LizaGazdija

Néha nem is olyan szörnyűek azok a dolgok, amiktől nagyon félünk. Nekem például ma kifejezetten pozitív volt az az óramegbeszélésem, aminek a témája a múlt csütörtöki órám volt. Jó, nagyon azért nem dicsért meg a vezetőtanárom, de egyáltalán nem volt annyira negatív a dolog végkicsengése, mint vártam. Ráadásul beszélgettem valakivel, aki mindig nagyon sok jót meg okosat mond, és annyira feldobott ma a vele való beszélgetés, hogy itt röpködök. Úristen, olyan jó kedvem van :D Hangulathoz illő zene, bár már volt múlt héten: Remélem, az edzésen is előkerül majd :) UPDATE 0:25-kor: Nem került elő, ma új CD volt, ami egyelőre tökre nem tetszik, de majd megszokom. Viszont itthon annyiszor hallgatom meg ezt a számot, ahányszor szeretném. Most pörög másodszor a "Nagyon" lista a youtube-on :) Aztán majd fogok aludni is.

Egy hosszú beszélgetés eredményeképp az összes olyan ember hozzáférését elvágtam magamhoz, aki idegesít, illetve akivel nem kellene kapcsolatot fenntartanom, de hiába nem akarok, mert akkor is megtalál.

Jó, ha az embernek vannak barátai. Csak ennyit akartam. És köszönöm nekik :)

Mostanában már nem volt olyan jó ránézni a hajamra, mert nagyon elvékonyodott a vége, ami arra utalt, hogy kéne vágni belőle. Gondoltam is, hogy bemegyek ide a közeli fodrászatba, és megkérdezem, mennyiért vágnának belőle 5-10 cm-t. Nem hiszitek el, de nem bírtam kivárni, hogy odajussak. Tegnap hajat mostam, és hajmosás után annyira zavart az, ahogy kinézett a hajam a tükörben, hogy megfogtam az ollót, és levágtam belőle azt az 5-10 cm-t. Közben rendkívül élesen az emlékezetembe idéződött a legutóbbi hajvágós akcióm, ami még óvodás koromra tehető, és anyu reakciója: ordított, amikor rájött, hogy belevágtam a hajamba, aztán nagyon sírt, mert attól félt, tönkretettem a hajamat. Amikor megkérdezte, miért csináltam, a következőt válaszoltam: "Nem tudtam, hogy ennyire fogsz ordítani." Valójában fodrászosat játszottam. Na, hát ez az emlék kísérte a vagdosást, és kicsit izgultam, nehogy megint valami hasonlóan fenomenálisat alkossak, mint akkor. (Akkor nem volt két egyforma hosszú...

Már a nyilvánvalón túl, miszerint intenzív mozgást és formálódást jelent. 1. Már mondtam régebben, de azóta is örülök neki: egy csomó zenét megismerek napjainkból, amikről másként nem biztos, hogy értesülnék, amióta nem hallgatok rádiót. 2. Nem követem a focit, de a pasik többségének ez akkora szívügye, hogy tökre szégyellem magam néha. No problem, K. pasi, neki is szívügye, követi is lelkesen, ezért mindig tudom, milyen meccs van, sőt az eredményeket is - egészen öt percig azután, hogy közölte velünk. De ez is több, mint a semmi. 3. Egy ideje nem nézek tévét. Nem sznobizmusból, nem azért, mert az ciki vagy ilyesmi, egyszerűen nincs kedvem hozzá, és úgy érzem, úgysem tudnék pár percnél tovább koncentrálni a mozgóképre. K. viszont néz tévét, mindenféle olyan műsort, amivel én egyébként is kevésbé találkoznék (késő este van pl.), és elmeséli ezeket. Így aztán a tévéről is van valamilyen képem. Jó hatással van rám ez a program, úgy érzem.

Ez van a fejemben. Egy dolog körül kavarog minden, ez az egy dolog minden mást beszippant, nem tudok másra gondolni. Még a koreográfia sem ment edzésen, nagyon régen hibáztam annyit, mint ma. De ez most nem nyösz, hanem feldobódott állapot. Jaj nekem.

Anyu egyszer mosolyogva mondta, hogy azért tetszett meg neki a Luca név, mert gondolta, jól jönne egy kis boszorkány a családban. Lehet, hogy megkapta?