénzt és mindkettőt :) Nem törtük meg azt a hagyományt, hogy a Mesterségek Ünnepén elfogyasztok egy gyrost :) Ezen kívül láttam rengeteg-rengeteg kisebb-nagyobb babáááát :D Még olyat is, aki az anyukája hasában volt. De azért sokkal izgibbek azok, akik elkerekedett szemekkel bámulják a tömeget :) Majd egyszer én is szeretnék :)

 

Eldőlt, hogy gólyatáborozni hétfőn megyünk, nem holnap. Kialakult, hogy hogyan fog Tomi autókázni, és olcsóbb, ha hétfőn megyünk le. Beülök vele informatika előadásra :) Mekkora élmény :) Szerinte a gépek részeiről meg működéséről lesz szó. Ahhoz én úgyis teljesen hülye vagyok, meg nem árthat az a 4,5 óra :O:O Holnap tehát pakolás ezerrel :) Talán most először listát írok arról, hogy mit akarok vinni. Lista nélkül sem jellemző, hogy itthon hagynék dolgokat, de így meg mennyivel praktikusabb lesz :) Úgyhogy kezdek is listát írni.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Gumimacik utoljára

Az utolsó hónapom

Gárdonyi Géza: Isten rabjai