Tanítás és kötődés 2
Nagyon ritkán írok csoportokról, pláne hallgatókról, de ez most nem bír bennem maradni.
Jó ideje először volt olyan csoportom, amelyik garantáltan nem fog hiányozni. Erről egyetlen résztvevő gondoskodott, bár akadt még kettő, akivel kicsit nehéz volt.
Ez az egy viszont elképesztő, ilyen embert talán még nem is láttam. Nagyon lelkes, motivált, nagyon kedves is tud lenni, ugyanakkor kegyetlen bunkó beszólásokat tud megereszteni a többiek felé, és mivel rettentően... nem okos, ezért folyamatosan kérdéseket tesz fel, ezek harmadának semmi értelme, harmadát már megválaszoltam 1-100 alkalommal, a maradék jó. Ha tőlem kérdez, csak tőlem jó a válasz - ha megkérdezi, mit jelent a "cat", és a mellette ülő megmondja neki, hogy macska, akkor rárivall az illetőre, hogy ő engem kérdezett, és a másik mit szól bele. Egyébként is irtó furcsa reakciói vannak, a legapróbb dolgoknak sikítva örül. Minden kérdésének nekifut három-négy-ötször, mire kiböki. Csak úgy tud gondolkodni, ha ír, viszont nem radíroz, nem satíroz, nem használ kifestőt, hanem újból nekimegy minden elírt szónak, mondatnak, ha ötször írja el, akkor hatszor.
Lélekölő vele egy légtérben lenni, mindenkit kicsinál maga körül. Nem is szerettek vele dolgozni a többiek, ezért én voltam a párja páros feladatoknál. Mivel nem nagyon okos, azt hitte, azért, mert ő a kedvencem*. Két csoporttal ezelőtt is alkalmaztam ezt a módszert valakinél, aki megőrjítette a többieket, csak ő intelligens, ezért azonnal levágta, miért van ez, és amikor meghallotta, hogy a páros feladatnál velem fog dolgozni, már alig bírta visszatartani a nevetést.
Ez a legutóbbi nehéz résztvevő nagyon szeretett engem, viszont abszolút képtelen tekintettel lenni másokra, és én sem voltam kivétel. A szünetben a nyakamra állt, és hiába látta, hogy épp mást csinálok, ő akkor is kérdezett és beszélt. Brutál közel áll az emberhez, belemászik mások intimszférájába, és ha hátrébb lépsz, utánad lép. Az óra végén sem engedett elmenni, mert az én időm szerinte automatikusan az övé. Egy idő után rászoktam, hogy szünet elején és óra végén hanyatt-homlok meneküljek a teremből, és elrejtőzzek a tanáriban vagy a konyhában. Majdnem az összes kollégámmal kapcsolatba került, és mindenkit kiborított, többen az első találkozás után megkérték a főnökünket, hogy többet ne kelljen vele dolgozniuk.
A kurzus feléig úgy éreztem, kinyírja a lelkemet, és érdekes, hogy amint kevesebb idő volt hátra, mint amennyi addig eltelt, már csak minimálisan irritált. Talán megkönnyítette az elviselését az, hogy tudtam, hamarosan elmegy, és sosem találkozunk többet. Aztán az utolsó két-három hét kőkemény volt, olyan, mint az első néhány, úgyhogy végül megkértem a főnökömet, hogy többet ez a résztvevő ne kerüljön a csoportomba, ha folytatná a tanulást, mert nem hiszem, hogy bírom még egyszer három hónapig. Rémálmomban is megjelent ugyanis: visszajött eggyel magasabb szintre, és hozzám került. Leizzadtam a gondolattól is.
Félelmetes élmény volt hónapokat tölteni vele, nem is hevertem még ki teljesen.
*Sosem szokott kedvencem lenni, de ez mellékszál.
az jutott eszembe, hogy o nagy valoszinuseggel rajta van az autizmus spektrumon (ugyanitt le kell szogeznem, hogy vannak hiperintelligens, hiperempatikus es az interperszonalis kapcsolatokban szuperul boldogulo emberek is a spektrumon - vsz pont ezert ilyen nehez es zavarbaejto a diagnozis. de elegge valoszinu, hogy o nem neurotipikus volt). librarycat
VálaszTörlésIgen, biztos, hogy nem neurotipikus (és szinte biztos, hogy ő ezt nem tudja magáról), ezt bent is beszéltük. Sajnos én nem vagyok kiképezve arra, hogy ilyen emberekkel dolgozzak, valószínűleg nem is vagyok erre alkalmas, ezért rettenetesen elfáradtam tőle szellemileg és lelkileg is.
Törlésnekem is van tanari diplomam is, es a tanarkepzes orain a vilagon semmit nem tanultunk a neurodiverziokrol. es pszichologiabok is csak szocialpszichologiat meg neurolingvisztikat, de pl semmi gyermeklelektant, fejlodeslelektant. anyukamnak volt tobb fejleszto- meg felzarkoztato, tehetseggondozo tovabbkepzese, es ott mar volt nemi pszichologia (de nem eleg, es pl sztem nekik is kellett volna pszichodrama, terapiaba jarni vagy legalabb szupervizio), de semmit sem tanultak neurodiverziokrol vagy akar traumatudatossagrol, bar az sni-fokusz nagy volt (igy meg furabb, hkgy ezt a reszt egyszeruen ignoraltak). ez a 2000-es evek eleje volt es remelem, azota javult a helyzet (most Luxemburgban elunk es elmondasuk alapjan az itteni pedagogusok tobbsege is maximum szemelyes erdeklodesbol talalkozik ezekkel a temakkal 🙁) en is neurodiverz vagyok, highly sensitive/szenzoros feldolgozasi erzekenyseg (nem zavar). librarycat
TörlésEz érdekes, nálunk volt gyermek- és fejlődéslélektan, viszont csak tanulási nehézségekről tanultunk, másra nem készítettek fel minket. (15-20 éve, nem tudom, mi változott azóta.) Azt hiszem, a gyógypedagógus az, aki nem neurotipikus tanulókkal való munkára készen áll.
TörlésAusztriában "sima" gyerekcsoportokba bekerülhet nem neurotipikus gyerek is, de saját pedagógusa van, aki egész nap csak rá figyel. Ezt két oviban testközelből figyelhettem meg, felemelő élményként maradt meg, mert mindenki boldog volt. Érdekes, hogy nem neurotipikus felnőttet viszont minden segítség nélkül löknek be neurotipikus felnőttek közé tanfolyamra, aztán sok szerencsét neki is, a társainak is meg a tanárnak is. Nem tűnik fairnek.