Little House on the Prairie: The Legacy of Laura Ingalls Wilder



Már meg is néztem, nagyon kíváncsi voltam rá. Laura írói pályafutásának alakulását, jelentős íróvá érésének stációit követi nyomon attól kezdve, hogy Almanzóval elhagyják De Smetet, egészen Laura haláláig, ami laza hetven év. A könyvsorozat mind a nyolc kötetének történetét bemutatja, de érdekes módon a kilencedikről, amelyik Laura és Almanzo házasságának első négy évéről szól, és ami már csak posztumusz jelent meg, nem esik szó. Egyrészt logikus, mert az a kötet nem az eredeti sorozat része, másrészt nekem mégis fura, mert ugyanúgy Laura írta, mint a többit. Az is kiderült belőle, hogy még Laura életében létrehozták a Laura Ingalls Wilder-díjat, amit kiváló gyermekirodalmi munkásságukért kaphatnak meg írók, és a legelső évben Laurát tüntették ki vele.

Nagyon sok újat megtudtam a dokumentumfilmből, például azt, hogy Laura és a lánya, Rose együttműködése (Laura írt, Rose volt a szerkesztője) nagyon nem volt problémamentes, rengeteg feszültséggel és veszekedéssel járt. Ha megpróbálom Laura helyébe képzelni magam, nagyon furcsa lehetett azon vitatkozni, beleírja-e a regényeibe, hogy Mary megvakult. Rose nem akarta, mert szerinte ilyesmi nem való egy gyerekkönyvbe, Laura számára meg nem volt kérdés, hogy benne lesz a történetben, mivel tényszerűen ez történt, akkor is, ha ez tökre nem vidám. Azt sem tudtam, hogy Rose lenyúlta Laura néhány karakterét és emlékét, és írt belőlük egy regényt, ami aztán óriási sikert aratott. Nem csodálom, hogy az anyja nem volt egyértelműen boldog, amikor ez kiderült, miután Rose nem szólt előre, hogy ezt tervezi, és nem kért engedélyt sem.

A dokumentumfilmen kívül van még néhány rövidfilm a DVD-n. Egy részük az 1870-es és '80-as évek Amerikájáról szól, a prériről, a Morgan lovakról (Almanzo is ilyeneket tenyésztett, ezért többször felbukkannak a regényekben). A legérdekesebb extra az, amelyikben a rendező-narrátor elmeséli, hogyan is folyt a forgatás, milyen rövid idő alatt látogatta végig Laura egykori lakhelyeit, hol mit látott, kivel beszélt, satöbbi. Szerintem külön megható, hogy Dean Butler ötlete volt ez a dokumentumfilm, és ő is lett a rendező meg a narrátor. Ő volt Almanzo a sorozatban, és szerintem nagyon szép, hogy így megragadta a történet, így beleásta magát, és jó negyven évvel később még ezt a filmet is leforgatta. (És egy pillanat erejéig Melissa Gilbertet, a sorozatbeli Laurát is belecsempészte.)

Ja, és a könyvsorozat különböző kötetei kötelező olvasmányok az USA némelyik államában, ami külön tetszik.

Összességében megérte beszerezni a DVD-t, örülök neki.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Gumimacik utoljára

Az utolsó hónapom

Gárdonyi Géza: Isten rabjai