Shakespeare-év

Idén 400 éve, hogy meghalt a nagy költő, ezért a tiszteletére Shakepeare-emlékévet hirdettek. Ennek részeként vasárnap az utolsó Emma Rice-féle Szentivánéji álom-előadást élőben közvetítették Shakespeare Globe Színházából, Londonból, és teljesen ingyen meg lehetett tekinteni a neten, a BBC oldalán. Meg is tekintettem. És milyen jól tettem! Az elején még fura volt, nem voltam benne biztos, hogy végig tudom majd nézni, mert valahogy eklektikusnak éreztem Shakespeare szövegét a modern jelmezekkel és viselkedéssel, de szerencsére hamar hozzászoktam. Onnantól pedig annyira beszippantott, hogy végignéztem, pedig 3 órás volt.

Eleve hatalmas élmény volt kicsit ott lenni a színházban, ami ma is pontosan olyan, mint amilyennek Shakespeare elképzelte és megépítette. Élőben is voltam már ott, amikor három éve Londonban nyaraltunk Danival, de akkor "csak" egy jelenet próbáját néztük meg az idegenvezetés keretében. Nagyon jó volt most egy teljes előadást látni. A prológba beépítették a "mobiljaikat kapcsolják ki" jellegű kéréseket, konkrétan az egyik szereplő szájába adták ezeket, hát óriási ötlet volt, és nagyon humorosra sikerült. Egyszerűen hihetetlen volt. A rendező húzott egy merészet: az egyik női szereplő, Helena nála férfi, és Helenus névre hallgat, amiből nagyon humoros helyzetek adódnak. A kedvenc szereplőm pillanatok alatt Puck lett, hatalmasat alakított a színésznő, Katy Owen.


Ami a legjobb: most még öt hónapig meg lehet nézni az előadást. Annak, aki nem Angliában van, itt: http://www.bbc.co.uk/programmes/p047lmwj. Annyira jófejség tőlük! Érdemes megnézni, akkor is, ha az ember nem érti egészen Shakespeare angolját. 

Egy apró előzetes:


Jó mulatást!

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Gumimacik utoljára

Az utolsó hónapom

Gárdonyi Géza: Isten rabjai