Szeptember 11.

Nem semmi, hogy már 15 éve volt. Ez is olyan esemény, hogy kb. mindenki emlékszik, mit csinált éppen akkor. Én például pont hazaértem, és bekapcsoltam a tévét, miután az első gép belerepült az egyik toronyba, és élőben láttam, amikor a második becsapódott a másikba. Döbbenetes volt, nem is akartam elhinni, hogy ez a valóság. Órákon át néztem a tévét, teljesen sokkolt, amit láttam, és csak azért álltam fel a tévé elől, mert épp beteg voltam, és mennem kellett a háziorvoshoz, aki 6-tól rendelt. Emiatt emlékszem arra is, hogy ez egy keddi nap volt. A buszon azon gondolkodtam, vajon a többi ember, aki körülöttem utazik, tud-e már arról, hogy mi történt. A képkockák közül az maradt meg legélesebben, hogy két nő a tornyoktól nem messze egy kocsi mögé bújik el, és odarohan hozzájuk egy pasi, kitaszigálja őket onnan, és kiabál, hogy ott nem biztonságos, menjenek onnan. Nem értettem, miből gondolták, hogy ott jó lesz nekik, az apokalipszis közepén egy kocsi mögött. Amikor később arról olvastam egy cikket, milyen logikátlan módon cselekszik az ember sokkos állapotban, akkor értettem meg, hogy ők akkor miért a mögé az autó mögé bújtak ahelyett, hogy marha messzire futottak volna. Az évfordulón megnéztem néhány rövid videót, ami akkor készült, és még most is hihetetlen az a pusztítás, meg az is, hogy milyen gyorsan magához tért utána New York, milyen gyorsan újjáépítették a környéket.

Gondolom, az soha nem fog kiderülni, mi történt aznap, és mivel az összeesküvés-történetek nem érdekelnek különösebben, én úgy veszem, hogy nem tudjuk, ki tervelte ki és hajtotta végre a merényleteket. Csak az biztos, hogy nagyon sokan meghaltak, és nagyon átalakult az események után a világ.