NAV

Mennyire utállak, te jó ég.

Idén először jófejségből elkészítették az adóbevallásomat (önszorgalomból, senki sem kérte őket erre), persze sz*rul, de ez a része meg sem lepett. Megcsinálta a normális változatot a könyvelő, aki szokta, be is adta, erre három héttel később jön egy üzenet, hogy mivel ikszedikéig nem töltöttem fel a saját verziómat, így az ő verziójuk a végleges, és ha ez nekem nem tetszik, akkor fáradjak be személyesen, vagy töltsek ki egy másik idétlen nyomtatványt. Természetesen ehhez az üzenethez úgy lehetett hozzáférni, hogy be kellett lépni, majd a tárhelyre kattintani, ami elvitt egy másik oldalra, mert a tárhely most már külön oldalon van, nehogy kezelhető legyen a felület, ahol is be kellett jelentkeznem újra, mert szerintem is teljesen logikus, hogy ha egyszer már megszerezte valaki a jelszavamat, akkor csak egyetlenegyszer tudja beírni, másodjára már nem fog menni neki.

Nincs kedvem. Az idétlen nyomtatványkitöltőjüket minden évben órákon keresztül kell telepíteni, mire feltelepül, mert olyan ultrabiztonságos, hogy véletlenül sem működik az, amit előző évben nagy nehezen felszenvedtem a gépre. Én azt szeretném, ha békén hagyna a NAV, hogy éljem a kis életemet. Ha azt tapasztalják, hogy az általuk kitalált időpont után, ami persze sokkal korábban van, mint a feltöltési határidő, mert ez is tök logikus, nyilván, felkerül egy olyan bevallás, ami nem egyezik az általuk összerakottal, és nem az én javamra van eltérés, akkor nem lehet, hogy ez utóbbit tekintsék valósnak? Tényleg van náluk egy olyan munkatárs, aki azon munkálkodik ezerrel napi nyolc órában, hogy a lehető leghülyébb, a felhasználóbarátságtól lehető legmesszebb eső rendszert sikerüljön létrehoznia?

Sírok :(

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Gumimacik utoljára

Az utolsó hónapom

Gárdonyi Géza: Isten rabjai