Fejem,

amikor megtudom, hogy mostantól egy csomó ember évente járulhat a mobilszolgáltató szent színe elé személyesen vagy interneten, hogy feltöltőkártyás ügyfélként jelezze, még mindig övé a telefonja.

De ezek amúgy teljesen hülyék? (Ide értendő a törvényalkotó meg a szolgáltató is.) Aki idén vesz telefont, annak tényleg évente nyilatkozni kell, hogy azóta sem lett terrorista? (Miután idéntől kezdve már eleve csak személyivel lehet feltöltőkártyás telefont venni, könyörgöm.)

Miért? Miéééért?

Hogy az elején személyit kell felmutatni, oké, legyen, tényleg létező jelenség (állítólag, ugye), hogy terroristák terrorcselekmények előkészítésének és végrehajtásának idején feltöltőkártyás telefonon kommunikálnak egymással. De ezeket a telefonokat aztán elhajítják ám, ez is létező jelenség (állítólag, ugye), nem tartogatják évekig!

Kész szerencse, hogy nekem 16 éve megvan a telefonszámom, ezért számomra csak egyszeri dolog volt. Igaz, már ezen egyszeri alkalommal is nagyon nehezen álltam meg a véleménynyilvánítást, végül csak az segített, hogy sokat mondogattam magamban, nem szerencsétlen telenoros lány tehet erről a baromságról. Amúgy  csak az összes adatomat pötyögte be a rendszerükbe, amit külön felháborítónak találtam, mert mégis mi közük van hozzá. Majd nagyon vigyázok, hogy ne kelljen új SIM-et vennem soha a büdös életben.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Gumimacik utoljára

Az utolsó hónapom

Gárdonyi Géza: Isten rabjai