LizaGazdija

A blogon oldalt van egy olyan, hogy funny quotes, ami minden frissítésnél megoszt a látogatóval egy vicces/elgondolkodtató idézetet. Ezt én ritkán látom, mert más felületen írom a bejegyzéseket, magát a blogot meg nem nézegetem, mert minek. Most véletlenül odatévedtem, és eléggé mellbe vágott az idézet, ami fogadott. Nézzétek: "Woman begins by resisting a man's advances and ends by blocking his retreat." Oscar Wilde Vagyis: "A nő ott kezdődik, amikor ellenáll a férfi ostromának, és ott végződik, amikor elállja a visszavonuló férfi útját."

Kettő is volt. Mondjuk elfér, az tagadhatatlan. 1. Elküldtem az önéletrajzomat meg a motivációs levelemet Andi néninek, hogy nézze meg, formailag/nyelvileg lát-e bennük valami bökkenőt. Azt írta vissza, hogy nem örül, ha elmegyek. Ez nekem annyira jólesett :) 2. Simán elmentem edzésre térdvédő nélkül. Ahhoz képest mondjuk haladás, hogy múlt csütörtökön ugye táska nélkül indultam el, és a villamosmegállóból rohantam vissza. Szóval térdvédő nélkül edzeni nem tűnt annyira jó ötletnek, ahogy már a legutóbbi futás sem volt annyira jó térdvédő nélkül, de akkor csak a szigetkör végén (!) tűnt fel, hogy ez van, most meg a villamoson. Öltözés közben beszélgettünk a lányokkal, pont a futósérülésekről, mert egyiküknek olyan kis szalagokkal volt leragasztgatva a lába (nem tudom értelmesen elmondani, de minden futóversenyen egy csomó embert látok ezzel a megoldással, állítólag a térdfájásra jó). Mondtam, hogy én meg ilyen ügyes vagyok, mire egyikük táskájából előkerült két (!) térdvédő, miközbe...

ez az új könyv kimondottan jót tesz nekem. Amíg olvasom, egyáltalán eszembe sem jut a nyomorom, annyival nagyobb nyomorról szól a történet. Tehát az írás mellett az olvasás is terápia, csak máshogy funkcionál.

Nem tudom, hogy ez depi, enerváltság, melegfront vagy valami más, de elég kellemetlen. Elmesélem, hogyan telnek a napjaim mostanában. Sokáig alszom, de sosem addig, amikorra be van állítva a telefonom. A csörgés előtt fél órával általában felhív valaki, vagy csak ki kell mennem, és kapásból olyan feszültség van bennem, amikor felébredek, hogy nem tudok visszaaludni, de van, hogy még csak visszafeküdni sem. Amikor már fent vagyok, nem érdekel semmi. Főleg melegem van, nyűglődöm, vergődöm. Nem jó sem hálóingben, sem itthoni ruhában, sem utcaiban. Nem akarok csinálni semmit, maximum a Castle érdekel, na meg persze a máltai tervezgetés, de abban most elakadtam, írtam valakiknek, kértem segítséget, és a válaszukra várok. Addig is nézegetem, vannak-e kirándulóhelyek, és azon gondolkodom, vagyok-e olyan tökös, mint Ryan, aki nem egyszer volt már nyaralni tök idegen helyen tök egyedül, és mindent bejárt, mindent megnézett, mindenhová elment, vagyis elmegyek-e majd egyedül kirándulni, vagy fr...

Tegnap a 4-6-oson gyerekek mondták be a megállókat a gyereknap örömére. Én első körben habozás nélkül elsírtam magam ezen, mert eszembe juttatta, mennyire szeretnék gyereket. (Szerencsére egy ideje nem napi probléma ez a téma, attól meg lehetne kattanni.) Második körben már jobban bírtam, sőt helyenként mosolyogni is tudtam rajta, milyen kis cukik ezek a gyerekek, ahogy izgulnak, miközben mondják a szövegüket. Újabb németes csoporttársnő ment férjhez, és mert erős a gyanús, hogy az évfolyamunkon kb. négyen lehetünk még esküvő előtt, és csak én vagyok egyedülálló, nyilván kicsit lehúzott ez a felismerés. Aztán emlékeztettem magamat, hogy nem mehet mindegyikünk élete ugyanabban a tempóban, és majd én is eljutok ide valamikor, majd végignéztem a képeket, amikből kiderült, hogy a lánynak egyik szülője sem él már. És akkor arra gondoltam, valami jónak vele is kell történni, nem lehet, hogy mindenhol csak a szomorúság legyen, szóval biztos úgy van kitalálva a sorsa, hogy legalább szerető t...

Olyan nyomott vagyok már megint... Ilyeneken izélek, hogy nem lesz Bécs, nem lesz Prater, nem lesz Seegrotte, nem volt X-Men (pedig tuti, hogy utálnám, már így ránézésre is marhaság), nem lesz A holnap határa (Tom Cruise van benne, nem hiszem, hogy élvezném), és egyedül leszek folyton, és nem is fogunk már szóba állni többet egymással, pedig. És az sem segít, amikor felidézem, hogy miket mondott kedden (meg korábban), amik bántóak voltak, és valószínűleg bántásnak is voltak szánva, és mondogatom magamnak, hogy úgysem lehetne semmi, hiába hiszem, hogy összeillenénk, mert nem ugyanott tartunk: én készen állok arra, hogy valakinek a társa legyek, ő meg nem, és ezt ráadásul mindketten tudjuk, és ezen egyhamar nem lehet változtatni. Az a megoldás, hogy minél előbb átteszem a székhelyemet a gyönyörű és napos Máltára, jól feltöltődöm D-vitaminnal, és ez meg az új élmények elterelik a gondolataimat a hülyeségekről. Arra is gyanakszom, hogy addig nem lesz párom, amíg nem megyek el. Egyszerű...

Ha a Harry Potter szereplője lennék, ő lennék: Tök jó lenne.