Nyaralások

Idén négy nyaralás fért bele az időbe/keretbe: 4 nap Sümeg (Tomi szüleinél), 4 nap Pest (az én szüleimnél az idősebb unokaöcsémmel, Bencével kiegészülve), 3 nap Graz, 3 nap Salzburg. Mindegyik nagyon jó volt, sok élményt szereztünk/kaptunk, csak annyit állapítottunk meg, hogy az itteni városokra a 3 nap helyett 4 kellene, mert akkor két teljes napunk lenne, amiből az egyiket kirándulásra lehetne szánni. Csodaszép vidékek vannak errefelé. Majd mostantól észben tartjuk, hogy egy nappal többre érdemes utazni. 

A képek teljesen összevissza töltődtek fel, nagyon örvendek, de nem érzem az elszántságot, hogy majd most sorba rendezem őket. Ha valaki esetleg tudja, hogyan lehetne a képfeltöltést úgy megoldani, hogy albumként jelenjen meg minden, nagyon hálás lennék, ha kiokosítana.

Salzburgból hazafelé megálltunk a Mondseenél. Egyszer itt is kellene nyaralni.



Salzburg belvárosának szíve és a szálloda, ahol laktunk. Végig ilyen tré időnk volt, de ez nem szegte kedvünket.

Karácsonymúzeum. Szeptember ide vagy oda, ezt látni kellett. Mindenképp megérte, többek között szuper ötleteket gyűjtöttem adventi naptárhoz. A következő 4 évre ugyan megvan a terv (és ez nem vicc), de Flóra akkor még mindig csak 7 éves lesz, úgyhogy elfért még néhány tipp.



Karácsonybolt Salzburgban. Be ugyan nem mentünk, de a kirakat tetszett.

Flóra Mozart szülőházában :)

Wolfgang Amadeus és Maria Anna, avagy Nannerl Mozart. Az jutott eszembe, olyan ez, mintha Flóra neve fennmaradna évszázadok múlva is, de nem Flóraként, hanem Manciként emlegetnék majd. Fura.

Mirabell-kert, törpeszobrok. A Muzsika hangjában, amikor a "Do re mi" éneklése közben bejárják a fél várost, itt is táncolnak.

Mirabell-kert

A szintén a Muzsika hangjából ismert pegazusos szökőkút. A mögötte található lépcső alján megmutattam Flórának a már említett jelenetet a filmből. Tetszett neki, a végén azt mondta, "még" :) Szerintem külön tetszett neki, hogy ismerte a dalt, mert a magyar változatot szoktam énekelni neki, a repertoárunk oszlopos tagja.


Mirabell-kastély

Szintén, Tomival és Flórával.

A katedrális, ahová most nem mentünk be, mert tavaly februárban már láttuk.

Kilátás a szobánkból

Még mindig

Ez pedig a Schloss Klessheim Salzburg mellett/szélén. Kaszinóként működik, és feltehetőleg sosem tudtuk volna meg, hogy létezik, ha nem kapunk egy nyomkeresős játékot a karantén idején, amelynek keretében éppen itt, a kastélyparkban kellett nyomokat keresni. Jó móka volt.

Budakeszi Vadaspark

Ezt azóta is meséli: "Dinó... Vááá! Doboz[ból jött a hang]. Fóla megijedt. Nagyi ölébe felvette."



Szigetszentmiklós

Sümegi nyaralás, day-trip: arborétum, templomrom

Flóra viszi az esernyőt

Kilátás a veszprémi várból

Kavicsozás Grazban. Három nap alatt összesen órákig :D

Schlossberg

Dupla csigalépcső a grazi várban

A grazi vár

A Mura

A Schloss Eggenberg parkja

A kastély

Pávák, pávák mindenütt

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Gumimacik utoljára

Az utolsó hónapom

Gárdonyi Géza: Isten rabjai