Benyomások Athénról
- Nagyon barátságos emberek. Mindenkire mosolyognak, segítőkészek, vidámak.
- Mindenki tud angolul. A rendőrtől a bolti eladón át a vécésnéniig mindenki. Nem mindenki egyformán jól, van, akinek nehéz megérteni a kiejtését, viszont mindenki tud kommunikálni. De szép lenne, ha mi is itt tartanánk. (Nekik részben talán azért sikerülhetett, mert a gyerekfilmeken kívül nem mutatnak be szinkronizált filmeket, minden eredeti nyelven megy. Nem tudom, ez csak a mozikra vonatkozik-e, vagy a tévével is így van, de ha előbbi, már az is elég lehet.)
- Nagyon büszkék az ókori emlékeikre, nagyon vigyáznak is rájuk. Az Akropoliszon van egy tábla, amin irtó hosszan sorolják, mi tilos. Csak amire emlékszem belőle: tilos bármit összefirkálni vagy bármibe belevésni bármit, tilos enni, inni, kivéve vizet, tilos bármit is elvinni onnan, legyen bár akármilyen aprócska, szuvenírt vegyél a szuvenírboltban.
- Jófejek, mert szinte mindenhol lehet fényképezni, még a templomokban is (csak egy olyat láttam, ahol ki volt írva, hogy ne, ott nem is tettem), csak annyit kérnek, hogy ne vakuzz, ami nekem pláne nem fáj, mert soha nem szoktam.
- Nagyon szeretik az állatokat. Rengeteg kóbor kutya és macska van, szabadon kószálnak mindenfelé, de annyira mindenfelé, hogy az ókori romoknál, a kerítésen belül is ellehetnek, senki sem zavarja el őket. Nyugodtak, barátságosak, illetve leginkább kicsit sem érdeklik őket a járókelők. A legnagyobb arc az a nagytestű kutya volt, amelyik Hadrianus könyvtárának bejáratánál feküdt keresztbe a lépcső tetején úgy, hogy nem lehetett kikerülni, és bár kb. száz turista lépte át vagy lépett el mellette két centire csak addig, amíg mi ott voltunk, békésen szuszmákolt, a szeme se rebbent. Egyébként úgy tűnt, mindegyik kutyán van egyenbiléta, szóval lehet, hogy van valamiféle nyilvántartás, és azért követik, ki merre kóborol (de az tuti, hogy kóbor kutyák voltak, és nem lazán kezelt házi kedvencek). Ez kicsit olyan, mint Máltán, bár ott kóbor kutyát sosem láttam, csak macskából volt minden sarkon egy kisebb családnyi, és a máltaiak nagy szeretettel gondoskodtak róluk, sőt azt olvastam, hogy mindegyiket az állam költségén ivartalanítják, és számon tartják, ki kicsoda.
- Nagyon lazák. Ez főként a közlekedésen látszik meg: komolyan kell tartanod attól, hogy átrongyol rajtad egy autó, hiába a zebrán kelsz át. Ha nincs lámpa, kevés eséllyel indulsz. Ha van, és az autóknak piros, akkor azért bízhatsz benne, hogy ép bőrrel átérsz a túloldalra.
- A gyalogosok még annál is lazábbak, ők pirosban is bármikor átrohangásznak az úton, sőt olyat is láttam, aki békésen átballagott, miközben ezerrel jöttek az autók. Nem szívbajosak ezek az athéniak. Amúgy a lámpás átkelők viccesek, egyszer konkrétan számoltam, és egészen pontosan négy másodpercig van zöld a gyalogosoknak egy négysávos úton. Az nem túl sok, ráadásul nem villog a lámpa, mielőtt pirosra vált, hanem azt látod, hogy zöld lett, elindulsz, és a harmadik lépésnél váratlanul pirosra vált.
- Rengeteg a robogó és a motor. Sokkal lazábbak, mint az autók, tőlük jobban is tartottam. Biciklit viszont talán egyet sem láttam a két hét alatt.
- A nem ókori helyszíneken kívül iszonyatosan lepusztult és elhanyagolt a város. Minden, de minden össze van graffitizve, az utolsó négyzetmilliméter is, és olyan állapotban vannak házak, hogy biztosra venné az ember, nem lakik bennük senki, aztán másnap reggel látjuk, hogy valaki kijön a kapun, vagy előkerül a teljesen leharcolt, fullra összetagelt roló mögül egy teljesen működő bolt. Gyönyörű házak állnak romokban, nagyon szomorú. Ezen kívül döbbenetes mocsok van. Halmokban állnak a szemeteszsákok, amiket nem visznek el, de nem kizárt, hogy ez nem így lenne alapjáraton, csak sztrájkolnak a szemétszállítók - legalábbis Nápolyban ez volt a helyzet, amikor hét éve ott voltam. Mindenesetre 40 fokban napokig nem elvinni a szemetet elég merész húzás, durva szagok terjengenek a városban. A járdán, az úttesten ismeretlen eredetű levek csorognak (nem mindenhol, persze, de sok helyen), eldobált szemét, rothadó gyümölcs, dinnyehéj. A mi utcánkban valamiféle fura piac van minden nap kb. 10-től késő estig, emberek ülnek a járda szélén a mocsokban, zöldséget és gyümölcsöt árulnak akkora tömegben, hogy lépni nem lehet tőlük, igaz, vásárlót nem látni, aztán másnap reggel ott a szemét, a gyümölcs, a dinnyehéj, amit eldobáltak, és olyan undorító, savanyú, szúrós, átható bűze van a már reggel fél 10-kor 35 fokban, hogy többször komoly hányinger jött rám. De ez ne tántorítson el senkit Athéntól, egyszerűen ügyesebben kell szállást foglalni, mint ahogy mi tettük, és akkor kevésbé szerves része a mindennapoknak ez a jelenség. Szóval ha valaki megy Athénba, lehetőség ne a Menandrou utcai szállásokra csapjon le, ha az ilyen dolgok zavarják.
- A közbiztonság nagyon jó. Mi nem messze laktunk az Omonia tértől, amiről a kiutazás előtt közvetlenül azt olvastam, Athén nyóckere, és hemzsegnek a bűnözők, drogosok és prostituáltak, nagyon örültem a hírnek. A valóság az, hogy ebből semmit sem érzékeltünk, akkor sem, amikor este 10 után ballagtunk át a téren. Állítólag sok a zsebes, de hála az égnek mi ezt is elkerültük. Az utcánkban, azon a fura piacon sok rosszarcú ember mászkált, de soha hozzánk sem szóltak, gyakorlatilag ránk sem néztek. Ez nagyon szimpatikus volt.
- Rengeteg a mentálisan beteg ember és a hajléktalan / koldus az utcákon. Utóbbiak olyan vérfagyasztó deformitásokkal ülnek az utcán, hogy az valami egészen rettenetes. Most nem akarok mindent felsorolni, amit láttam, de pl. az üszkös láb, a vastag kötést is szanaszét áztató genny többször is látható volt. Hozzá kell tenni, Tomi ezekből semmit sem érzékelt, egyszer meg is jegyezte, hogy én keresem mindig a rothadó lábú embereket, pedig nem, csak valamiért észreveszem őket, bár ne így lenne.
- Fontos nekik a kultúrájuk, a történelmük, büszkék rá, vigyáznak a hagyományaikra. Gyakorlatilag csak görög éttermet találni (azért persze volt kínai, KFC, McDonald's, de a két utóbbiból én pl. a rengeteg kószálás során csak egyet-egyet láttam), és sok helyen mindig van élő zene, az is szigorúan görög. Ez minden országban és városban így van, mégis megjegyzem: a történelmük minden szakaszából vannak utcaneveik, elneveznek közterületeket ókori istenekről, politikusokról, hadvezérekről, filozófusokról, aztán a bizánci kor szereplőiről, szabadságharcosokról, királyokról és királynőkről, még a filhelléneknek is van külön útja, nem is valami sikátor, hanem főút.
- Elképesztően zsúfolt a város. Elvileg az elővárosok nélkül kb. 600 ezren lakják (elővárosokkal 3,5 millióan), de a két legmagasabb dombja / hegye tetejéről gyakorlatilag egy kőtengert lehet látni három nagyobb zöldterülettel. Nagyon nehezen élhető városnak tűnik, nem szívesen költöznék oda. Illetve elgondolkodtam, hogy ha három éve nem Máltára megyek, hanem Athénba, akkor meg tudtam volna-e szokni. Nem tudom eldönteni. Mindenesetre a zöldet használják, pl. a Parlament melletti Népkertbe tömegesen járnak piknikezni, sétálni, futni, jógázni, tornázni. Tök jó volt látni, milyen sokan mozognak.
- Nagyon érdemes megjegyezni pár szót görögül, tényleg nem kell sok, kalimera (jó reggelt / jó napot), kaliszpera (jó estét), efarisztó (köszönöm), parakaló (kérem / szívesen), szignomi (bocsánat), és ezt nagyon nagyra értékelik a helyiek. Úgy örült mindenki, amikor görögül köszöntem és köszöntem meg dolgokat, tök jó volt. (De persze ez is minden országban így van, Tunéziában is nagyon hálásak voltak az ötszavas arab szókincsünkért.) Vicces volt, többször is megesett, hogy kivettem pl. egy jégkrémet, odavittem az eladóhoz kifizetni, mondtam neki, hogy kalimera, mutattam a jégkrémet, aztán görögül mondta, mennyibe kerül. Ilyenkor általában kiülhetett az arcomra a döbbenet, mert mindjárt rájöttek, hogy eddig nem terjed a tudásom, és mondták angolul is, mi a lényeg. De egyszer ki tudtam találni, hogy két euró húsz centet mondott a bácsi, kár, hogy nem emlékszem, miből. Mindenesetre nekem meg nagy öröm volt, hogy a járműveken bemondott szövegekben és az anyanyelviek beszélgetéseiben is értettem azt a pár szót, amit ismerek. Többet nem, de azt a néhányat igen. Ezért tudom, hogy pl. a telefont nem hallóval veszik fel, hanem parakalóval. Meg még azt is tudom, hogy eponemi sztaszi, ami a következő megálló. Sőt a nagybetűket meg tudom fejteni, a végén már egész gyorsan elolvastam a nagybetűs feliratokat, de a kisbetűk nekem nehezek, mert nagyon sok köztük a hasonló, igaz, a kétnyelvű feliratok sokat segítenek (minden megállóban ott vannak, nagyon jó dolog), szóval pl. arra is rájöttem, hogy ha egymás után két g-t írnak, akkor azt ng-nek ejtik. (Viszont a kézírást persze esélyem sem volt elolvasni.) És pl. ilyeneket fedeztem fel, hogy a német és angol nőgyógyász szó a görög nő szóból ered (ami vagy ginaika, vagy günaika, nem teljesen logikus számomra, mikor hogyan kell ejteni az y-t). Minden gorog, ahogy már Portokalosz úr is megmondta. Jó lenne zseninek lenni, és minden meglátogatott ország nyelvét alapszinten elsajátítani a nyaralás előtt, de hát ehhez korábban kellett volna felkelni, vagy ilyesmi.
- Mindenki tud angolul. A rendőrtől a bolti eladón át a vécésnéniig mindenki. Nem mindenki egyformán jól, van, akinek nehéz megérteni a kiejtését, viszont mindenki tud kommunikálni. De szép lenne, ha mi is itt tartanánk. (Nekik részben talán azért sikerülhetett, mert a gyerekfilmeken kívül nem mutatnak be szinkronizált filmeket, minden eredeti nyelven megy. Nem tudom, ez csak a mozikra vonatkozik-e, vagy a tévével is így van, de ha előbbi, már az is elég lehet.)
- Nagyon büszkék az ókori emlékeikre, nagyon vigyáznak is rájuk. Az Akropoliszon van egy tábla, amin irtó hosszan sorolják, mi tilos. Csak amire emlékszem belőle: tilos bármit összefirkálni vagy bármibe belevésni bármit, tilos enni, inni, kivéve vizet, tilos bármit is elvinni onnan, legyen bár akármilyen aprócska, szuvenírt vegyél a szuvenírboltban.
- Jófejek, mert szinte mindenhol lehet fényképezni, még a templomokban is (csak egy olyat láttam, ahol ki volt írva, hogy ne, ott nem is tettem), csak annyit kérnek, hogy ne vakuzz, ami nekem pláne nem fáj, mert soha nem szoktam.
- Nagyon szeretik az állatokat. Rengeteg kóbor kutya és macska van, szabadon kószálnak mindenfelé, de annyira mindenfelé, hogy az ókori romoknál, a kerítésen belül is ellehetnek, senki sem zavarja el őket. Nyugodtak, barátságosak, illetve leginkább kicsit sem érdeklik őket a járókelők. A legnagyobb arc az a nagytestű kutya volt, amelyik Hadrianus könyvtárának bejáratánál feküdt keresztbe a lépcső tetején úgy, hogy nem lehetett kikerülni, és bár kb. száz turista lépte át vagy lépett el mellette két centire csak addig, amíg mi ott voltunk, békésen szuszmákolt, a szeme se rebbent. Egyébként úgy tűnt, mindegyik kutyán van egyenbiléta, szóval lehet, hogy van valamiféle nyilvántartás, és azért követik, ki merre kóborol (de az tuti, hogy kóbor kutyák voltak, és nem lazán kezelt házi kedvencek). Ez kicsit olyan, mint Máltán, bár ott kóbor kutyát sosem láttam, csak macskából volt minden sarkon egy kisebb családnyi, és a máltaiak nagy szeretettel gondoskodtak róluk, sőt azt olvastam, hogy mindegyiket az állam költségén ivartalanítják, és számon tartják, ki kicsoda.
- Nagyon lazák. Ez főként a közlekedésen látszik meg: komolyan kell tartanod attól, hogy átrongyol rajtad egy autó, hiába a zebrán kelsz át. Ha nincs lámpa, kevés eséllyel indulsz. Ha van, és az autóknak piros, akkor azért bízhatsz benne, hogy ép bőrrel átérsz a túloldalra.
- A gyalogosok még annál is lazábbak, ők pirosban is bármikor átrohangásznak az úton, sőt olyat is láttam, aki békésen átballagott, miközben ezerrel jöttek az autók. Nem szívbajosak ezek az athéniak. Amúgy a lámpás átkelők viccesek, egyszer konkrétan számoltam, és egészen pontosan négy másodpercig van zöld a gyalogosoknak egy négysávos úton. Az nem túl sok, ráadásul nem villog a lámpa, mielőtt pirosra vált, hanem azt látod, hogy zöld lett, elindulsz, és a harmadik lépésnél váratlanul pirosra vált.
- Rengeteg a robogó és a motor. Sokkal lazábbak, mint az autók, tőlük jobban is tartottam. Biciklit viszont talán egyet sem láttam a két hét alatt.
- A nem ókori helyszíneken kívül iszonyatosan lepusztult és elhanyagolt a város. Minden, de minden össze van graffitizve, az utolsó négyzetmilliméter is, és olyan állapotban vannak házak, hogy biztosra venné az ember, nem lakik bennük senki, aztán másnap reggel látjuk, hogy valaki kijön a kapun, vagy előkerül a teljesen leharcolt, fullra összetagelt roló mögül egy teljesen működő bolt. Gyönyörű házak állnak romokban, nagyon szomorú. Ezen kívül döbbenetes mocsok van. Halmokban állnak a szemeteszsákok, amiket nem visznek el, de nem kizárt, hogy ez nem így lenne alapjáraton, csak sztrájkolnak a szemétszállítók - legalábbis Nápolyban ez volt a helyzet, amikor hét éve ott voltam. Mindenesetre 40 fokban napokig nem elvinni a szemetet elég merész húzás, durva szagok terjengenek a városban. A járdán, az úttesten ismeretlen eredetű levek csorognak (nem mindenhol, persze, de sok helyen), eldobált szemét, rothadó gyümölcs, dinnyehéj. A mi utcánkban valamiféle fura piac van minden nap kb. 10-től késő estig, emberek ülnek a járda szélén a mocsokban, zöldséget és gyümölcsöt árulnak akkora tömegben, hogy lépni nem lehet tőlük, igaz, vásárlót nem látni, aztán másnap reggel ott a szemét, a gyümölcs, a dinnyehéj, amit eldobáltak, és olyan undorító, savanyú, szúrós, átható bűze van a már reggel fél 10-kor 35 fokban, hogy többször komoly hányinger jött rám. De ez ne tántorítson el senkit Athéntól, egyszerűen ügyesebben kell szállást foglalni, mint ahogy mi tettük, és akkor kevésbé szerves része a mindennapoknak ez a jelenség. Szóval ha valaki megy Athénba, lehetőség ne a Menandrou utcai szállásokra csapjon le, ha az ilyen dolgok zavarják.
- A közbiztonság nagyon jó. Mi nem messze laktunk az Omonia tértől, amiről a kiutazás előtt közvetlenül azt olvastam, Athén nyóckere, és hemzsegnek a bűnözők, drogosok és prostituáltak, nagyon örültem a hírnek. A valóság az, hogy ebből semmit sem érzékeltünk, akkor sem, amikor este 10 után ballagtunk át a téren. Állítólag sok a zsebes, de hála az égnek mi ezt is elkerültük. Az utcánkban, azon a fura piacon sok rosszarcú ember mászkált, de soha hozzánk sem szóltak, gyakorlatilag ránk sem néztek. Ez nagyon szimpatikus volt.
- Rengeteg a mentálisan beteg ember és a hajléktalan / koldus az utcákon. Utóbbiak olyan vérfagyasztó deformitásokkal ülnek az utcán, hogy az valami egészen rettenetes. Most nem akarok mindent felsorolni, amit láttam, de pl. az üszkös láb, a vastag kötést is szanaszét áztató genny többször is látható volt. Hozzá kell tenni, Tomi ezekből semmit sem érzékelt, egyszer meg is jegyezte, hogy én keresem mindig a rothadó lábú embereket, pedig nem, csak valamiért észreveszem őket, bár ne így lenne.
- Fontos nekik a kultúrájuk, a történelmük, büszkék rá, vigyáznak a hagyományaikra. Gyakorlatilag csak görög éttermet találni (azért persze volt kínai, KFC, McDonald's, de a két utóbbiból én pl. a rengeteg kószálás során csak egyet-egyet láttam), és sok helyen mindig van élő zene, az is szigorúan görög. Ez minden országban és városban így van, mégis megjegyzem: a történelmük minden szakaszából vannak utcaneveik, elneveznek közterületeket ókori istenekről, politikusokról, hadvezérekről, filozófusokról, aztán a bizánci kor szereplőiről, szabadságharcosokról, királyokról és királynőkről, még a filhelléneknek is van külön útja, nem is valami sikátor, hanem főút.
- Elképesztően zsúfolt a város. Elvileg az elővárosok nélkül kb. 600 ezren lakják (elővárosokkal 3,5 millióan), de a két legmagasabb dombja / hegye tetejéről gyakorlatilag egy kőtengert lehet látni három nagyobb zöldterülettel. Nagyon nehezen élhető városnak tűnik, nem szívesen költöznék oda. Illetve elgondolkodtam, hogy ha három éve nem Máltára megyek, hanem Athénba, akkor meg tudtam volna-e szokni. Nem tudom eldönteni. Mindenesetre a zöldet használják, pl. a Parlament melletti Népkertbe tömegesen járnak piknikezni, sétálni, futni, jógázni, tornázni. Tök jó volt látni, milyen sokan mozognak.
- Nagyon érdemes megjegyezni pár szót görögül, tényleg nem kell sok, kalimera (jó reggelt / jó napot), kaliszpera (jó estét), efarisztó (köszönöm), parakaló (kérem / szívesen), szignomi (bocsánat), és ezt nagyon nagyra értékelik a helyiek. Úgy örült mindenki, amikor görögül köszöntem és köszöntem meg dolgokat, tök jó volt. (De persze ez is minden országban így van, Tunéziában is nagyon hálásak voltak az ötszavas arab szókincsünkért.) Vicces volt, többször is megesett, hogy kivettem pl. egy jégkrémet, odavittem az eladóhoz kifizetni, mondtam neki, hogy kalimera, mutattam a jégkrémet, aztán görögül mondta, mennyibe kerül. Ilyenkor általában kiülhetett az arcomra a döbbenet, mert mindjárt rájöttek, hogy eddig nem terjed a tudásom, és mondták angolul is, mi a lényeg. De egyszer ki tudtam találni, hogy két euró húsz centet mondott a bácsi, kár, hogy nem emlékszem, miből. Mindenesetre nekem meg nagy öröm volt, hogy a járműveken bemondott szövegekben és az anyanyelviek beszélgetéseiben is értettem azt a pár szót, amit ismerek. Többet nem, de azt a néhányat igen. Ezért tudom, hogy pl. a telefont nem hallóval veszik fel, hanem parakalóval. Meg még azt is tudom, hogy eponemi sztaszi, ami a következő megálló. Sőt a nagybetűket meg tudom fejteni, a végén már egész gyorsan elolvastam a nagybetűs feliratokat, de a kisbetűk nekem nehezek, mert nagyon sok köztük a hasonló, igaz, a kétnyelvű feliratok sokat segítenek (minden megállóban ott vannak, nagyon jó dolog), szóval pl. arra is rájöttem, hogy ha egymás után két g-t írnak, akkor azt ng-nek ejtik. (Viszont a kézírást persze esélyem sem volt elolvasni.) És pl. ilyeneket fedeztem fel, hogy a német és angol nőgyógyász szó a görög nő szóból ered (ami vagy ginaika, vagy günaika, nem teljesen logikus számomra, mikor hogyan kell ejteni az y-t). Minden gorog, ahogy már Portokalosz úr is megmondta. Jó lenne zseninek lenni, és minden meglátogatott ország nyelvét alapszinten elsajátítani a nyaralás előtt, de hát ehhez korábban kellett volna felkelni, vagy ilyesmi.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése