3 nap kórház
Szerdán kellett jelentkeznünk az egyik bécsi kórház gyerekosztályán, és úgy volt, tegnap már haza is jöhetünk. Ebből aztán ma délután lett, hát, nem örültem, de nem lehetett mit tenni, így alakult. Szerencsére semmi baja Flórának, nem is volt. Két gyerekorvoshoz járunk (ezt sem mi találtuk ki, így alakult), és mindkettő szerint túl kicsi a leányzó a korához képest. Utána akarnak járni, miért van ez így, úgyhogy ketten együtt kb. ezerféle vizsgálatot gyűjtöttek össze, és ezek majdnem mindegyikén át is esett Flóra tegnap meg ma. Azért majdnem mindegyikén, mert egy már a múlt héten is volt, csak ahhoz szerencsére nem kellett befeküdni.
Mindkét reggel éhgyomorra kellett vizsgálatra menni, úgyhogy Flóra mindkét nap alaposan illusztrálta az ötletes, angol "hangry" szó jelentését. Brutál sikítás volt, nagyon határozottan kérte a reggelit, és amikor nem kapta meg, akkor jól megmondta a véleményét. Az is nehéz volt, hogy egy kórházban nem igazán van hely mászni, márpedig Flórának most abból áll a napja, hogy ide-oda mászik, gyakorolja a kapaszkodva és az önállóan felállást. Négyen voltak egy szobában, és mindenkivel ott lehetett az egyik szülő. A három picinél az anyuka volt bent, egy nyolc év körüli kislánynál az apuka. A többi gyerekkel egy ágyban aludt a szülő, de én ezt nem mertem megjátszani (féltem, hogy leesik a gyerek, és attól is, hogy nem tudunk egymástól nyugodtan aludni, pl. minden moccanásomra felébred), úgyhogy Flóra rácsos ágyban aludt, én meg mellette egy tolószékbe oltott fotelben. Egészen hátra lehetett dönteni, és bár kényelmes nem volt, azért csak tudtam aludni. Durva lehet, amikor széken kell éjszakázni a gyerek mellett, ez sokkal-sokkal barátságosabb, úgy pláne, hogy ágyneműt is kaptam.
Szerencsétlen gyereknek nagyon nehéz volt ez a három nap, mára már annyira elege lett, hogy a sima hasi UH-t is végigüvöltötte. Nem csodálom, nekem is elfogyott a türelmem, pedig engem pl. egyszer sem szúrtak meg. Mindenki nagyon kedves és türelmes volt, látszott, hogy nagyon szeretik a gyerekeket. A szobatársakkal sem volt gondunk. Megint megállapítottam, hogy a kórházi pihenés nem egészen szó szerint értendő, nyilván minden riasztásra felébredtem, és ilyenből az egyik éjjel két, másik éjjel három szobatársnál kb. tíz volt per éjszaka. Az a mázli, hogy Flóra csak a vörös riasztásra riadt fel, aminek sokkal élesebb a hangja, mint a narancssárgának. Mármint azért szerencse, mert elég melós visszaaltatni, főleg akkor, amikor szoptatni az éhgyomri vizsgálat miatt már nem lehet. A másik két kicsi elég komoly problémával küzd, remélem, megoldódik nekik.
Van ezen a gyerekosztályon játszószoba rengeteg könyvvel és játékkal, van oktatás a hosszabb ideig bent fekvő iskolásoknak, a kaja finom is, elég is, plusz a kórházban van kápolna, iszlám imaszoba és lelkisegély is, szóval szinte mindenkinek van hová fordulnia a bajban. A ma esti tanfolyami találkozón kérdezték a többiek, melyik kórházban voltunk, és az egyik srác felszisszent a név hallatán. Mondtam, szerintem jó volt, amire elnevette magát, és azt válaszolta, azért ennél sokkal jobbak is vannak Bécsben. Elterelődött a beszélgetés, de ha maradtunk volna a témánál, még azt mondtam volna, hogy egyrészt az otthoni állapotokból tudok kiindulni, másrészt Flóra születésekor voltam először kórházban (a saját születésemet leszámítva), így sok összehasonlítási alapom - hála az égnek - nincs. Remélem, nem is lesz.
Mindkét reggel éhgyomorra kellett vizsgálatra menni, úgyhogy Flóra mindkét nap alaposan illusztrálta az ötletes, angol "hangry" szó jelentését. Brutál sikítás volt, nagyon határozottan kérte a reggelit, és amikor nem kapta meg, akkor jól megmondta a véleményét. Az is nehéz volt, hogy egy kórházban nem igazán van hely mászni, márpedig Flórának most abból áll a napja, hogy ide-oda mászik, gyakorolja a kapaszkodva és az önállóan felállást. Négyen voltak egy szobában, és mindenkivel ott lehetett az egyik szülő. A három picinél az anyuka volt bent, egy nyolc év körüli kislánynál az apuka. A többi gyerekkel egy ágyban aludt a szülő, de én ezt nem mertem megjátszani (féltem, hogy leesik a gyerek, és attól is, hogy nem tudunk egymástól nyugodtan aludni, pl. minden moccanásomra felébred), úgyhogy Flóra rácsos ágyban aludt, én meg mellette egy tolószékbe oltott fotelben. Egészen hátra lehetett dönteni, és bár kényelmes nem volt, azért csak tudtam aludni. Durva lehet, amikor széken kell éjszakázni a gyerek mellett, ez sokkal-sokkal barátságosabb, úgy pláne, hogy ágyneműt is kaptam.
Szerencsétlen gyereknek nagyon nehéz volt ez a három nap, mára már annyira elege lett, hogy a sima hasi UH-t is végigüvöltötte. Nem csodálom, nekem is elfogyott a türelmem, pedig engem pl. egyszer sem szúrtak meg. Mindenki nagyon kedves és türelmes volt, látszott, hogy nagyon szeretik a gyerekeket. A szobatársakkal sem volt gondunk. Megint megállapítottam, hogy a kórházi pihenés nem egészen szó szerint értendő, nyilván minden riasztásra felébredtem, és ilyenből az egyik éjjel két, másik éjjel három szobatársnál kb. tíz volt per éjszaka. Az a mázli, hogy Flóra csak a vörös riasztásra riadt fel, aminek sokkal élesebb a hangja, mint a narancssárgának. Mármint azért szerencse, mert elég melós visszaaltatni, főleg akkor, amikor szoptatni az éhgyomri vizsgálat miatt már nem lehet. A másik két kicsi elég komoly problémával küzd, remélem, megoldódik nekik.
Van ezen a gyerekosztályon játszószoba rengeteg könyvvel és játékkal, van oktatás a hosszabb ideig bent fekvő iskolásoknak, a kaja finom is, elég is, plusz a kórházban van kápolna, iszlám imaszoba és lelkisegély is, szóval szinte mindenkinek van hová fordulnia a bajban. A ma esti tanfolyami találkozón kérdezték a többiek, melyik kórházban voltunk, és az egyik srác felszisszent a név hallatán. Mondtam, szerintem jó volt, amire elnevette magát, és azt válaszolta, azért ennél sokkal jobbak is vannak Bécsben. Elterelődött a beszélgetés, de ha maradtunk volna a témánál, még azt mondtam volna, hogy egyrészt az otthoni állapotokból tudok kiindulni, másrészt Flóra születésekor voltam először kórházban (a saját születésemet leszámítva), így sok összehasonlítási alapom - hála az égnek - nincs. Remélem, nem is lesz.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése