Flóra sümegi nyaralása

Sümegen is eltöltött három napot. Azért csak hármat, mert ez már belelógott abba a hétbe, amikor már véget ért a szünete, és mennie kellett oviba - úgy kunyiztam ki, hogy mehessen három hét pihi után, ne kelljen egy hónapot kihagynia, mert féltem, hogy az már túl sok lenne neki. Egyébként tényleg sok lett volna, a harmadik hét végén már sírt, hogy oviba szeretne menni, mert hiányoznak a barátai.

Az egyik nagynénjével vonatozott el Bécsből, és most sem volt semmi sírás, simán ment az út. Sümegen is nagyon jól érezte magát, ott is sok élmény érte: volt fent a várban többször is, megnézte, hogyan fejik a kecskét, ivott frissen fejt kecsketejet, sőt kért még egy pohárral, meglátogatta a dédnagymamáját, látott lovasbemutatót, rengeteget trambulinozott, és volt ünnepi vacsora a névnaposoknak (Flóra, az egyik nagybácsi és az egyik nagynéni). Akkora lila árkokkal a szeme alatt jött haza, hogy még :D 

Azóta nagyjából naponta-kétnaponta mondja, hogy Pestre és Sümegre is szeretne még menni, és majdnem minden nap eszébe jut még valami élmény, amit vagy nem mesélt még, vagy már igen, de nagyon megmaradt neki. Mi tagadás, büszke vagyok rá, hogy ilyen profin nyaral nélkülünk is :)

Itt éppen lovasbemutatót néz a kedvenc ruhájában. Minden reggel a szivárványosat szeretné felvenni :)

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Gumimacik utoljára

Az utolsó hónapom

Gárdonyi Géza: Isten rabjai