Valahol lenyűgöző,

milyen szűklátókörű emberek vannak. Egy karácsonyos csoportban valaki megmutatta a karácsonyfáját, ami már most áll. Persze többen csodálkoztak, mert még csak dec. 2. van, egy nő viszont teljesen kitért a hitéből, hogy ez a karácsony tönkretétele, mi lesz a hagyománnyal, a fát 24-én állítjuk, jan. 6-án bontjuk. Erre a posztoló elmondta, hogy ő Angliában él, ahol ez a szokás, egész decemberben díszíti a fa a lakást. Na, ekkor kiderült, hogy egész Anglia tök hülye, semmit sem tudnak a karácsonyról, és ezzel megölik az egész lényegét.

Lehet azt mondani más szokásra, hogy az érdekes vagy fura, de ahhoz senkinek sincs joga, hogy lehülyézzen egy népet vagy népeket, csak mert valamit máshogy szoktak, mint mi. Azért milyen ez már: ismer egyféle karácsonyi hagyományt, a magyart, tehát a karácsonyt csak úgy lehet ünnepelni, és minden más mód a karácsony tönkretétele.

Megjegyzem, én is azt hozom otthonról, hogy a fát 24-én díszítjük, 6-án bontjuk, minden évben így is szoktam, de nem fáj, hogy több száz millió ember, például az angolok és az amerikaiak döntő többsége meg máshogy csinálja. Ebben az ügyben sincs bölcsek köve, azt lenne jó látni.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Gumimacik utoljára

Az utolsó hónapom

Gárdonyi Géza: Isten rabjai