Flóra mondásai

Amíg oviban volt, kipakoltunk az ajtó mellé nem kevés cuccot, hogy Tomi kivigye a raktárba kocsival, ezért kicsit ziláltan nézett ki az előszoba. Flóra hazajött, az ajtóban megtorpant, meglepetten körülnézett, majd azt kérdezte:

- Mi ez a kupkeráj?

Bújócskáztunk, percek óta keresett, de nem talált. Egyszer csak megszólalt:

- Jó messzire elbújtál, anya!

Reggel éppen próbáltam magamhoz térni, amikor a gyerek megjelent a kezében egy már félig megevett Balaton szelettel. Elmajszolta a másik felét is, majd mondta, fáj a hasa. Mondtam, persze, mert reggeli helyett betolt egy Balaton szeletet. Ezek után összefoglalta a történéseket:

- Odatoltam a hűtőhöz a széket, nem az instabilt, kinyitottam a hűtőt, kivettem és betoltam egy Balaton szelet.

Induláshoz készülődtünk, levette a kabátját a gyerekfogasról, ami ettől lejött a szögről, amin lóg, de ő visszatette, ami azelőtt még sosem sikerült neki. Kiabált:

- Anya! Vissza tudtam tenni egyedül! Már mindent tudok!

Ezen felnevettem, és kérdeztem:

- Igen? Mindent?

Elgondolkodott, majd:

- Viselkedni még nem. De már sokat tanultál [értsd: tanítottál] nekem. Neked ki tanult [értsd: tanított]?

Olyan szemtelen és szófogadatlan tud lenni, hogy a fülem kettéáll tőle, de csak engem szórakoztat ezzel, senki mást. Egy esetben éppen morogtam rá, amiért így viselkedik, mire ő széles mosollyal:

- Majd megtudom, ha nekem is lesz gyerekem, és anyuka leszek.

- Remélem, de ettől nekem most nem lesz jobb.

Amúgy, ha neki szófogadó gyerekei lesznek, na, az full igazságtalan lesz. Az lenne igazságos, hogy olyan nyakas kis miniöszvérei legyenek, amilyen ő most kicsinek, én meg röhögjek, persze csak akkor, amikor nem látja.