Pára

Szeptemberben észrevettük, hogy nagyon durván párás lett a lakás levegője: a ruhák egyszerűen nem száradtak meg*, az ablakokon belül folyt a pára, és a mi szobánk egyik sarkában megjelent a penész - szerencsére még időben elkaptuk, simán le lehetett törölni, és azóta sem jött vissza. Beszereztünk néhány páratartalom-mérőt, ki is derült, hogy átlag 88% a páratartalom a lakásban. Örültem is, házhoz jöttek a trópusok ezek szerint. Következő lépésben teleraktunk mindent sóval, legalább 5 kg só van lefedetlen dobozokban a lakás különböző pontjain. Valamint brutál szellőztetésbe fogtunk. Eddig is szellőztettünk, de általában bukóra nyitott ablakkal, és amióta hűvösebb lett, nem olyan hosszan. Hát, most naponta 2-3x letekerjük szépen a fűtést, kitárjuk az ablakokat, és 10 percig úgy is maradnak. Kölcsönkaptunk a szüleimtől egy páraelszívót is, azt még csak egyszer-kétszer kellett bevetni. Valamint abszolút kihasználjuk, hogy a házhoz tartozik mosókonyha. A szomszéd lépcsőházban van, az alagsorban, és heti egy délelőttöt vagy délutánt lehet lefoglalni neten keresztül. Egy kártyával lehet bejutni, és a kártya csak akkor nyitja az ajtót, amikor az embernek van lefoglalt időpontja, így nem eshet meg az, ami egy korábbi házban: beírtam magam egy idősávra, lebattyogtam a megfelelő időpontban, aztán valaki más cuccai pörögtek a gépben, és buktam az idősávomat, mehettem mosni egy másik nap. Most következőképpen csinálom. Szétválogatom a ruhákat, általában négy adag lesz, színes, kék/fekete, fehér, babaruha**. Az első adagot kimosom itt fent. Lecígölöm a négy adagot meg a mosószert és az öblítőt a mosókonyhába, egyszerre elindítom a mosó- és a szárítógépet. Megyek a dolgomra, és egy óra múlva visszatérek. Ekkor a száraz ruhát felhozom, a frissen mosottat átrakom a szárítóba, egy újabb adagot meg berakok mosni. Ez így tényleg egész délelőtt ill. délután tart, nagyon szórakoztató. Arra még nincs tervem, hogyan fogom ezt kivitelezni, amikor már nem leszek gyesen, de biztos lesz rá ötletem, mire elérünk odáig.

Nos, így sikerül 60% körül tartani a párát, ami még éppen elmegy. 

Mindig van valami.

*Volt olyan, hogy szombaton teregettem, vártam, vártam, hogy majd megszáradnak a cuccok, és végre leszedhetem őket, aztán szerdán, amikor meguntam a várakozást, még volt olyan 56-os méretű babaruha, ami vizes maradt. Egy 56-os méretű babaruha nem valami nagy.

**Állítólag a babaruhát külön kell mosni a többitől. Azt nem tudom, meddig, úgyhogy most is úgy lesz, mint Flóránál: amíg meg nem unom, addig külön mosom, aztán meg már nem.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Gumimacik utoljára

Az utolsó hónapom

Gárdonyi Géza: Isten rabjai