A lefújt metró esete

Valamelyik nap volt hír, hogy Prágában egy banda másfél perc alatt lefújta egy metrószerelvény összes ablakát, és néhány utas verekedésbe bonyolódott a rongálókkal. Megnéztem a videókat, beleolvastam a kommentekbe, és utóbbinál meglepődtem. Többen írták, nem értik, mit kell kiakadni néhány grafitin, tök jó, hogy az embereknek ez a legnagyobb gondja, és milyen gyökér lehet az, aki emiatt nekimegy valakinek, mit érdekel bárkit is, hogy lefújták a metrót. Azért lepődtem meg, mert azt gondolnám, hogy a metró közös vagyon, mindenkié, mindenki pénzéből vették, tartják fenn és takarítják. Ami egy kicsit is az enyém, azt nem szeretném megrongálva látni (nem mintha nem háborítana fel, ha valaki magántulajdonát teszik tönkre, vagy abban okoznak kárt), valamint lehet, hogy azt szeretném, ha az adóm nem ilyen baromságokra menne el, hogy lefújt metrószerelvényekről kell letakarítani a festéket. Jó, nem vernék meg emiatt senkit, de azért szétvetne az ideg, ha ilyet látnék utasként. Ugyanakkor tény, hogy már kilencedikes koromban megmondta egy osztálytársnőm: "Benned nincs semmi buli."*

*Ekkor már négy éve hallgattam mindenféle jópofáskodást a külsőmmel kapcsolatban (kövér vagyok, pattanásos vagyok, csúnya vagyok, stb.), így, amikor felmerült, hogy a gólyabálon** én vegyek fel valami full idétlen jelmezt, nem is tudom már, mit, nagyon határozottan közöltem, hogy biztosan nem. Úgy voltam vele, van nekem elég bajom az osztályban, nem szeretném évekig hallgatni azt is, hogy beöltöztem nem tudom már, minek.

**Eleve morcos voltam attól, hogy részt veszünk a gólyabálon. Az nekünk már az ötödik évünk volt a suliban, ötödikes korunkban voltunk gólyák, amikor is nyilván részt vettünk a gólyabálon, meg is nyertük, úgy emlékszem. Úgy gondoltam, és most is úgy gondolom, hogy egy osztálynak egy suliban egy gólyabál jár, nevezetesen abban az évben, amelyik nekik abban a suliban az első. Na, ez a véleményem is megerősítette azt a gyanút, hogy bennem nincs semmi buli. 

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Gumimacik utoljára

Az utolsó hónapom

Gárdonyi Géza: Isten rabjai