Ügyintézés

Délelőtt felkerekedtünk, és elballagtunk Anmeldebescheinigungot csináltatni. Ez a tartózkodási engedély, amit EU-állapolgárok és svájciak igényelhetnek, illetve kötelező nekik, mégpedig az Ausztriába költözésüket követő 4 hónapon belül. Aki kicsúszik a határidőből, azt 25-250 euróra büntetik a hivatalos honlap szerint. Ahhoz, hogy igényelni lehessen, kell lakcím, betegbiztosítás meg munkaszerződés. Én egyszer, 2015 végén már nekifutottam ennek, csak nem okosan csináltam, és akkor próbálkoztam, amikor már eljöttem a sportfogadási irodából, és nem mertem bejátszani, hogy azt hazudom, ott dolgozom, bár a magyaros csoportokban azt láttam, hogy a felmondás után egy-két hétig még lehet arra a cégre hivatkozni, és egyébként sem tuti, hogy ellenőrzik. Már akkor is úgy gondoltam, hogy ha ez az egyik alapfeltétel, akkor nyilván ellenőrzik, másrészt meg hazudni sosem okos dolog, de hivatalnak meg pláne. Szóval odamentem, aztán jól elküldtek.

Azóta most sikerült megint eljutni, szégyelltem is magam miatta, mert azért tényleg röhej ez így. Kb. másfél óra volt az egész, kétszer kellett várni a sorunkra, és simán megkaptuk mindketten. A büntetés ugyan a díj 100%-a volt, de mivel a díj 15 euró, eléggé megkönnyebbültünk mindketten, meg örülünk, hogy ilyen jófejek voltak ma az ügyintézők. (Néha van beszélgetés arról magyaros csoportokban, hogy aki kicsúszott, az mennyi büntit kapott, és a tapasztalatok alapján úgy látszik, egyrészt nem időarányosan nő az összeg, másrészt talán ügyintézőtől is függhet a dolog.)

Ez a papír is megvan, nagyon megkönnyebbültem. Sok mindenre amúgy nem kell, de ha tényleg végleg itt maradunk, előbb-utóbb lesznek olyan ügyek, amikhet kérni fogják.

Az ügyintézés után nem mentem dolgozni, mert orvoshoz kellett mennem. Ez egy hosszabb történet, az a lényege, hogy nincs semmi bajom, de akkor is muszáj volt, hogy lásson orvos, és kapjak igazolást arról, hogy semmi gond. Ettől még lehetett volna dolgozni menni, csak hát orvost a sulitól egy óra útra találtam (olyat, aki vállalt így hirtelen - csak szerdán derült ki, hogy menni kell valakihez), és olyan időpontot adott, hogy előtte nem tudtam bemenni, utána meg az óra vége előtt egy órával értem volna be. Szerencsére lett helyettesem, úgyhogy megoldódott a probléma. Nem szeretek hiányozni, így főleg nem, de tény, hogy ilyen mindenkivel előfordulhat.

Amikor végeztünk nála, bementünk a városba, és felhasználtuk az éves tömegközelekedési bérlet mellé járó kuponfüzetből a Vienna Ring Tramre szólót. 25 perc az út ezzel a régi villamossal, végigmegy az itteni "Nagykörúton", kapunk fülhallgatót, és 9 nyelven, többek között magyarul lehet hallgatni az idegenvezetést. Teljesen érdemes volt elmenni, jó volt így egyszerre látni a belváros legfontosabb nevezetességeit, illetve azok nagy részét.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Gumimacik utoljára

Az utolsó hónapom

Gárdonyi Géza: Isten rabjai