Napi fura

Adott egy kutyamenhely, amit a semmi közepén nyitottak meg évekkel ezelőtt. Az idők során a menhelytől kb. 60 méterre épült egy lakópark, amelybe emberek költöztek. Most ezek az emberek felejelentést tettek a jegyzőnél, mondván, nem tudnak pihenni a kutyáktól, mert az azok mindig ugatnak, és a sétáltatásuk is zavaró módon történik. A helyszíni szemlén megállapították, hogy a kutyák nem ugatnak, valamint a sétáltatásul is a lakóparkkal ellentétes irányban történik. Ennek ellenére a menhelyről elszállították a kutyák felét, és úgy néz ki, be is fogják zárni az egész kócerájt. A jegyző külön kiemeli, hogy irreveláns kérdés, mikor költözött oda a menhely. Nem értem, miért lenne irreleváns. Nekem fura, hogy odaépül egy lakópark, amikor nem volt titok, hogy ott nagyobb mennyiségű kutya él, aztán kitúrják őket, mert zavaróak, mert kutyák. Remélem, sikerül gyorsan találni egy másik épületet egy másik semmi közepén, és ezúttal nem épül majd rájuk egy lakópark, hogy aztán onnan is kilakoltassák őket.

Megjegyzések

  1. Várj, a kutyamenhely eddig Tárnokon volt, most költöztek át a tanyára (a határozat 2016 decemberét említi), szóval nem teljesen áll nekem össze, hogy később építették oda a lakóparkot. Felhúzták ennyi idő alatt? Kétlem. A határozat csak azt említi, hogy a Kérelmező, aki felvállalta, hogy indítja az eljárást, ő később vásárolta az ingatlant, a lakópark megépültéről nem szól.Vagy félreértem? Az ok, hogy a helyszíni szemlén nem érzékeltek kutyaugatást, de attól az nem jelenti azt, hogy 40 ember hazudik, és pusztán csak kicseszésből panaszkodnak. Fogalmam nincs egyébként, hogy működik az engedélyeztetési eljárás, de azt leírják, hogy még csak folyamatban van, hogy ott állatotthon üzemelhessen. Azt mondjuk én sem értem, hogy ez alapján a határozat alapján miért vették el rögtön a kutyákat az egyesülettől. Szóval én kíváncsi lennék a másik oldal véleményére is.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, végigolvastam, lehetséges, hogy amikor a lakópark épült, már a menhelyé volt a tanya, de még nem voltak ott kutyák. Nyilván mindkét oldalt meg kell hallgatni, de ez nekem akkor is visszásnak tűnik. Azóta olvastam azt is, hogy már vissza is szerezte az egyesület az összes kutyát, amit elvettek tőlük, és most a többség ideiglenes befogadóknál van. Amúgy az nem ritka, hogy az engedélyeztetési eljárás még folyik, de közben már működik az adott vállalkozás, és úgy tudom, ez nem feltétlenül törvénytelen / szabályellenes. Kíváncsi leszek, mi lesz ennek a vége.

      Törlés
    2. Én is. Remélem, sikerül úgy megoldani, hogy a kutyáknak is jó legyen, és a lakók se őrüljenek meg.

      Törlés
    3. Gondolom, az lesz, hogy kapnak / szereznek egy még kintebb lévő tanyát.

      Törlés
    4. Nekem mondjuk az is dobbenet, ami a komment szekcioban megy, a feljelento profiljanak linkelese (legyunk johiszemuek, hogy veletlenul maradt lathato tobb oraig a neve a hatarozaton), es otletek, hogy hogyan kellene elbeszelgetni vele... Egy no a lakoparkbol irta, hogy 10 eve vettek az ingatlanokat, amikor meg boven lovarda volt. Furcsa az egesz tortenet, es azert a F-val is volt mar ra precedens, hogy az amit egy tortenetbol eszleltek, az nem feltetlenul felelt meg az adott ugyben a masik oldal tapasztalatainak, amire viszont nyilvanosan mar nem reagaltak, hogy miert van az elteres.

      Törlés
    5. A mocskolódásból keveset olvastam, mert valóban elég ijesztő volt. Azért amennyi kommentet én olvastam, abban többet szerepelt az a probléma, hogy miért kellett mindjárt elvinni a kutyákat, mégis hová vitték őket, és ezt milyen alapon tehették meg. De azt én is gáznak tartom, hogy kitették a feljelentő nevét, durván etikátlan, nem lennék szerencsétlennek a helyében. Már csak azért is tök felesleges volt, mert nem ő mint Gipsz Jakab tett feljelentést, hanem a lakópark lakóinak nevében járt el, tehát felesleges kipécézni őt, és jól megköpködni. Arról nem tudok, milyen fura ügyei vannak a menhelynek, ez az első olyan eset velük kapcsolatban, ami eljutott hozzám. (Meg hallottam már a nevüket, de hát az nuku.)

      Törlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Gumimacik utoljára

Az utolsó hónapom

Gárdonyi Géza: Isten rabjai