Desigual

Januárban vettem náluk egy szépséges táskát, nagyon régen vágytam már rá, hogy legyen egy, nagyon örültem neki:

 

 Nem emlékszem pontosan, hogy mikor, de még tavasszal használhatatlanra sérült. Először tönkrement rajta a cipzár, majd egy-két nappal később a vállpántot tartó egyik karabíner is. Most meg eljutottam odáig, hogy visszavigyem. (Nem szeretek reklamálni, hosszasan fel kell rá készülnöm.) Az eladók arckifejezéséből és viselkedéséből arra következtettem, hogy nem én vagyok az első, de nem is a második, akinek így tönkrement a táskája. Az is erre utal, hogy szó nélkül visszavették, és mondták, válasszak valamit annyiért, amennyibe a táska került. Mondtam, hogy de én nagyon szeretem ezt a táskát, nem lehetne-e, hogy megjavíttatják. Nem, azt nem lehet, ez a sérülés nem orvosolható, és hiába vinném el valami táskajavító műhelybe, ott is ezt fogják mondani. Végül is választottam ugyanebből a sorozatból egy másik táskát, ami most már leértékelve kapható, plusz egy fülbevalót, meg még kaptam egy eurót és tíz centet különbözetként. Azért nem mondhatnám, hogy örülök. Segítőkészek voltak, barátságosak, minden kérdésemre türelmesen válaszoltak, szavam sem lehet. De tényleg szerettem azt a táskát, szerintem nagyon-nagyon szép, az egyik oldalzsebén még egy madár is van, és ez a másik meg sem közelíti. Ez is szép, persze, de hát nem véletlenül nem őt választottam januárban. (Már akkor is lehetett kapni.)

Ha ez a táska is úgy jár, mint az előző, akkor a következő cserénél ruhát választok, és az is tuti, hogy nem veszek több táskát a Desigualtól. Egyrészt furának tartom, hogy pár hónap alatt tönkremegy, és ezt ők nem tartják furának, másrészt szomorú, hogy nem vállalnak javítást. Akkor már inkább visszatérek az egyszerű, mezei táskákhoz, amik feleannyiba kerülnek, de legalább egy-két évet biztosan kibírnak, csak utána hullanak atomjaikra.

Megjegyzések

  1. Szia! Megnéztem neked és amazonon lehet kapni még ezt a modellt: https://www.amazon.de/Desigual-Damen-BOLS_MCBEE-KOTAO-Henkeltasche/dp/B01M0A7Z27/ref=sr_1_11?s=shoes&ie=UTF8&qid=1505587393&sr=1-11&nodeID=1760237031&psd=1&keywords=desigual+taschen+damen

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De aranyos vagy, köszönöm :) Nem hiszem, hogy fogok venni, két ilyen táska azért már erős dőzsölés, de azért jó, hogy még van, ahol árulják. Kár, hogy itt már nem volt :/

      Törlés
  2. Ooo, nagyon sajnalom!:( az en Desigual taskam 3 eve birja, bar nem minden nap hordom, de jart mar velem hosszabb utakon, nehezre pakolva is, egyelore tokeletes allapotban van. Egy baratnom viszont pont ugy jart vele, mint te, neki a mubor szegely jott szet teljesen par honap utan.. szerintem egy ilyen viszonylag draga markatol tok ciki,h nem mindig minosegi alapanyagokbol dolgoznak.:(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is úgy gondolom, hogy ennél azért adhatnának magukra többet... Ráadásul lemértem, mennyire nehéz a táskám, és most, hogy egy jóval nagyobbat hordok, amibe az esernyőm is belefér, összesen 2,8 kg. Szerintem azért annyit talán bírjon ki akármelyik normál méretű táska akár évekig is :/

      Törlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Gumimacik utoljára

Az utolsó hónapom

Gárdonyi Géza: Isten rabjai