Mária Terézia 300

Idén is megvettem a bérletet, ami négy ünnepi kiállításra szólt, ahogy tavaly is tettem, Ferenc József halálának századik évfordulója kapcsán. Tavaly nem szívtam meg, idén igen. Tavaly úgy volt, hogy három bécsi és egy alsó-ausztriai múzeum adott otthont a kiállításoknak, és úgy, hogy az alsó-ausztriaiba nem jutottam el, még mindig simán megérte a bérlet. Azt hittem, idén is így van, és ebből az sem zökkentett ki, hogy többször is elolvastam a honlapot, valamiért minden alkalommal úgy értelmeztem, hogy három bécsi és egy alsó-ausztriai múzeumról van szó, pedig csak az volt odaírva, hogy négy bécsi és alsó-ausztriai múzeum. Lényeg a lényegben, hogy most két bécsi és két alsó-ausztriai múzeum volt, és én az alsó-ausztriaiak egyikébe sem jutottam el, így aztán kicsit buktam a bérleten, de azért nem vészes, meg tanulópénz is, hogy sokkal figyelmesebben kell olvasni, akkor is, ha valamiért azt hiszem, tudom, mi van odaírva.

Mindenesetre múlt szerdán, az utolsó napon még elmentem Schönbrunnba, hogy megnézzem a Kocsimúzeumot. Tavaly is tetszett, idén is izgalmas volt - egy csomó 300 éves kocsit lehetett megcsodálni, mindegyikhez volt valami sztori, esetleg videó a restaurálásról, animáció arról, pontosan hogyan is használták annak idején. Meg most is ott volt Sisi menyasszonyi ruhája, az utolsó kocsija, amelyben utoljára ült a merénylet előtt, és az a kocsi, ami a temetésén vitte a koporsóját. Az nem világos, Sisinek mi köze Mária Teréziához, de Sisit szeretem, szóval azért nem bántam, hogy róla is szó esett.

Ünnepi felvonulásokon az uralkodónak lóháton illett részt venni. Mivel korábban még nem volt női uralkodó, és Mária Terézia gyakorlatilag 19 éven át folyamatosan terhes volt, szakítottak a hagyományokkal, és ilyen kocsival vitték végig Bécsen.
Pedig amúgy tudott lovagolni. Vicces módon a saját lányainak nem engedte meg, hogy ők is megtanuljanak, és sokat veszekedett Marie Antoinette-tel levélben, amikor megtudta, hogy a kedves lánya bezzeg nem átall Franciaországban lovagolgatni.
Mária Terézia számára készült versenykocsi. Egy januári napon a spanyol lovasiskola épületében rendezett kocsiversenyt az uralkodó, és ő maga is részt vett benne.
Szán. Amíg Mária Terézia élt, minden télen nagy szánshow-kkal szórakoztatták a közönséget Schönbrunnban (?). József aztán beszüntette a mókát. Pedig látványos lehetett. (Meg rettentő csicsás ez is.)
Sisinek valahogy jobb ízlés jutott - ez az ő személyi szánja, ezzel szeretett jönni-menni a hóban.
Gyerekhintó császári gyermekek számára, póni húzta :)
Habsburg Ottó ezt a hacukát viselte a szülei koronázásán. Én úgy sajnálom szerencsétlen szüleit - az apja tök fiatalon belehalt a száműzetésbe (biztos vagyok benne, hogy az a stressz vitte el), az anyja meg 70 évet élhetett özvegyen, száműzetésben.
József kocsija. Többször átfestették, csak a XX. században bukkant elő a színes díszítés.
Szóval azért tudtak élni ezek a Habsburgok.

Megjegyzések

  1. Istenem, de szép mindegyik! Köszi a beszámolót ismét :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy neked is tetszik, és nagyon szívesen :)

      Törlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Gumimacik utoljára

Az utolsó hónapom

Gárdonyi Géza: Isten rabjai