Liza kutya

Hat éve kellett elaltatni. Egészen hihetetlen, hogy már olyan régen, és az is, hogy azóta mennyi minden történt.

Ez a kép nem akkortájt készült, hanem még sokkal korábban, 2007 februárjában, amikor Liza az első műtétre készülődött. Akkor szedték ki az első daganatát. Még emlékszem arra is, hogy anyu bejött a szobámba, miközben a fotókat gyártottuk (mert ez egy egész sorozat ám), és azt kérdezte: "Szerintetek nem fogja túlélni?" Hát, no, kicsit tartottam tőle, hogy ottmarad, de szerencsére nem tette, sőt utána még több műtétet is hősiesen kibírt. Végül azért döntöttünk az elaltatása mellett családilag, mert már nagyon sok betegsége volt, nagyon fájt neki minden mozdulat, nem tudott rendesen enni-inni, és nem volt kedve semmihez. Az orvos azt mondta, még pár hónapig életben tudja tartani gyógyszerekkel, de nem akartuk, mert a kutya egyértelműen jelezte, hogy neki ehhez már nincs cérnája, és inkább menne. Azért csak eltöltött mellettünk 15 és fél évet, és már akkor sem volt kölyök, amikor hozzánk került. Az orvos a végefelé egyszer azt mondta, hogy még fél évet kellene kibírnia, és már egyedül vehetne cigit a boltban. Liza sosem volt nagy dohányos, biztos ezért sem bírta őt maradásra ez az érv.

Szóval akkor a 10 évvel ezelőtt készült kép:

Nem volt oda a fotózkodásért :)
 


Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Gumimacik utoljára

Az utolsó hónapom

Gárdonyi Géza: Isten rabjai