Esti program
Csütörtök estére romantikus csónakázást terveztünk a Donauinselnél, úgyhogy munka után ott találkoztunk. Úgy kezdődött, hogy az Alte Donauhoz beszéltük meg a találkozót (én szerveztem, Tomi csak hallgatott rám), és hiába néztem ki a metró ablakán a Donauinselnél, nem jutott el a tudatomig, hogy ott kellene leszállni. Sebaj, az Alte Donaunál megtaláltuk egymást, aztán visszametróztunk két megállót. Sajnos a kölcsönző zárva volt, mert csak "szép idő esetén" nyitnak ki, és a szép idő definíciója az ő szótárukban meg a miénkben nem egyezik 100%-osan. (Kicsit fújt a szél, de sütött a nap. Aztán lehet, hogy korábban nagyobb szél volt, azért nem mentek ki.) Egy kicsit sétáltunk a parton, aztán úgy döntöttünk, hazamegyünk, de olyan farkaséhség tört rám a metrómegállóban, hogy biztos voltam benne, nem bírom ki hazáig, és nem is lesz elég pár szelet sajt, egy zöldalma meg egy bögre kakaó a csillapítására. Fura volt, este már nem szoktam ilyen éhes lenni, de lehet, hogy a (gluténmentes) tészta, amit délben ettem, nem számított rendes ebédnek. Mindenesetre beültünk a közelben található ír pubba egy fish & chipsre, isteni volt.
Utána hazajöttünk, és megnéztük a Nicsak, ki beszél most! második felét (előző este Tomi kicsit belealudt a filmbe, azért folytattuk másnap), aztán egy dokumentumfilmet Lance Armstrong karrierjéről és bukásáról (nagyon durva történet, nem is tudtam, hogy ennyire borzalmas volt ez az eset, csak olvastam, hogy elvették a Tour de France győzelmeit a doppingolás miatt, de hát ez...), aztán a változatosság kedvéért most én aludtam bele az estébe. Tomi nagyon aranyos volt, nem keltett fel, hanem áthozta az ágyneműnket az ágyról a nappaliba (a vendégmatracon szoktunk filmezni, mert a nappali kényelmesebb, mint a háló), és ott aludtunk.
Nem sűrűn álmodom rosszat, és ha mégis, az sem szokott olyan nagyon borzasztó lenni, legfeljebb kicsit kiráz a hideg, amikor felébredek, és arra gondolok, mekkora mázli, hogy ezt most csak álmodtam. Na, akkor éjszaka szerencsém volt egy hardcore rémálomhoz, ráadásul ahhoz a fajtához, amiből hiába ébredtem fel kb. háromszor, mindig folytatódott, amikor visszaaludtam. Volt benne véletlen emberölés, rendőrség ki nem hívása, hiába könyörögtem, aztán meg hosszasan tartó pánik, hogy ezt nem lehet megúszni, elképzelhetetlen, hogy ne derüljön ki, és akkor én is nagyon sokat fogok ülni, hiába nem csináltam semmit, csak azért, mert ott voltam, és a többiek nem engedték, hogy rendőrt hívjak. Szörnyű volt, nagyon örültem, amikor végre reggel lett, bár azt nem mondhatnám, hogy kipihenten ébredtem.
Utána hazajöttünk, és megnéztük a Nicsak, ki beszél most! második felét (előző este Tomi kicsit belealudt a filmbe, azért folytattuk másnap), aztán egy dokumentumfilmet Lance Armstrong karrierjéről és bukásáról (nagyon durva történet, nem is tudtam, hogy ennyire borzalmas volt ez az eset, csak olvastam, hogy elvették a Tour de France győzelmeit a doppingolás miatt, de hát ez...), aztán a változatosság kedvéért most én aludtam bele az estébe. Tomi nagyon aranyos volt, nem keltett fel, hanem áthozta az ágyneműnket az ágyról a nappaliba (a vendégmatracon szoktunk filmezni, mert a nappali kényelmesebb, mint a háló), és ott aludtunk.
Nem sűrűn álmodom rosszat, és ha mégis, az sem szokott olyan nagyon borzasztó lenni, legfeljebb kicsit kiráz a hideg, amikor felébredek, és arra gondolok, mekkora mázli, hogy ezt most csak álmodtam. Na, akkor éjszaka szerencsém volt egy hardcore rémálomhoz, ráadásul ahhoz a fajtához, amiből hiába ébredtem fel kb. háromszor, mindig folytatódott, amikor visszaaludtam. Volt benne véletlen emberölés, rendőrség ki nem hívása, hiába könyörögtem, aztán meg hosszasan tartó pánik, hogy ezt nem lehet megúszni, elképzelhetetlen, hogy ne derüljön ki, és akkor én is nagyon sokat fogok ülni, hiába nem csináltam semmit, csak azért, mert ott voltam, és a többiek nem engedték, hogy rendőrt hívjak. Szörnyű volt, nagyon örültem, amikor végre reggel lett, bár azt nem mondhatnám, hogy kipihenten ébredtem.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése