Koronavírus

ügyben az eddigi kedvenc nyilatkozatom mindenképp Trumpé. "A vírus elleni védekezésben nagyon tehetséges embereket vetünk be, 2 milliárd dollárt különítettünk el, és valószínűleg nem fogunk meghalni." Ezen felvisítottam. Nem tudom, mit éreznék, ha olyan országban élnék, amelyet ez a fószer vezet, de szerintem nem lennék nyugodt. Továbbra sem tudom eldönteni, hogy ez egy szerep nála, vagy komolyan önmagát adja. Persze tudta még fokozni a dolgot azzal, hogy pár nappal később közölte, a koronavírus fake news, a demokraták találták ki, hogy őt megbuktassák, majd néhány óra múlva bejelentette, hogy aki 14 napnál nem régebben Iránban járt, az nem léphet be az USA-ba, és a déli határt is le akarja zárni, hogy senki se vihesse be a betegséget.

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Gumimacik utoljára

Az utolsó hónapom

Gárdonyi Géza: Isten rabjai