Várható élettartam

Tomi nemrég olvasott egy cikket arról, mennyi a várható élettartam különböző országokban. Megjegyezte, milyen érdekes, hogy a statisztika szerint tíz évvel tovább tart majd az élete így, hogy Bécsbe költöztünk, mint ha otthon maradtunk volna. Azt is írták a cikkben, hogy a fő különbség a két ország között abban rejlik, hogy itt nagyobb hangsúlyt fektetnek a megelőzésre, míg otthon inkább a gyógyítás a cél.

Elgondolkodtam ezen, és rájöttem, hogy pont most saját példa is illusztrálja ezt a két eltérő megközelítést (bár egy-egy esetből nem általánosítunk). Még nyár végén aggasztó tünetekkel rohantam orvoshoz otthon. Megnyugtatott a doki, hogy semmi szervi gond nincs, és bár talált egy másik valamit, ami a tünetekkel nem függ össze, azt mondta, semmi para, lehet ugyan baj belőle, de nem szokott, és majd a jövő évi kontrollon meg kell nézni, mi a helyzet. Néhány héttel később elmentem itt is egy orvoshoz (akihez korábban jártam, magánorvos lett, és mielőbb szerettem volna új orvost találni, úgyhogy itt is kértem éves kontrollt). Ő is látta azt a valamit, amit a másik, és nekem egy szót sem mondott, tehát nem derült ki, hogy lát valamit, de rögtön adott időpontot két hónappal későbbre. Ma megint megnézett, és megint adott időpontot négy hónap múlvára.

Ebből az látszik, hogy otthon egy év múlva meglátnánk, történt-e valami rossz egy év alatt, itt meg egy év alatt vagy háromszor-négyszer meg fogják nézni, merre tartanak a dolgok, hogy ha esetleg valami rossz akarna történni, hamar lehessen reagálni.

Nem gugliztam meg a valamit, mert egyszer már elkövettem ezt a hibát egy orvosnál tett látogatás után, és akkor megfogadtam, hogy legközelebb okosabb leszek. Mindenesetre minden rendben lesz, ahogy most is rendben van.

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Gumimacik utoljára

Az utolsó hónapom

Gárdonyi Géza: Isten rabjai