Végére értem a sorozatnak, megnéztem mind a hat évadot. Szomorúan tapasztaltam, hogy ez is lezáratlan maradt, mint oly sok más sorozat. Kár érte. Aranyos mese volt ez, bár szerintem az eleje sokkal jobban sikerült és humorosabb, mint a harmadik-negyedik évadtól kezdve a későbbi részek. Van kedvenc figurám is: Gyagyás Tódi (magyar hangja Botár Endre). Annyira kedvenc, hogy nem átallottam utánanézni, vannak-e tódis ereklyék, esetleg plüssök, de ami van, az olyan ronda, hogy nem kéne. Így aztán csak álljon itt egy kép Gyagyás Tódiról, alatta meg az egyik legjobb szövege: "Nem vered át a csupa ész Tódit!" Egy sóhajjal búcsút intek gyermekkorom eme szeletének, és felnőttesebb vizekre evezek: következőnek Jóbarátokat fogok nézni.
Ez a könyv valamikor hetedik táján volt kötelező olvasmány, de nem olvastam el. Pedig anyu megvette a szép, új kiadást, ezt itt: Bennem viszont iszonyú ellenállás volt a vallással szemben akkoriban, szó nem lehetett arról, hogy bármit is a kezembe vegyek, amiben bármilyen vallásról is szó esik, pláne, ha akörül forog az egész történet, és pláne, ha az a vallás a kereszténység. Hiába szerettem a Margit-legendát, öreg hiba volt a címbe beleírni Istent, ez volt ugyanis a garancia arra, hogy ne olvassam el a könyvet. Gondoltam, fölösleges lenne elolvasni amúgy is, hiszen a legendát oda-vissza kenem-vágom, majd megírom az irodalom dolgozatot ilyen időpocsékolás nélkül is, addig meg olvasom valamelyik olyan könyvemet, ami érdekel is. A terv jó volt, csak azon bukott el, hogy a dolgozatban ravasz, addig és azután is példa nélküli módon nemcsak a történetre vonatkozó kérdések szerepeltek, hanem idézetkiegészítős feladat is, sőt főleg az. A könyv elolvasása nélkül viszonylag nehéz emléke
Felszállunk a zsúfolt metróra, nincs két szabad hely egymás mellett, így Flórát leültetem egy idősebb hölggyel szemben. Két perc múlva a gyerek kicsit kétségbeesett hangon, félhangosan: - Anya, kiesett a néni szeme! Akkor vettem észre, hogy a hölgy jobb szemgolyója hiányzik. Ilyenkor mindig örülök, hogy itt élünk, ahol van rá esély, hogy nem magyar, akiről megállapítást tesz a gyerek. Leszállás után megbeszéltük, mi történhetett a nénivel, és azt is, hogy csak egy látó szeme van, ami nagyon nehéz lehet. Az a megfogalmazás, attól kész vagyok. Mint valamelyik nap, amikor azt hitte, úgy akarok elindulni egy programra, hogy bekapcsolva hagyom a főzőlapokat az ebéd alatt: - De, anya, ha így hagyjuk, mindenhol lángok lesznek az egész lakásban! Akkor is milyen igaza volt.
❤️❤️❤️
VálaszTörlésolvastam az oriasi esozesrol, minden jot Nektek! librarycat
VálaszTörlés