Kis hírek a nagyvilágból

Egy furcsa ember pancsolt alkoholt készített mérgező anyaggal, a cikkekből azt veszem ki, tudta is, mit csinál, aztán a löttyöt népszerű piák üvegébe öntötte, majd - zárjegy híján - olcsón eladta. Neki köszönhetően huszonpár ember kötött ki a kórházban karácsony előtt, és két telitalálatot is sikerült bevinni, ketten ugyanis belehaltak ebbe a poénba. Egyikük egy 18 éves lány, aki három gyereket hagyott magára. És akkor a reakciók: persze, hogy rejtett erőforrás, milyen igénytelen már, hogy 18 évesen három gyereke volt, meg is érdemli, nem is kár érte. Mert ha 30 éves lett volna, akkor kár lenne érte? És ha 18 éves, gyermektelen? Miért számít a bőre színe (amiről semmit sem tudunk, talán azért sem, mert totálisan irreveláns az ügy szempontjából) akkor, amikor eldöntjük, sajnálatra méltó-e, amiért gyakorlatilag megölték? Ha véletlenül nem hófehér volt a bőre, akkor már megérdemli a halált, és a gyerekei is megérdemlik, hogy az anyjuk nélkül karácsonyoztak, és most már minden napjuk az anyjuk nélkül fog telni? Olyan kegyetlenek az emberek.

Elmegy az egyszeri amerikai (?) fiatal Japánba, és ha már ott van, felkeresi az öngyilkosok erdejét, mert az milyen hátborzongató már. Ha már oda vetette a sors, akkor videót is készít, végül is abból él, hogy youtube-sztár. Hogy, hogy nem, sétája közben pont talál egy halottat, akit gyorsan levideóz, sőt nekiáll elemezgetni, hogy vajon mióta fekhet ott holtan a testén található elváltozásokból ítélve. Aztán ezt a videót fellövi a csatornájára. (Nem néztem meg a videót, nem is fogom, gyomrom kifordul.) Mire gondol közben? Milyen reakciót vár? Hogy lehet ennyire érzéketlen? Nem jut eszébe, hogy ha holttestre bukkan, akkor ugyan kapcsolja már ki a nyüves kameráját/telefonját, ha másért nem, kegyeleti okokból, aztán esetleg értesítse a hatóságokat? Elképesztő, mennyire degenerált emberek vannak. És aztán még meg is magyarázza, hogy ő nem akart rosszat, és ő amúgy megrendült, mint ez a videóban is látszik, sőt arra használta fel a kínálkozó lehetőséget, hogy elmondja, az öngyilkosság rossz, különben is, kitakarta a halott arcát, és akkor az úgy már mindjárt más.

A katari uralkodócsalád kölcsönadta a koronázási ékszereit Velencének, hogy azokat egy kiállítás keretében mutogassák az egyszeri turistának (és helyinek). Sajnos a biztonsági rendszer nem működött megfelelően, így aztán az ékszereknek lába kelt. Hát, ez nagyon kellemetlen. Nem lennék Velence helyében. Megpróbáltam elképzelni a tulajdonos reakcióját, amikor közlik vele, hogy a több millió eurót érő ékszereit sajnos nem valószínű, hogy visszakapja. (A kommentelők szerint biztosítási csalás, én inkább az egyszerűbb sztorin gondolkodtam el.)

És helyi híreink: tegnap este fél 9-kor kigyulladt tőlünk nem messze egy ház teteje, vagyis inkább tetőtere. Hatalmas lánggal égett (ezt a netről tudom, én már csak az egész környéket beborító füstöt láttam), és a tűzoltóknak három órájába telt, mire eloltották. Szerencsére nem sérült meg senki, gondolom, a padlás égett, és ami érdekes, nem is küldtek ki senkit az utcára, a lakók simán bent voltak a házban az oltás közben is. Tomi hazament pár napra, SMS-ben kommunikálunk, és sok egyéb mellett azt is megírtam neki, hogy a környéken ég egy ház (ekkor még azt hittem, abban egy lakás, ezért így fogalmaztam). Azonnal felhívott, és a következőt reagálta: "Tudtam, hogy nem kellett volna hazajönni." :) Próbált kicsit győzködni, hogy menjek szállodába aludni, nehogy elterjedjen a tűz, és én is veszélybe kerüljek, de hát azért nem volt vészes a helyzet, fel sem merült, hogy a mi házunkból kitelepítenék a lakókat, miután az érintett házból sem kellett kimenni az utcára senkinek. A sajtó számára az eset addig érdekes, amíg lehet felcsapó lángokról fotókat mutogatni, meg aztán még csak meg sem sérült senki, szóval feltehetőleg azt már nem fogják megírni, mi okozta a tüzet.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Gumimacik utoljára

Az utolsó hónapom

Gárdonyi Géza: Isten rabjai