Edzőtermek Bécsben

Az a hülyeség errefelé, hogy kevés edzőteremben vannak csoportos órák, pláne jók, viszont nincs napijegy (ahol van, ott olyan 25-30 euró), és a bérlet sem úgy működik, hogy veszed X hónapig, aztán ha meguntad, többet nem veszed, hanem úgy, hogy szerződést kötsz egy évre (de láttam már olyat, ahol kettőre), és addig mindenképp vonják a pénzt a számládról minden hónap elsején. Nem szívesen kötném magam egy olyan edzőteremhez, ahol nincsenek normális órák (súlyzóm itthon is van), vagy ha valami véletlen folytán mégis, akkor heti egy alkalommal, lehetőleg vasárnap reggel hatkor, ezért eddig csak itthon edzegettem.

Most viszont találtam egy jó kis rendszert, ahol magának a rendszernek nincs díja, de van tizenhat bécsi edzőterem, amivel szerződésben állnak, mindegyik teremnek van percdíja, és úgy működik, hogy odamész, kipróbálod a termet ingyen, aztán ha tetszik, onnantól percdíjért jársz, viszont nem kell magad kötnöd sehová. Ez Tominak is tetszik, ezért regisztráltunk, és az elmúlt másfél hétben kipróbáltunk három termet.

Azt figyeltem meg, hogy itt valamiért nem olyan fontos téma, hogy van-e normális öltöző. Az egyik helyen egy rövid és keskeny helyiségbe tették, ahol csak úgy tudsz öltözni, hogy ha nyílik az ajtó, mindenki premier plánban csodálhat meg, bárhol is tarts éppen az öltözködésben, és a férfi öltözőt ugyanígy alakították ki, pontosan a nőivel szemben. A másik helyen egymás mellett van a férfi és a női öltöző, és egyiken sincs ajtó. Belépsz a helyiségbe, ahol ez a két öltöző található, és máris szembesülsz egy pucér férfiseggel, mert nemhogy ajtó, de még egy nyamvadt függöny sincs a két öltöző bejáratán. A nőiben meg, ha nem figyelsz, félpercenként megcsodál egy arra elhaladó pasi. De a legdurvábbat mégis az elsőként említett terem tudja, ahol a szauna előterén nincs ajtó, pedig közvetlenül a gépes terem mellett található, ennek köszönhetően anyaszült meztelen férfiakat és nőket pillanthatsz meg akaratodon kívül, akármikor menj is a gépes terem felé. Ez szerintem rettenetesen kínos, engem nagyon feszélyezett. Én nem azért megyek edzőterembe, hogy mások csupasz seggét és nemi szervét nézegessem, egyáltalán nem szeretnék meztelen embereket látni. Az sem volt olyan szimpatikus, hogy a második helyen át kell vágni a recepción, hogy az ember a szaunába jusson, ezért ott meg törölközőbe csavart emberek flangálnak, akikből több-kevesebb kilátszik, attól függően, mekkora törölközőt hoztak magukkal, és az mennyire éri át őket.

Azon gondolkodtam el, hogy akkor most Ausztriában ilyen lazák az emberek, és mi vagyunk prűdek otthon, vagy mégis inkább az a normális, ami otthon tapasztalható, és ezek itt nagyon fura dolgok, esetleg mindenhol normális az öltöző meg a szauna, csak nekünk sikerült három próbálkozásból megtalálni a két furát.

Ja, és az edzések. A második helyen crosstrainingen voltam, ahol pont eszköz nélküli edzés volt, mert elromlott a bejelentkezési rendszerük, ezért nem érkezett meg minden regisztráció (pl. az enyém sem), ezért jóval többen voltunk, mint ahány emberre eszközzel készült az edző. Nem volt rossz, lehet, hogy még megyek, de csakis eleve átöltözve. A harmadik helyen, amiről nem ejtettem szót, mert normális az öltözője (és Tomi csak oda fog járni, mert döbbenetes mennyiségű és minőségű gépük van) az ún. X-Co Stepet próbáltam ki tegnap. K. órájának nyomába sem ér, tekintve, hogy eleve nem koreografált óra, de attól még jó volt és fárasztó, szóval lehet, hogy ide is megyek még. Náluk van trampolinos óra is, arra is kíváncsi vagyok, és holnap egy másik helyen megnézem a tabatát, aztán döntök.

Megjegyzések

  1. Nem ti fogtatok ki ilyeneket, hanem itt ez a divat :) Én három teremben jártam összesen, abból egynek volt elfogadható az öltözője, de a szauna ott is koedukált volt és engem is baromira zavar ez. Ahová most járok, ott is kis szar az öltöző, nem lehet elférni, de én csak a cipőmet veszem át, mivel itt van a sarkon, így edzőruhában megyek, zuhanyozni meg utána 2 perc alatt hazajövök. Amúgy itt meg pénzbedobós a zuhany, azt is megcsodáltam már, hogy micsoda "találmány" :D
    Trambulinos óra engem is érdekel, rajta van a bakancslistámon, esetleg mehetnénk majd együtt kipróbálni:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én nem szeretem a szaunát, mert nem kapok benne levegőt, ezért messziről elkerülöm. Ennek ellenére sikerült meztelen emberekbe botlani, annyira egymás szájában van azon a helyen a szauna meg a gépes terem, és tényleg elképesztő, hogy a szauna előterén nincs ajtó, függöny, semmi.

      Jó, mehetünk ugrálni együtt is :) Majd átküldöm az órarendet meg a terem címét :)

      Törlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Gumimacik utoljára

Az utolsó hónapom

Gárdonyi Géza: Isten rabjai