Eheti programok

Kedden voltunk a 2Cellos koncertjén. Tomi egyik húgától hallottunk róluk, rájuk kerestünk a youtube-on, megállapítottuk, hogy tök jók, majd észrevettük, hogy jönnek Bécsbe, és vettünk jegyet. Két csellós srác a "főattrakció", és az az érdekességük, hogy nem komolyzenét játszanak, hanem mindenfélét, film- és popzenét, egészen rockos dolgokat is. A srácok elég humorosak is, főleg az egyikük (nevüket sajna nem tudom), ő pl. ilyeneket dobott be, hogy "a következő szám gyönyörű, mindig meghatódom, amikor hallom, ahogy játszom." A Tűzszekerek zenéjével nyitottak, ami véletlenül pont anyuék zenéje volt az esküvőn 27 éve, úgyhogy kicsit meghatódtam tőle.

 

Tavaly Márton-nap környékén elmentünk libázni Schönbrunnba (van egy étterem a kastély mellett), és Tomi idén felvetette, legyen ebből hagyomány. Így aztán ma megint sor került a Márton-napi libázásra, csak most egy másik étteremben, és most nem negyed libát kértünk, mert az tavaly brutális adagnak bizonyult, hanem libamellet. Elég finom volt, bár egyes összetevőit én túl sósnak illetve zsírosnak éreztem, de az összhatás jó volt.

Utána meg elmetróztunk a Stephansplatzra, amitől nem messze van egy angol nyelvű mozi, amit nagyon szeretünk. Az, hogy otthon időnként szinkronosan nézek meg eredetileg angol nyelvű filmeket a moziban, egy dolog, de a Baywatch németül nagyon furcsa volt nekem, szóval ha valami olyan film van, ami jónak ígérkezik, azt inkább angolul szeretem megnézni idekint. (Nem mintha a Baywatch jónak ígérkezett volna, és nem is volt jó, de az is jóval furábbnak hatott attól, hogy németül beszéltek benne.) Szóval most megnéztük a Rossz anyák karácsonyát, mert az első film mindkettőnknek tetszett. Nekem ez a mostani kevésbé, Tominak jobban. Az biztos, hogy tele van poénnal, és aki nem riad vissza némi alpári (és altesti) humortól, annak érdemes egyszer megnézni.



Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Gumimacik utoljára

Az utolsó hónapom

Gárdonyi Géza: Isten rabjai