Majális

Flóra már meggyógyult, nekem szerintem még készülőben van egy arcüreggyulladás, de remélem, hogy rosszul érzem. Mindenesetre úgy voltam vele, ne dekkoljunk itthon szép időben, amikor ráadásul ezer program van a városban, úgyhogy magamra kötöttem a gyereket, aztán kimentünk Schönbrunnba.

Mint később kiderült, idén először rendezték meg ezt a "családünnepet," hát, leesett az állam, mennyire profi lett így első nekifutásra. A téma a környezetvédelem és a fenntarthatóság volt, ehhez kapcsolódtak a standok. Minden standnál volt valamilyen kihívás, pl. ki kellett rakni egy puzzle-t, megfejteni valamilyen feladványt, és minden család kapott egy pecsétgyűjtő lapot, ahová öt pecsétet kellett összeszedni (a saccra hetven-nyolcvan bódéból), és akinek ez sikerült, az a családjával ingyen bemehetett a pálmaházba és a labirintusba. Ez elég jó ajánlat, szuper motiváció a nagyobbacska gyerekeknek, gyűjtögették is lelkesen a pecséteket.

Voltak még társasjátékok, több helyen arcfestés, egy kalózhajós mászóka. Meg rengeteg büfé, ezeknél állt a legnagyobb sor, ahogy az már lenni szokott. Volt egy színpad is, egész nap félóránként érkeztek fellépők. Én sajnos osztrák popkultúrából nagyon tré vagyok, így nem hallottam még Ina Regenről (sem), de szép hangja van, ezt már tudom. A májusfaavatásra eljött két miniszterasszony is, akikkel - a műsorvezető mondta - lehetett szelfizni is. Ez kicsit kiütött, nem tudom elképzelni, miért akarna valaki politikusokkal szelfizni, de mindegy, nem volt kötelező. Volt rezesbanda is, ők is tetszettek. Flóra a műsoros részt átaludta, a standokat látta, és úgy éreztem, neki is tetszik a program.

Ja, és volt nyereményjáték is - egy nagyon könnyű kérdésre kellett válaszolni, és lehet nyerni ezzel egy e-scootert, egy csomó éves családi belépőt (2 felnőtt + 3 gyerek) az Állatkertbe, valamint egy csomó belépőt két személyre a Spanyol Lovasiskolába. Engem az Állatkert hozott lázba, mert úgyis akarok venni éves bérletet, és ha nyernék egy családit, az még királyabb lenne, akkor ki lehetne menni az én unokaöccseimmel és Tomi kiskorú testvéreivel is nyáron. Izgi.

Aztán este kikerült egy poszt az egyik miniszterasszonytól a rendezvény oldalára, ebben azt írta, húszezer ember fordult meg ma náluk. Az nem semmi. Sokan válaszolták, hogy tök jó volt, legyen jövőre is. A legviccesebb komment ez volt: "Szerettetek volna ti húszezer embert látni! Annak a fele turista volt!" :D Meg is kérdezte tőle valaki, hogy akkor ezt úgy kell-e érteni, hogy a turisták nem emberek, vagy mire gondol pontosan. Nem derült ki, sajnos, pedig érdekelt volna.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Gumimacik utoljára

Az utolsó hónapom

Gárdonyi Géza: Isten rabjai