Az első nyaralás

Hármasban.

Tomi kapta a szülinapjára, de mostanra szólt, hogy jó eséllyel legyen jó időnk - az is volt, kb. 30 fok, tűző nap végig. Három napra mentünk, hogy a gyereknek ne legyen túl megterhelő az első nyaralás. Mint mindig, most is szuperül teljesített, elképesztően alkalmazkodó ez a kislány. A lényeg, hogy meglegyen anyja-apja, legyen mit nézegetni a környezetében, és ő már el is van.

Képes beszámoló következik.


Neusiedl-am-See, avagy Nezsider borospincéi

A Tabor romja. Két magyar királyné is lakott itt, miután megözvegyült.

  
Kis család

Így jártuk a világot, de legalábbis a Fertő-tó környékét. 


Gyönyörű volt a szállásunk. Flóra leginkább az itt látható képet nézegette, amikor az ágyon feküdt, beszélt hozzá, mosolygott is neki. 

A képen látható kiságyat a szállásadóktól kaptuk, csodaszép, nagyon beleillik a házikó hangulatába. Egy baj volt vele: feleakkora, mint az itthoni kiságy, viszont szintén fa, így az összevissza ficeregve alvó gyerek néhány percenként beütötte magát, hol a fejét, hol a kezét, hol a lábát, és erre sírva ébredt. Úgy tűnt, semmiféle alvásról nem lesz szó egész éjjel. 


Aztán eszembe jutott, hogy próbáljuk bele a bőröndbe a gyereket. És belefért, sőt a kiságyból át lehetett tenni a matracot, az is kb. jó volt. Itt is nekiütközött a széleknek, csak mivel a bőrönd puha, nem riadt fel rá. Így lett Flórából Bőrönd Ödön kisasszony, illetve Kockásfülű Nyúl. Azért tehetem ki a képet, mert a gyerek arca nem látszik rajta, de a bőrönd igen. Juhú!

Volt, amikor ki akart jönni a hordozóból, ilyenkor az apja karjában sétált. 


Jártunk Ruston, ami magyarul Ruszt, és két dologról híres: rengeteg gólya jár vissza ide évről évre, és van egy XII. században épült, csodálatos temploma.

Meg régi városkapuja.

Tópart is akad. 

Nem volt könnyű eljutni ide. Neusiedlből vonattal el kell menni Eisenstadtba (ami meg Kismarton), és onnan busz hoz ide. Minden óra 59-kor megy az Eisenstadt felé tartó vonat, ki is értünk hozzá, csak kicsit kicentizve, mert tovább tartott kibattyogni az állomásra, mint ahogy előző napról emlékeztünk. Gyorsan megvettük a jegyet, odarohantunk a bent álló vonathoz, néztem, hogy az oldalára nincs kiírva, hová megy, viszont a mellette lévő állomáskijelzőn az áll, hogy Wulkaprodersdorf felé tart, vagyis a mi vonatunk, felpattantunk rá, lehuppantunk az ülésre, örültünk a fejünknek. Majd két perccel később tök véletlenül kiderült, hogy ez igazából Pamhagenbe megy, a mi vonatunk meg ez előtt áll. Vagyis hát állt, mert addigra már elhúzott. Így történt, hogy egy órát hédereltünk 30 fokban a semmi közepén lévő állomáson, szuper volt, és ez igenis az ÖBB sara, nem a miénk.


A templom körüli régi temető sírjait beépítették hol falakba, hol házakba.

Ez pedig a régi templom, ami ma már csak múzeumként működik, és ha valaki erre jár, ne hagyja ki. 2 euróért meg lehet nézni, és tényleg gyönyörű, csak ki van írva, hogy tilos fényképezni, én meg túl szabálykövető vagyok, így nem mertem lőni egyetlen fotót sem. Azért a neten fellelhető néhány.

  
Flórát nagyon érdeklik a fák, meg is néztek egyet elég közelről az apjával.

Flóra első strandolásának helyszíne, Neusiedl partja. A városka központjától fél óra gyalog szinte végig napon, és nem jön ide busz. A városkában amúgy vagy négy-öt buszjárat van, de valamiért nem tűnik fontosnak elérhetővé tenni a partot. Még főszezonban is csak pénteken és szombaton van busz, ha jól láttuk.

Akinek meg nincs kocsija, sem biciklije, és nem akar odakozmálni, felpattan egy buszra, aztán elutazik két faluval arrébb, Podersdorfba, ahol a megálló a strand bejáratánál van. Ez azért nem kicsi hülyeségnek tűnik nekem, de hát mindegy, ha nekik jó így, akkor hajrá. A podersdorfi strand tök jó, nagyon kellemes fél napot töltöttünk itt.

Megjegyzések

  1. Nagyon szép helyek. És ahogy látom nincs ezer turista.
    Egy anyuka mindig feltalálja magát. Sokszor készítettem matracokból, fotelekből, összetolt ágyakból, takarókból baba ágyat nyaralások alkalmával. :)
    Szépen nő az a lány. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi :) Igen, gyönyörű a környék, és nem voltak sokan. De ez attól is lehet, hogy hétköznap voltunk, és Ausztriában még tart a suli.

      Biztos, hogy lesz még hasonlóan kalandos helyzet :) Ment az ötletelés, mert nem alhat légzésfigyelő nélkül, plusz ne guruljon le, ne legyen túl messze tőlünk, ne boruljon rá semmi.

      Törlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Gumimacik utoljára

Az utolsó hónapom

Gárdonyi Géza: Isten rabjai