Minőségi csere

Amikor a Flixbus átvette a Bécs-Budapest járatot a Eurolinestól, az volt a szöveg, hogy így majd irtó olcsón, akár 1500 Ft-os áron lehet utazni per irány az eddigi 3000-5900 Ft helyett. Na, hát ebből az lett, hogy ha nem foglalsz buszjegyet hetekkel előre (mely esetben amúgy szintén nem 1500, hanem 3000 az ár, legalábbis én még 1500 Ft-os jeggyel nem találkoztam), szóval ha nem találod ki elég hamar, hogy utazni akarsz, akkor 9200 Ft-odba is fájhat az út. Per irány. Miközben a Eurolines idejében a retúr került 8900 Ft-ba.

Ez már önmagában is pofátlanság, de a szolgáltatás minősége is drasztikusan romlott. Az egy dolog, hogy nincs wifi, mert az eddig sem volt mindig, de hogy a WC-ben olyan szag legyen, hogy kis híján elhánytam magam, amikor bementem (és azért mentem be, mert az első, második és harmadik óvatos próbálkozás után megszoktam a Eurolinesnál, hogy tök kulturált a WC), sőt ne legyen víz sem, amivel kezet mossak, hát, ez konkrétan bicskanyitogató.

Annyira igazságtalannak érzem a dolgot, hogy erősen gondolkodom, írjak-e egy szívhez szóló e-mailt a Flixbusnak, de sejtem, hogy nem nagyon hatnék meg vele senkit, mely esetben akár kár is a gőzért. Csak azért bennem van, hogy szólni kéne valamit, nehogy már azt higgyék, hogy ez így rendben van.

Jó, a másik fele meg a MÁV, ahol nyugodtan vehetsz Bécsből is Bécs-Budapest vonatjegyet, csak felhasználni nem fogod tudni, mert magyar automatából lehet csak kinyomtatni. Otthon, a saját kis nyomtatódon nyilván nem, hát hová is gondolsz?!

Hogy nem sül le a képükről a bőr, de most komolyan... Elsősorban a Flixbusnak, ők tényleg gusztustalan egy banda.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Gumimacik utoljára

Az utolsó hónapom

Gárdonyi Géza: Isten rabjai