Azt kellene megérteni,

hogy ha nincsenek tüneteink, az alapvetően három dolgot tud jelenteni.
1. Makkegészségesek vagyunk, nem kaptuk el a betegséget, juhú.
2. Elkaptuk a vírust, de nem betegített meg minket, viszont hordozók vagyunk, tehát akivel találkozunk, azt potenciálisan megfertőzhetjük és megbetegíthetjük.
3. Elkaptuk a vírust, és hamarosan meg is fog betegíteni minket, csak még nem tartunk ott, a lappangási időszakban vagyunk, amikor is még fogalmunk sincs arról, mi vár ránk, viszont már vidáman fertőzünk.

Az a gyönyörű ebben, hogy soha senki sem tudhatja, rá a három közül melyik igaz, és még ha tudnánk is, hogy ránk az első, akkor sem érné meg kimenni az utcára, mert a másik két típusú embertől simán elkaphatjuk még mindig.

Király lenne, ha mindenki otthon maradna, és minden cég home office-ra küldene mindenkit, akit csak lehet. Az tuti, hogy ebből durva gazdasági válság lesz, de azért még mindig inkább ez, mint hogy ezerszámra haljanak meg emberek, nem? Hihetetlen, de egy pesti kocsma tegnap kitette a FB-oldalára, hogy a helyzetre való tekintettel tök akciósan adja a sört (hiszen az a tuti, ha minél többen odarajzanak, úgy lehet csak igazán rontani a helyzeten), a volt salsaoktatóm pedig hétvégén megtartotta a salsahétvégéjét több tucat emberrel (erre nem találok szavakat). És még mindig tömegek császkálnak fel-alá a világban, amitől az az érzés kerít hatalmába, hogy ennek tényleg sohasem lesz vége, viszont hamarosan munkanélküli leszek én is, mert sokáig nem fogja kihúzni a sulink, ezt már hétfőn megmondta a nagyfőnök. Tuti, hogy nem csak én fogok így járni, tömegesen fogjuk elveszíteni a munkánkat itt is, otthon is. Úgyhogy bírjunk már magunkkal, jó?

Megjegyzések

  1. Borzasztó ami itt is megy, abszolút nem elzárkóznak az emberek, hanem őrülten rohangálnak kifosztani a boltokat és a patikákat. :(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon szomorú :( Így nagyon sokáig fog tartani a járvány.

      Törlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Gumimacik utoljára

Az utolsó hónapom

Gárdonyi Géza: Isten rabjai