Flóra cukiskodik

A következők vannak:

- Felfedezte a visszhang jelenségét, úgyhogy most minden alkalommal úgy megyünk végig a lépcsőházon, hogy sikongat, aztán fülel, majd boldogan mosolyog. Szerencsére csak emberi időpontokban közlekedünk, így talán kevésbé idegtépő ez az új szokás a szomszédok számára. Én meg tök büszke vagyok, hogy ilyen felfedezéseket tesz a gyerek.

- Integet. Legtöbbször a tükörképének lefekvés előtt, ez ilyen kis rituálé, de kérésre az apjának is, nekem is, sőt ma a kozmetikusomnak is. (Havonta járok, ma jött velem másodszor Flóra, ma is egy nyekkenés nélkül telt a fél óra - hol nézte, mi történik velem, hogy elvolt az elefántjával.)

- Puszit ad. Még mindig kicsit náthás, de már nem egész nap, csak időnként tör rá. Vettünk orrszívót, és mivel a kora esti alvásból brutális szörcsögéssel és sírva ébredt, elővettem a céleszközt, és bejelentettem, hogy akkor most orrot szívunk. Lett is olyan zokogás, mintha valami óriási tragédia történne, pedig ez nem is porszívóra szerelős (tudom, hogy irreális, de akkor sem merek olyat használni, félek, hogy kárt teszek vele a gyerekben). Nagy nehezen - fejrángatás, kezem ellökdösése, közben hol artikulálatlan kiabálások, hol elkeseredett/csalódott "ajaaaa!!!!!" kiáltások közepette - csak túlestünk a műveleten, és mivel még mindig nem maradt abba a sírás, magamhoz öleltem Flórát, és mondtam neki, hogy nem bántani akarom, de muszáj használni az orrszívót, és sajnálom, amikor így sír. Hamarosan megnyugodott, és sápadtan, vörös szemöldökkel és szemmel, de már mosolyogva nekiállt csavargatni az orromat. Ez nagy menőség most, naponta kismilliószor kerül sor rá, és mindig nagy nevetés kíséri (nem részemről). Én vicces grimaszokat vágtam közben, mondtam, hogy aú, ez fáj, ne tépje le, stb., mire hirtelen odahajolt, és adott rá eg puszit. Először nem voltam benne biztos, hogy ez egy puszi volt, de aztán az arcomra is kaptam. Nagyon büszke volt magára, hogy már ilyeneket tud :) Persze alaposan megdicsértem, és a puszikat is viszonoztam, annak is örült.

- A kezemmel már profin tapsol. Egy-egy kezével megfogja egy-egy kezemet, és összeütögeti. Ezt is nagyon élvezi, sokat nevet közben.

Szóval szépen haladunk előre.

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Gumimacik utoljára

Az utolsó hónapom

Gárdonyi Géza: Isten rabjai