LizaGazdija

Kipofozgattam a fordításom első ötven oldalát. Az eredményt ugyan még nem tekintem végleges állapotnak, de már egészen pofás kezd lenni. Még egy-két olvasás, és elégedett leszek. Megtaláltam egy tavaly nyári blogbejegyzésemet, amiben eldöntöttem, hogy 2014. január 1-jével belefogok egy projektbe. Nos, január 1-je kicsit elmúlt, meg is ijedtem, vajon el tudom-e még kezdeni ezt , mert szerintem csak az év legelső napjától érdemes csinálni, és ki akar 2015-ig várni  –  arról nem is szólva, hogy addig még százszor elfelejtem, pedig tök szívesen vennék szép képeslapokat meg papírt meg dobozt. Úgyhogy a vásárlásból (több embernek kerestem szülinapi ajándékot, és találtam is, háhá) hazatérve leültem, nyitottam egy Jegyzettömböt, és nekiláttam összegyűjteni, az év első tizenhat napján mikor mi volt a fénypont. És fel tudtam idézni minden egyes napomat! Úristen! Hova fér belém ennyi emlék?! Vagy ez azt jelenti, hogy idén eddig minden napomnak volt értelme?

Lefordítottam a könyv utolsó sorát is. Végre! Egyelőre Jóbarátokkal ünnepelek, egyébként meg 17 napom van a határidőig, ennyi idő alatt kell letisztázni, kipofozni a szövegemet, meg összevetni az első kötet szövegével, hogy azért ugyanazokkal szófordulatokkal beszéljenek ugyanazok a szereplők. Vasárnapig adok magamnak időt, addig meglátom, hogyan haladok ezzel a feladattal, és az alapján majd eldöntöm, kérek-e egy hét haladékot a kiadótól vagy sem. De most úgy néz ki, hogy szűken bár, de meglesz. Annyira örülök!

Leviről az egyik első infóm, hogy nagyon szereti a Queent. Így aztán, amikor megláttam, hogy megint leadják a Corvinban az 1986-os budapesti koncertfilmet, megkérdeztem tőle, szeretné-e megnézni. Mondta, hogy neki megvan ez videón, hiszen rajongó, de moziban még nem látta, és szeretné. Úgyhogy beszereztem a két jegyet, ő lemondta a focit, én az edzést, amire azért nem sok mindennel lehet rávenni, és 3/4 7-re odamentünk a mozihoz. Én kevés számát ismerem a Queennek, szóval bőven ért meglepetés. Tetszett, amit láttam, és két fénypontja is volt a koncertnek: Freddie Mercury gyönyörű kiejtéssel elénekli a Tavaszi szél első versszakát. Ezt már rengetegszer láttam, és mindig könnybe lábad tőle a szemem, mert ez nagyon szép gesztus volt. Love of My Life, ezt eddig nem ismertem, de gyönyörű, főleg, ha közben simogatják az ember kezét, pedig nem is szerelmesek az emberbe. Szóval ezt nyilván nem így mondjuk helyesen magyarul, de biztosan értitek, hogy mondom. A mozi után beü...

Tegnap este fel is kerültek az eredmények  meg még néhány kép . Én az "A" műsorból, amit láttam csütörtökön, két fellépőnek adtam volna aranyat, a Casselly-testvérpárnak és Super Silvának, aki fejjel lefelé rohangált a plafonon, és baromi ijesztő volt a mutatványa. Cassellyék aranyat is kaptak, Super Silva ezüstöt. Simet László, aki a másik műsorban lépett fel, de akinek láttam ősszel a mutatványát, és szintén zseniális, ezüstöt nyert. Az igazgató fia, Richter József Jr. aranyat kapott, amit én a magam laikus szemével nem érzek indokoltnak, de azzal együtt, hogy a beszámoló szerint most először kapott aranyat Budapesten magyar produkció, pedig ez már a 10. ilyen rendezvény, el tudom képzelni, hogy tényleg olyan jók voltak a zsűri megítélése szerint. Lehet, hogy itt is nézik a bevállalt kunsztok nehézségét is, mint a műugrásban, és akkor egy olyan szám, amiben több a nehéz kunszt, de több a rontás is, magasabb pontszámot kap, mint egy olyan, amiben kevesebb a nehéz kunszt, így...

2014. január 12-re hótalpas túrát hirdetett a kedvenc kirándulós cégem, és majdnem be is neveztem rá, csak végül nem, mert hátha ezen a hétvégén ünnepeljük anyu szüli-névnapját. (Ezt a túrát is novemberben hirdették meg, mint a Cirkuszfesztivált, amikor még bőven nem lehetett tudni, hogyan alakul az elmúlt hétvége.) Most nézem a fényképeket, amiket a résztvevők készítettek. Donovaly mellett, 1330 méteren nincs hó. Az milyen? Januárban, rohadt magasan, semennyi se! Legfeljebb az ösvény két oldalán, mutatóba. Ez valami rettenet. Mekkora szerencse, hogy nem fizettem be rá! Mennyire csalódott lettem volna!

A hétvégén 50 oldalt csináltam meg, maradt még 50. Célegyenes! Ha egyszer a végére érek, megígérem, sosem csinálok többet ilyet. Ilyet, hogy az első másfél hónapot eltöltöm lelki mizériákkal meg egyéb nyöszörgésekkel, aztán másfél hónap alatt kell olyan minőségű fordítást rittyentenem, amilyet elvárok magamtól. Persze az sem volt feltétlenül okos ötlet, hogy a három hónapból az egyik a december legyen, amikor - hosszú évek tapasztalata alapján - semmi másra nincs erőm és időm gondolni a karácsonyon kívül. Nem baj, a tanulság már megvan, egyszer én is lehetek ilyen, és közben nagyon reménykedem, hogy nagyon jól meg fog oldódni a dolog.

Kétszer is férjhez mentem álmomban, ráadásul egy nap alatt, ráadásul nem ugyanahhoz a fiúhoz, ráadásul egyik fiúval sem beszéltük meg, mi lesz az asszonynevem, és egyiküknek sem tudtam a vezetéknevét (pedig a valóságban persze mindkettőjükét tudom), viszont  az esküvő mindkétszer anyuék nappalijában volt, amihez valamiért tartozott egy torony is. Furcsa dolgok ezek.