Babahumor és babahiszti

Vagy hát kislány. Már a kisgyermekkorban járunk.

Vacsorázik, én tépkedem neki a falatkákat a zsemléből, és odatartom elé, ő meg, miután lenyelte az előzőt, vagy odahajol, és úgy kapja be, vagy a kezével a szájához irányítja a kezemet. Egyszer csak arra leszek figyelmes, hogy a mutatójjam második ujjpercét kapja be, és huncutul vigyorog. Nevetek, ő is nevet, és még párszor megismétli ugyanezt. A gyereknek van humora.
A pelenkázás egy pankrációval ér fel hetek óta. Minden egyes alkalommal a hasára fordul, amint a hátára fektetem, és már ül is. Ha nem hagyom neki, akkor vörös fejjel sikít, dől a könnye. Baromi idegesítő.
*
Tegnap kipróbáltam egy új módszert, miután az érvelés és lelkére beszélés nem hatott: amint sírni és tekeregni kezd, én is indítom a műsírást, és zokogva kajabálok ilyeneket: "Jaj, jaj, de szörnyű, tisztába akar tenni az anyukám, ez iszonyú, nem lehetek egész nap koszos pelenkában, és pelenka nélkül sem, borzalmas, jaj, jaj, ezt nem lehet kibírni!" Ettől először megdöbben, majd elvigyorodik, és hajlandó békén maradni arra a kb. másfél percre. Szóval kifigurázom, de ilyenkor szerintem szabad, mert ez műbalhé, és nem baj, ha ez benne tudatosul.

*Nem szeretek megosztani semmi olyat, amiben nyelvtani vagy helyesírási hiba van, de ez annyira ül, hogy muszáj.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Gumimacik utoljára

Az utolsó hónapom

Gárdonyi Géza: Isten rabjai