Várakozás és készülődés

Tegnap eldöcögtünk vásárolni Flórával. (Döcögtünk, mert én rendesen mozogni már rég nem tudok.) Először a ruhaboltba mentünk, neki néztünk ezt-azt, aztán mondtam, lessük meg a babaholmikat is, hátha van aranyos kapucnis törölköző. Volt, nem is egy, de a kapucnira úgy applikálták fel a cuki rátéteket, hogy magát a kapucnit nem lehet a baba fejének megtörlésére használni, szóval felejtős. Miközben én ezeket nézegettem, Flóra külön utakon járt, és egyszer csak megszólalt, kezében egy szett nyári ruhácskával:

- Anya, ez mi ez?
- Kicsi babáknak való nyári ruha, nagyon aranyos.
- Akkor vegyünk ilyet a kistestvéremnek!

Kész, elolvadtam :) Megbeszéltük, hogy most még nem veszünk neki ruhát, mert nem tudjuk, milyen méret lesz rá jó*, meg aztán mire megérkezik, valószínűleg nem lesznek már ekkora melegek, és akkor nem tudja hordani ezeket a ruhácskákat. De megígértem neki, hogy ha már itt lesz a kistestvér, akkor az apjával elmennek egy ruhaboltba, és ő választhat valamit a babának.

Ezek után átdöcögtünk az Eurosparba, ahol bevásároltunk a mai ebédhez. A mindenfélés résznél megálltam, mert árultak két darabos fürdőlepedőt, fehéret, majdnem olyat, amilyen Flórának volt az első időkben, és azt néztem.

- Anya, ez mi ez? Törölköző?
- Igen.
- Jó lesz a kistestvéremnek?
- Igen, pont arra gondoltam, hogy szerintem jó lesz neki.
- Akkor vegyük meg! Nem teszem be a kosárba, a kezemben hozom.

És már le is kapta a polcról, és kézben vitte a pénztárig.

Olyan jó, hogy ilyen lelkes :)

*Persze azért várja itthon némi ruhaellátmány: Sümegről elhozták az ottani padláson tárolt babaruhákat 50-74-es méretig, ezeket Flórával kimostuk, majd kivasaltam. De a hazajövős ruha új lesz, csak a babáé, és akkor valószínűleg azt fogja választani Flóra.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Gumimacik utoljára

Az utolsó hónapom

Gárdonyi Géza: Isten rabjai