LizaGazdija

Flórának olyan ötletei vannak, hogy csak lesek. Gyakran mesél fiktív történeteket a barátairól és testvéreiről, és mindig aranyosan jelzi, hogy ezeket csak játékból meséli. Ha esetleg azt hinném, hogy igaziból :) Ilyen részletekkel gazdagítja őket: "Akkor még felnőtt voltam, és még nem élt sem anya, sem apa, sem Viola." Hétvégén a következőt mesélte: "Kirándultunk az erdőben a barátommal, és ránk sötétedett. Nem volt nálunk elemlámpa, és mindkettőnk telefonja lemerült. De találtunk egy villamossínt, és azon mentünk, és akkor beértünk a városba, és hazataláltunk." Milyen okos gondolat egy majdnem 5 évestől, hogy ha a síneket követi, előbb-utóbb lakott településre jut! Eddig elég erős a lányok közötti testvérkapcsolat, és igen, tudom, még az elején vagyunk. Mindenesetre eddig biztató. Annyira erős, hogy hétvégén, amikor hagymakrémlevest ebédeltünk, az én kezemből Viola kiverte a kanalat még az első falatnál, és elhúzta a fejét, Flórának viszont az egész adagot megette...

16 lakás van a házban, háromról tudom, ki lakik benne, plusz a negyedik egy orvosi rendelő. Ezen kívül még 3-4 emberrel össze szoktam futni a lépcsőházban, de róluk semmit sem tudok. Ez szerintem ilyen nagyvárosi hülyeség (más néven elidegenedés), és Tomira nem is jellemző, ő majdnem mindenkit ismer a házban. De nem is ez a lényeg, hanem az a bácsi, aki jóban van az ötödiken lakó, nagyon szimpatikus másik bácsival, és időnként össze szoktunk futni. Egyszer például az ötödiken lakó bácsi kinyitotta nekünk a liftajtót, amikor a földszintre értünk, hogy ki tudjam tolni a babakocsit, majd kicsit elálmodozva azt mondta a két gyerekre nézve: "De szépek vagytok! Egyik szebb, mint a másik." (És tényleg.) Közben a másodikon lakó bácsi, akivel együtt mentek le a lépcsőn, folyamatosan beszélt hozzá, ezen a ponton már a postaládáknál járt, és rá akart volna nézni a barátjára, aki, ugye, nem volt ott, mert leragadt nálunk. Meglepődött, megkereste a tekintetével, majd rákiáltott: "Na,...

- Anya, van kedved velem dolgozni? - Persze, mit csinálunk? - Feldíszítünk. - Hú, az jó ötlet, igaziból is kellene. Előveszi a szalagokat, amik között nem szabad turkálnia, mert az agyam leolvad, mire feltekerem újra mindet, hogy beférjenek a szütyőbe, de sebaj, teszek ugyan megjegyzést, de túllépek a dolgon, nehéz idők járnak mostanában. (Azért az esti elpakolás közben szakítottam időt, hogy feltegyem a szütyőt egy jó magas szekrény tetejére, kész, befejeztük a szalagozást.) Díszítünk, díszítünk, egyszer csak megkérdezi, mit csináljunk majd utána. - Hát, ha befejeztük a játékot, akkor megyünk fürdeni. Erre a gyerek szemrehányó tekintettel: - De nem játszunk. Dolgozunk.

Anyu szerint gyerekkoromban több koncertjén is voltunk, de még kicsi voltam akkor, és nem emlékszem egyre sem. Viszont arra igen, hogy a kazettáit orrba-szájba hallgattam alsós koromban, nagyon szerettem a dalait, és szeretem még most is. Színésznőként kevésbé ismerős számomra, bár a Vígszínház 125 éves ünnepén megnéztem azt a két korai szerepét, amit online elérhetővé tettek (Az udvari kalap és a Macskajáték), és mindkettőben csodálatos volt. Flóra 10 hónapos korában volt először Halász Judit-koncerten, ügyesen végigülte, érdekelte, tetszett neki. A járvány első évében a karácsonyi koncertet is megnéztük online, annak is volt sikere. Most pedig pont azon a hétvégén, amikor hazautaztunk, pont a mi kerületünk művelődési házában lépett fel a művésznő, nem is volt kérdés, hogy megyünk. Flóra most már majdnem ötéves, Viola 14 hónapos, és mindkettőjüknek nagyon tetszett. Illetve Viola csak az első három-négy számról tudna nyilatkozni, akkor táncolt meg tapsolt, fülig ért a szája, aztán szép...

Csütörtökön felhívtak az oviból, hogy menjek a gyerekért, mert rosszul érzi magát, de annyira, hogy ebéd után át is ment aludni a bölcsisekhez. Legalább egy éve nem alszik délután, úgyhogy ez tényleg mutatta a helyzet komolyságát. Odaértem, addigra felébredt. Már nagyon várt, mégis sírva fakadt, amikor meglátott. Olyan sápadt és elesett volt, hogy felállítottam a testvérfellépőre, hiába csak 170 méterre lakunk az ovitól, és hiába nem állt már a fellépőn vagy másfél hónapja. Gurítottam hazafelé a hölgyeket, félúton Flóra megszólalt: - Azt mondta az óvónéni, hogy szurit fogsz adni nekem. Ezen rendesen megdöbbentem. - Ilyet biztos nem mondott, szerintem félreértetted. - De, azt mondta. - Hogyan mondta németül? - Deine Mama gibt dir... Suri [kiejtve szuri]... Surip. Egy pillanat múlva leesett: - Szirup! Azt mondta, hogy gyógyszert adok, szirupot, és ez így is lesz. Ez valahol vicces, azóta is mosolygok, ha eszembe jut, de azért sajnálom a gyereket. Szegénykém fél a szuritól, mint minden gy...

 Egy számomra ismeretlen, angol nyelvű író posztját sodorta elém a Facebook. Azt mondja, nem kell lenézni azt, aki felnőtt létére ifjúsgi irodalmat olvas, örüljünk neki, hogy könyvet vesz a kezébe. Na, ennél lenézőbben nyilatkozni az ifjúsági irodalmat olvasó felnőttekről kihívás lett volna :D Aláírás: egy ifjúsági irodalmat olvasó felnőtt, aki olvas mást is, de ez a kedvence

Szeptember 18-án, vasárnap volt Flóra életében először "igazi" színházban, "igazi" színházi előadáson - járt már számtalan bábelőadáson és koncerten, és a covid miatti lezárások idején két darabot is megnézett online, de most járt először a Vígszínházban. A padlást választottam, mert azt 2020 végén már láttuk - megnéztük az online tartott, ünnepi 999. előadást - , és nagyon tetszett neki, napokig-hetekig beszélt még róla. Amikor meghallotta, hogy csinosan fogunk felöltözni, egyből kiválasztotta, mit szeretne felvenni, egy nagyon szép, virágmintás, forgós selyemruhát, amit tavaly karácsonyra kapott (akkor még elég nagy volt rá, mostanra belenőtt, és gyakran parádézik benne itthon, amikor "fellép"). Kár, hogy még mindig az a megállapodásunk Tomival, hogy nem tehetek fel képet a netre a gyerekekről, mert úgy, de úgy megmutatnám, milyen csinos volt. De sebaj, el tudjátok képzelni, gondolom. A szünetben volt is, aki megdicsérte. Nagyon izgatottan készülődtünk, ...