I Love Balaton 2x - és környéke
Múlt héten elmaradt, de tegnap megrendezték végre, úgyhogy elmentem rá. Persze ha időben feltűnik, hogy ez nem egy szombati, hanem egy vasárnapi nap, akkor lehet, hogy nem nevezek rá, bár utólag már látom, hogy kár lett volna kihagyni. Az első megrendezése óta nézem epekedve, hogy milyen jó lenne elmenni rá, de sosem alakul úgy. Illetve most végre igen.
Mivel szombat éjjelre már semmiféle szállás nem volt Zamárdiban, gondoltam, a 6:05-ös vonattal lemegyek, 8-ra, mire kezdődik a rajt, pont oda is érek a strandra, onnan még kb. fél óra, mire megtalálnak az előnevezettek között, orvosi vizsgálat, ruhatár, melegítés, stb., és akkor, ha fél 9-kor indulok, esetleg fél 11-re visszaérek, és akkor a 11-es vagy a deles vonattal visszajutok Pestre, ami azért jó, mert simán ott leszek 19:10-kor Kelenföldön, ahová értem jön a telekocsis srác.
Ehhez 4-kor kellett volna kelni, fel is ébredtem, de becsuktam a szemem, hogy csak 10 percet szundizom (1-kor feküdtem, szóval nem tűnt túl reálisnak, hogy 3 óra alvás után csak úgy kipattan a szemem), aztán legközelebb 5:05-kor tértem magamhoz, amikor mondta az emlékeztető, hogy 5 perc múlva indulni kéne. Hehe. Azért baromi gyors voltam, reggelivel meg mindennel együtt is elhagytam a lakást 5:20-kor. Kicsit meg voltam rémülve, hogy ilyenkor még ki tudja, milyen gyakran jár a 4-es metró, lehet, hogy el sem érem a vonatot 6:05-kor Kelenföldön, aztán rájöttem, hogy 6:05-kor a Déliből indul, és 6:12-re van Kelenföldön. Ettől megnyugodtam, ráadásul olyan gyors voltam, hogy 5:55-re már jegyet is vettem, és fent álltam a peronon. Az nagyon durva volt, milyen tömeg alakult ki ilyen korai órán is a balatoni vonatnál :O
A szabad strand iszonyú messze esik a vasútállomástól, kb. fél órát kell gyalogolni, de azért csak odaértem. Megkeresték a nevezésemet, mértek egy 130/71-es vérnyomást a jobb karomon (nem emlékszem másik ilyen esetre, eddig mindig a balon mértek), bemelegítettem, leadtam a hátizsákomat, aztán belevettem magam a vízbe. Most nem folyt be a víz az úszószemüvegbe, viszont bepárásodtam, ami azért volt vicces, mert konkrétan semmit sem láttam, sem a többi úszót, sem a bójákat, sem Tihanyt. Azért egy idő után rájöttem, hogy az egyik lencse legszéle nincs bepárásodva, így ha oldalra fordítottam a fejemet, és kifelé bandzsítottam, akkor láttam a többieket a vízben, meg tudtam állapítani, pontosan hol a pálya, sőt még az apátságban is tudtam gyönyörködni. Azért a pára miatt tettem jó pár kanyart az úszásba, érdekes lenne tudni, mennyivel úsztam többet 2,2 km-nél odafelé.
Tihanyban kötelező kiszállni a vízből, van banán, szőlőcukor, sós kisperec, víz meg iso ital, le lehet ülni, ha valaki akar, de az itt eltöltött idő beleszámít a verseny idejébe, szóval nem érdemes tábort verni. Én elvettem két szőlőcukrot, megittam egy vizet meg egy iso italt, körbejártam a placcot, hogy kicsit mozogjon a lábam mellúszástól eltérő módon is, majd visszamásztam. Négy percet voltam kint. Az tök profi szerintem, hogy nem ugyanazon a pályán kell visszafelé haladni, mint odafelé, hanem a vitorlások túloldalán, így elkerülhetők az ütközések. Ami furcsa volt, hogy visszafelé már nem párásodott be a szemüvegem, mindent láttam, de így sem vettem észre egyetlen távjelző bóját sem, pedig mondták, hogy lesz sok. Érdekes. Végül is megérkeztem, visszafelé is meglepődtem azon, amin odafelé, miszerint a déli parton durván sekély a Balaton - az utolsó 100-150 métert simán le lehetett már sétálni, míg Tihanyban a létra előtt 2 méterrel ért le először a lábam. 2:15 perc úszás után kimásztam, kaptam érmet meg pólót, aztán volt minden, mi szem-szájnak ingere. Itt sokkal kisebb a célterület, mint a nagy átúszáson (nem is 8000 emberre tervezik, hanem 2000-re), úgyhogy szemüveg nélkül sem éreztem magam elveszettnek. Ettem dinnyét, kókuszrudat (jó, hát az nem kicsit cukros, de nem tudtam ellenállni neki), ittam kólát, fantát, iso italt, vizet, csak banánt meg kakaóscsigát nem vettem magamhoz - utóbbira nagy volt a kísértés, de aztán rájöttem, hogy amúgy nem is kívánom, csak a szemem meg a nosztalgia, hogy amíg ettem lisztet, mennyire szerettem.
Nagyon jó volt a hangulat, jó volt ott álldogálni és nézelődni. Olyannyira, hogy megnéztem a családi táv (2000 m) rajtját is.
Aztán úgy döntöttem, eleget nézelődtem, meg nagyon telt az idő is, és a hekket nem akartam kihagyni. Sajnos elfelejtettem hozzátenni a rendelésnél, hogy kicsi hekket kérek, így aztán kaptam egy fél kilósat. Először arra gondoltam, a felét elcsomagolom, és mára megvan az ebédem, de aztán rájöttem, hogy nincs mibe becsomagolnom, úgyhogy betoltam. Nagy szerencse, hogy krumplit nem kértem mellé, csak almapaprikát. Így is megéreztem azért ekkora adagot, úgyhogy muszáj volt rágugliznom, hány kalória tíz deka hekk, és nagyon megnyugodtam, amikor láttam, hogy 89. Ettől még nyilván nem egészséges fél kiló kaját megenni egyszerre, szóval legközelebb, ha hasonló eset van, utólag is szólok, hogy kisebbet kérek, akkor is, ha cikinek érzem. Amúgy isteni finom volt, és hát ezzel lett teljes a Balaton-élmény. Nem emlékszem, mikor szoktam rá, hogy strandon/vízparton hekket kell ennem, de már régóta megvan ez a heppem.
A déli vonaton végül nem voltam rajta, csak negyed órával később értem ki, de nem aggódtam, mert úgy számoltam, hogy ha fél 3-ra Kelenföldön vagyok, akkor még mindenre jut idő bőven, mielőtt visszaindulok Bécsbe. Így is lett. Hazafelé befejeztem a Hová lettél, drága völgyünk?-et, és mivel most rájöttem, hogy megint hónapok óta nem osztom meg itt az értékeléseimet olvasás után, ezennel megfogadom, hogy bepótolom a lemaradást. Szóval a könyv nagyon tetszett, Nagyi megint csak nem lőtt mellé. A vége rettentő szomorú, meg úgy az egész az, de abszolút megéri elolvasni. Huw Morgan <3
Délután még találkoztam régi, egyetemi barátnőmmel, Nikivel, beszélgettünk egy jót, megbeszéltük, hogy nem félévente fogunk találkozni, aztán már mentem is Kelenföldre a kocsihoz. Tök jó út volt, hátul ültem, így nem éreztem, hogy beszélgetnem kéne - alapvetően nem vagyok antiszoc, de olyan elmondhatatlanul fáradt voltam már, hogy egyáltalán nem vágytam csevegésre. Olvastam, nyomkodtam a telefont, de aludni nem tudtam, mert arra a szintre értem, amikor a fáradtságtól már az sem ment. Győrig jól haladtunk, akkor viszont leszakadt az ég. Én ilyen esőt nagyon rég nem láttam. Előbb letértünk miatta a pályáról, mert a srác alig látott valamit, ráadásul körülöttünk kemény fickók továbbra is 130-cal téptek, és ez veszélyesnek tűnt a sofőrünknek, később meg már a mellékúton is félre kellett állni, mert esélytelen volt haladni. Ott állt egy sor kocsi, és vagy 10 percen át vártuk, hogy kicsit visszavegyen a zuhé. Olyan villámok voltak... Brrr. Nem sokkal később még egyszer meg kellett állni szintén 10-15 percre, de végül kb. egy óra késéssel csak befutottunk Siebenhirten metrómegállóhoz. Az bazi messze esik itthonról, de a srác Pöltenbe ment tovább, szóval nem akart bejönni Bécsbe. Szerencsére pont elértem a metrót, és aztán Meidlingban a Hauptbahnhofra tartó vonatot is, sőt a Haupton is pont akkor indult a hozzánk hazahozó busz, amikor megérkeztem. Alapvetően gyalog járok haza, de késő volt, szakadt az eső, végem is volt már, fájt a térdem, plusz kb. 15 kg volt a hátizsákom, szóval minden a séta ellen szólt. Amúgy amikor Meidlingban futottam a vonathoz, úgy láttam, az van kiírva, hogy 7 percet késik, de aztán rájöttem, hogy 1 óra 7 percet, és a Haupton minden második bemondás arról szólt, hogy melyik vonat mennyit késik. Felmerült bennem, vajon mikorra vergődtem volna vissza Bécsbe, ha busszal vagy vonattal jövök. Bár nem szeretem a telekocsit, mégis ezzel jártam most legjobban.
11-re estem haza, és bár még ki akartam nyomtatni mára a mindenféléket a csoportomnak, már csak annyi erőm volt, hogy kipakoljam a táskámból a hűtőbe való kajákat, lezuhanyozzak, aztán kb. beájultam az ágyba fél 12 előtt valamivel. Még az órámat sem 7:40-re húztam fel, hanem 8:10-re. Fel is keltem 8:10-kor, megreggeliztem, majd jött a telefon, hogy nagyon hirtelen be kéne rohanni a suliba helyettesíteni, mert az egyik kolléganő nem érkezett meg reggel, és a csoportja most csak ül ott. A fordítás miatt kicsit aggódtam, de hát az nem merült fel, hogy nemet mondjak. Szóval ma sem unatkoztam. Most itt van éjfél, már fordítottam, főztem, még előttem egy hajmosás és egy adag nyomtatás, de utóbbira nem fog már sor kerülni. Majd holnap délelőtt.
Mivel szombat éjjelre már semmiféle szállás nem volt Zamárdiban, gondoltam, a 6:05-ös vonattal lemegyek, 8-ra, mire kezdődik a rajt, pont oda is érek a strandra, onnan még kb. fél óra, mire megtalálnak az előnevezettek között, orvosi vizsgálat, ruhatár, melegítés, stb., és akkor, ha fél 9-kor indulok, esetleg fél 11-re visszaérek, és akkor a 11-es vagy a deles vonattal visszajutok Pestre, ami azért jó, mert simán ott leszek 19:10-kor Kelenföldön, ahová értem jön a telekocsis srác.
Ehhez 4-kor kellett volna kelni, fel is ébredtem, de becsuktam a szemem, hogy csak 10 percet szundizom (1-kor feküdtem, szóval nem tűnt túl reálisnak, hogy 3 óra alvás után csak úgy kipattan a szemem), aztán legközelebb 5:05-kor tértem magamhoz, amikor mondta az emlékeztető, hogy 5 perc múlva indulni kéne. Hehe. Azért baromi gyors voltam, reggelivel meg mindennel együtt is elhagytam a lakást 5:20-kor. Kicsit meg voltam rémülve, hogy ilyenkor még ki tudja, milyen gyakran jár a 4-es metró, lehet, hogy el sem érem a vonatot 6:05-kor Kelenföldön, aztán rájöttem, hogy 6:05-kor a Déliből indul, és 6:12-re van Kelenföldön. Ettől megnyugodtam, ráadásul olyan gyors voltam, hogy 5:55-re már jegyet is vettem, és fent álltam a peronon. Az nagyon durva volt, milyen tömeg alakult ki ilyen korai órán is a balatoni vonatnál :O
A szabad strand iszonyú messze esik a vasútállomástól, kb. fél órát kell gyalogolni, de azért csak odaértem. Megkeresték a nevezésemet, mértek egy 130/71-es vérnyomást a jobb karomon (nem emlékszem másik ilyen esetre, eddig mindig a balon mértek), bemelegítettem, leadtam a hátizsákomat, aztán belevettem magam a vízbe. Most nem folyt be a víz az úszószemüvegbe, viszont bepárásodtam, ami azért volt vicces, mert konkrétan semmit sem láttam, sem a többi úszót, sem a bójákat, sem Tihanyt. Azért egy idő után rájöttem, hogy az egyik lencse legszéle nincs bepárásodva, így ha oldalra fordítottam a fejemet, és kifelé bandzsítottam, akkor láttam a többieket a vízben, meg tudtam állapítani, pontosan hol a pálya, sőt még az apátságban is tudtam gyönyörködni. Azért a pára miatt tettem jó pár kanyart az úszásba, érdekes lenne tudni, mennyivel úsztam többet 2,2 km-nél odafelé.
Rajtzene: Bogi - We All
Tihanyban kötelező kiszállni a vízből, van banán, szőlőcukor, sós kisperec, víz meg iso ital, le lehet ülni, ha valaki akar, de az itt eltöltött idő beleszámít a verseny idejébe, szóval nem érdemes tábort verni. Én elvettem két szőlőcukrot, megittam egy vizet meg egy iso italt, körbejártam a placcot, hogy kicsit mozogjon a lábam mellúszástól eltérő módon is, majd visszamásztam. Négy percet voltam kint. Az tök profi szerintem, hogy nem ugyanazon a pályán kell visszafelé haladni, mint odafelé, hanem a vitorlások túloldalán, így elkerülhetők az ütközések. Ami furcsa volt, hogy visszafelé már nem párásodott be a szemüvegem, mindent láttam, de így sem vettem észre egyetlen távjelző bóját sem, pedig mondták, hogy lesz sok. Érdekes. Végül is megérkeztem, visszafelé is meglepődtem azon, amin odafelé, miszerint a déli parton durván sekély a Balaton - az utolsó 100-150 métert simán le lehetett már sétálni, míg Tihanyban a létra előtt 2 méterrel ért le először a lábam. 2:15 perc úszás után kimásztam, kaptam érmet meg pólót, aztán volt minden, mi szem-szájnak ingere. Itt sokkal kisebb a célterület, mint a nagy átúszáson (nem is 8000 emberre tervezik, hanem 2000-re), úgyhogy szemüveg nélkül sem éreztem magam elveszettnek. Ettem dinnyét, kókuszrudat (jó, hát az nem kicsit cukros, de nem tudtam ellenállni neki), ittam kólát, fantát, iso italt, vizet, csak banánt meg kakaóscsigát nem vettem magamhoz - utóbbira nagy volt a kísértés, de aztán rájöttem, hogy amúgy nem is kívánom, csak a szemem meg a nosztalgia, hogy amíg ettem lisztet, mennyire szerettem.
Célzene - Sia: Cheap Thrills (imádom! a zenét is, a klipet is)
Nagyon jó volt a hangulat, jó volt ott álldogálni és nézelődni. Olyannyira, hogy megnéztem a családi táv (2000 m) rajtját is.
Aztán úgy döntöttem, eleget nézelődtem, meg nagyon telt az idő is, és a hekket nem akartam kihagyni. Sajnos elfelejtettem hozzátenni a rendelésnél, hogy kicsi hekket kérek, így aztán kaptam egy fél kilósat. Először arra gondoltam, a felét elcsomagolom, és mára megvan az ebédem, de aztán rájöttem, hogy nincs mibe becsomagolnom, úgyhogy betoltam. Nagy szerencse, hogy krumplit nem kértem mellé, csak almapaprikát. Így is megéreztem azért ekkora adagot, úgyhogy muszáj volt rágugliznom, hány kalória tíz deka hekk, és nagyon megnyugodtam, amikor láttam, hogy 89. Ettől még nyilván nem egészséges fél kiló kaját megenni egyszerre, szóval legközelebb, ha hasonló eset van, utólag is szólok, hogy kisebbet kérek, akkor is, ha cikinek érzem. Amúgy isteni finom volt, és hát ezzel lett teljes a Balaton-élmény. Nem emlékszem, mikor szoktam rá, hogy strandon/vízparton hekket kell ennem, de már régóta megvan ez a heppem.
A déli vonaton végül nem voltam rajta, csak negyed órával később értem ki, de nem aggódtam, mert úgy számoltam, hogy ha fél 3-ra Kelenföldön vagyok, akkor még mindenre jut idő bőven, mielőtt visszaindulok Bécsbe. Így is lett. Hazafelé befejeztem a Hová lettél, drága völgyünk?-et, és mivel most rájöttem, hogy megint hónapok óta nem osztom meg itt az értékeléseimet olvasás után, ezennel megfogadom, hogy bepótolom a lemaradást. Szóval a könyv nagyon tetszett, Nagyi megint csak nem lőtt mellé. A vége rettentő szomorú, meg úgy az egész az, de abszolút megéri elolvasni. Huw Morgan <3
Délután még találkoztam régi, egyetemi barátnőmmel, Nikivel, beszélgettünk egy jót, megbeszéltük, hogy nem félévente fogunk találkozni, aztán már mentem is Kelenföldre a kocsihoz. Tök jó út volt, hátul ültem, így nem éreztem, hogy beszélgetnem kéne - alapvetően nem vagyok antiszoc, de olyan elmondhatatlanul fáradt voltam már, hogy egyáltalán nem vágytam csevegésre. Olvastam, nyomkodtam a telefont, de aludni nem tudtam, mert arra a szintre értem, amikor a fáradtságtól már az sem ment. Győrig jól haladtunk, akkor viszont leszakadt az ég. Én ilyen esőt nagyon rég nem láttam. Előbb letértünk miatta a pályáról, mert a srác alig látott valamit, ráadásul körülöttünk kemény fickók továbbra is 130-cal téptek, és ez veszélyesnek tűnt a sofőrünknek, később meg már a mellékúton is félre kellett állni, mert esélytelen volt haladni. Ott állt egy sor kocsi, és vagy 10 percen át vártuk, hogy kicsit visszavegyen a zuhé. Olyan villámok voltak... Brrr. Nem sokkal később még egyszer meg kellett állni szintén 10-15 percre, de végül kb. egy óra késéssel csak befutottunk Siebenhirten metrómegállóhoz. Az bazi messze esik itthonról, de a srác Pöltenbe ment tovább, szóval nem akart bejönni Bécsbe. Szerencsére pont elértem a metrót, és aztán Meidlingban a Hauptbahnhofra tartó vonatot is, sőt a Haupton is pont akkor indult a hozzánk hazahozó busz, amikor megérkeztem. Alapvetően gyalog járok haza, de késő volt, szakadt az eső, végem is volt már, fájt a térdem, plusz kb. 15 kg volt a hátizsákom, szóval minden a séta ellen szólt. Amúgy amikor Meidlingban futottam a vonathoz, úgy láttam, az van kiírva, hogy 7 percet késik, de aztán rájöttem, hogy 1 óra 7 percet, és a Haupton minden második bemondás arról szólt, hogy melyik vonat mennyit késik. Felmerült bennem, vajon mikorra vergődtem volna vissza Bécsbe, ha busszal vagy vonattal jövök. Bár nem szeretem a telekocsit, mégis ezzel jártam most legjobban.
11-re estem haza, és bár még ki akartam nyomtatni mára a mindenféléket a csoportomnak, már csak annyi erőm volt, hogy kipakoljam a táskámból a hűtőbe való kajákat, lezuhanyozzak, aztán kb. beájultam az ágyba fél 12 előtt valamivel. Még az órámat sem 7:40-re húztam fel, hanem 8:10-re. Fel is keltem 8:10-kor, megreggeliztem, majd jött a telefon, hogy nagyon hirtelen be kéne rohanni a suliba helyettesíteni, mert az egyik kolléganő nem érkezett meg reggel, és a csoportja most csak ül ott. A fordítás miatt kicsit aggódtam, de hát az nem merült fel, hogy nemet mondjak. Szóval ma sem unatkoztam. Most itt van éjfél, már fordítottam, főztem, még előttem egy hajmosás és egy adag nyomtatás, de utóbbira nem fog már sor kerülni. Majd holnap délelőtt.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése