Sosem eseménytelen

Ma nagy esemény volt az órámon: valakit végleg kiborított egy másik valaki. Az egyszerűség kedvéért vegyük úgy, hogy A borította ki B-t. Az ebben a szép, hogy A semmit sem csinál, csak szorgosan részt vesz az órában, valamint sokat humorizál, viszont a humorát nem értik a többiek, ezért - mint kiderült - időnként megsértődnek rajta. Az volt a szitu, hogy B sírva kirohant, C, aki a barátnője, utána, és mivel öt percen belül nem jöttek vissza, adtam feladatot a csoportnak, aztán kimentem a mosdóba megnézni, minden oké-e. (Ez visszanézve hiba volt, de már mindegy.) Ekkor elmesélték, mi a baj, mire mondtam, hogy akkor majd úgy intézzük, hogy A ne velük legyen egy csoportban a csoportmunkáknál, és hozzátettem, hogy A amúgy semmi rosszat nem csinál, nem rosszindulatú, nem akar bántani semmit, egyszerűen arról van szó, hogy nem kedvelhet mindenki mindenkit. Ezt B is belátta. B negyed órával később elment az óráról, mert dolga volt, mi pedig megkezdtük a szünetet. Én kimentem, mert szünetben szoktam járni egyet, ne üljek bent a teremben egész nap, aztán amikor visszamentem, egyből lecsapott rám egy résztvevő, hogyaszongya mellé ugyan ne ültessem "azt a barmot", mert ő nem dolgozik vele, már most megmondja. Kérdeztem, kiről van szó, mire ő, hogy természetesen A-ról, aki miatt B sírt. Javasoltam, hogy esetleg senkit se nevezzünk baromnak, amiért nekünk nem szimpatikus, rámutattam, hogy sokféle ember jön össze egy-egy csoportban, nagy mázli kell ahhoz, hogy mindenki mindenkit kedveljen, és senkit sem kell bántani azért, mert nem olyan, amilyenek mi vagyunk. Erre ő, hogy de ha valakit mindenki utál, az már jelent valamit. Igazából azon akadtam ki leginkább, hogy C simán közölte az egész csapattal, miért sírt B. Hogy lehet ilyet csinálni? Holnap szerintem balhé lesz ebből, mert azzal fogják köszönteni B-t, hogy A tényleg mekkora köcsög, és mellette állnak, ő meg tök cikinek fogja érezni az egészet, mert nem véletlenül nem az egész csoporttal közölte a problémáját. (Arról nem is beszélve, hogy eleve hozzátette, alapvetően nem A-val van baja, csak sok a stressz az életében, ettől türelmetlenebb, és ezért nehezebben viseli A-t.)

Felnőtteket tanítok, az ebben a legszebb.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Gumimacik utoljára

Az utolsó hónapom

Gárdonyi Géza: Isten rabjai