Mozgásfejlődés

A következőket csinálja a kis hölgy:

1. Tegnap óta kúszik. Eléggé sajátos technikával, de halad előre. Néhány hétig úgy közlekedett, hogy gurult, tolatott, gurult, tolatott, hason fekve körbefordult, gurult, tolatott. Így felfedezte a nappalit és a jógatermet is, ahová baba-mama jógára járunk. Ez utóbbi nagyon megmelengette a szívemet, mert simán eltávolodott tőlem, amikor már harmadszor voltunk órán (heti egyszer járunk), és csak arra volt szüksége, hogy időnként megkeressen a tekintetével, és összemosolyogjunk, aztán ment tovább - ez azt jelzi, hogy egyelőre jól állunk, biztonságosan kötődő gyereknek tűnik. Most pedig már előre is halad. Felhúzza a jobb lábát, eldől jobbra, majd visszafordul hasra, és fordulás közben löki magát előre. Szóval kicsit olyan, mint egy imbolygó hajó, nagyon aranyos. Vicces módon legkevésbé a játékaival lehet motiválni, sokkal inkább kiskanállal és vizespalackkal. Reggel és este iszom egy kakaót, amit én csinálok, és nem meginni szoktam, ha kikanalazom, és közben Flóra mellett ülök a habtapin. Ő meg izgatott rúgkapál, szélesen mosolyog, és nagyokat sóhajtozik, sőt újabban már mutatja a kezével, hogy kéri a kanalat. Amikor végeztem, megtörölgetem, és megkapja. Na, szóval ezért a kanálért akár kúszik is, ha elég messzire teszem tőle.

UPDATE: Ma két dolog történt. A dévényes megnézte a kúszásról készült videót, és azt mondta, ez nem sajátos technika, hanem ez konkrétan tankönyvi kúszás, csak lassított felvételben, felnagyított mozdulatokkal. Ezek után délután mentünk az osztrák gyógytornászhoz is, mert úgy alakult, hogy egy napra került mindkét program, és nála volt is kedve kúszni Flórának, és képzeljétek, tegnap óta rájött, hogy nem kell minden mozdulatnál oldalra dőlni, úgyhogy tényleg teljesen kúszásszerűen kúszik. Úgy örülök, olyan ügyes!

2. Ha az ember felhúzza a térdét, és Flórát a felső lábszárára fekteti, akkor ebből a pózból felül. Ezt ma kezdte el, először még megkapaszkodott Timi blúzában, és felhúzta magát, aztán két-három ilyen próbálkozás után már hasizomból felült. Vízszintesből persze még nem megy, de ez is nagyon nagy dolog, és ezt ő is pontosan tudja, nagyon büszke magára, és nagyon örül, hogy tud üldögélni, ha akar.

Nem semmi. 9 hónapos múlt, korrigált 7.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Gumimacik utoljára

Az utolsó hónapom

Gárdonyi Géza: Isten rabjai