Mozgás és fejlődés

Múlt pénteken volt nálunk egy ápolónő szoptatási tanácsadói minőségben, és azt javasolta, ne mérjem, mennyiket eszik a gyerek (a kórház úgy adta haza, hogy meg volt határozva, mennyit egyen egy nap, ezért mértem), valamint vegyük el tőle a cumisüveget, csak szoptassam, elég erős már hozzá. Azóta a gyerek "vollgestillt", vagyis kizárólagosan szoptatott. Ez óriási dolog, rengeteg erőfeszítés van benne, büszke is vagyok magunkra.

A szoptatós csoportból tudom, hogy vannak ún. fejlődési ugrások 3, 6 hetesen meg 3 és 6 hónaposan. Ki észre sem veszi a gyerekén, ki megszívja, mint a torkosborz - mi nyilván utóbbi. Valami nagy előrelépés készül a mozgásfejlődésében (11 hetes, de 3 hetesnek számít), ezért a hajnali negyed 1-kor esedékes szoptatásnak még nincs vége, most negyed 5 van. Volt már 3x2 perc szünet, ekkor visszaraktam az ágyába, lefeküdtem, és mire betakaróztam, már sírt. Ugyanis néha rám alszik, de rajtam eléggé szűkös helyen van, a hasam és a térdem közé "szorulva". Ha viszont berakom az ágyába, elindul keze-lába, csapkod, rugdos, erre felébred, ettől sír, majd cuppogásba kezd, és amíg nem teszem magamra, egyre hangosabban üvölt, semmi más módon nem lehet megnyugtatni*. Próbáltam bepólyázni, de azt eddig sem tűrte el soha, és most is csak még idegesebb lett tőle. Elaludni így, hogy rajtam van, nem merek az előtörténetünk miatt. 3-kor még a sírás határán voltam a fáradtságtól, mostanra elfogadtam, hogy a mai éjszakát buktam.

Szóval persze a gyerekezés sem csak játék és mese, van ebben is megpróbáltatás bőven. Ezt nyilván tudtam előre, csak élesben jóval durvább, mint amilyennek képzeltem.

*Szoptatási tanácsadók szerint ez azért is van, mert ilyenkor turbózza fela tejtermelést, mert mostantól több kell majd neki.

Megjegyzések

  1. Luca ez leírva is nagyon durva, kitartást! ❤
    Az elmúlt héten sorozatban éjjeles voltam, mostanra járni is alig tudok, pedig alhattam napközben itthon, és nem stresszelt egy síró baba közben... kb elképzelni sem tudom, mi ilyenkor a túlélési praktika.... :(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Koszonom, draga vagy :) Ki kell bekkelni, elvileg 3-7 nap. Ja, meg kell egy szuper par hozza, aki sokszor atveszi a gyereket, hogy en is pihenhessek. Meg felkeszuljek lelkileg, hogy ma sem alszom ejjel :D

      Törlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Gumimacik utoljára

Az utolsó hónapom

Gárdonyi Géza: Isten rabjai