Ovi és költözés
Tegnap majdnem egy órát késett a vonat felsővezeték-szakadás miatt, így jól elcsúsztam az esti programmal, az ovira való készüléssel (minden megvolt már, csak nyomtatni, ragasztani, vágni kellett, plusz letölteni a dalokat, amiket kiválasztottam), fél 12-kor feküdtem 10 helyett. Ennek megfelelően ma jó fáradtan kezdtem a napot, de azért túléltem, csak az a kár, hogy negyed 4-kor lefeküdtem fél órára, és negyed 7-kor keltem fel :/ Így most későig fordíthatok, de hát ez van, így jártam.
Két oviba kell majd járnom, ma az egyikben voltam négy csoportnál. Iszonyú sok gyereket láttam, a harmadának sem tudtam megjegyezni a nevét, aminek nem örülök, de remélem, hogy pár hét alatt mindenkiét fogom tudni. Az óvodavezető minden csoport legalább egyik óvónőjének bemutatott, és elmondta, hogy ovisokkal ma dolgozom először, szóval a többség sejtette, mire számítson. A készülésnél persze figyelembe vettem, hogy pici gyerekekről van szó, de még annál is picibbek, mint amire számítottam. Legalábbis az első két csoport esetében nem működött az, hogy mondok egy szót mutogatással egybekötve, és ők visszamondják meg -mutogatják, emiatt kicsit szétestek a dolgok, és nem sikerültek jól az órák, nagyon nem. Az első helyen még nem volt olyan szörnyű, mert ott az óvónőktől folyamatosan jött a visszajelzés, minden tevékenység után elmondták, mennyire volt jó, hogyan lehetne máshogy csinálni, stb. A második helyen az egyik nő iszonyú csúnyán nézett, aztán amikor megkérdezte, mióta tanítok ovisokat, és mondtam, hogy most kezdtem, kicsit megenyhült a tekintete. Hozzájuk amúgy már úgy mentem be, hogy átalakítottam az órát, de ott még az sem működött. A harmadik hely előtt még egy kicsit faragtam rajta, és az ott már bejött, de ott mintha kicsit aktívabbak is lettek volna a kicsik. Az is lehet, hogy az sem mindegy, kihez mennyire reggel érek oda, nem tartom kizártnak, hogy 10-re jobban magukhoz térnek, mint 8-ra. Egyébként ott, ahol 9-től 10-ig voltam, az egyik kislány mondta is, hogy nagyon-nagyon álmos, mert nagyon-nagyon korán kelt, és hát ő volt az egyik, aki semmire sem volt vevő, nem lehetett rávenni, hogy ugráljon meg énekeljen, de a színezésre is alig. A harmadik és negyedik csoportnál viszont már sok gyerek odajött hozzám a színezés közben, illetve járkáltam köztük, és akkor is sokan odafordultak hozzám, meséltek magukról, elmondták, mi mindent tudnak már angolul, ilyesmik. Gyorsan rájöttek, hogy ha németül beszélnek, én azt is értem, és működött a kommunikáció úgy, hogy én angolul válaszoltam sok gesztikulációval. Azért cuki volt az a kislány, aki figyelmesen végighallgatta a válaszomat, majd azt mondta: "Nem értem ám, amit mondasz" :D
Az órák után megint be kellett menni az óvodavezetőhöz, hogy aláírja a papíromat, és azt láttam rajta, hogy az első két csoport óvónőitől bizonyára hallott a nem túl sikeres órákról. Kicsit nyomaszt, hogy mi van, ha nagyon-nagyon elszúrtam, és rövid úton kirúgnak, de aztán arra gondoltam, hogy csak megvan az átmenő, mert a gyerekek angolórát kaptak, ha nem is túl profit, egy órán át angol beszédet hallottak, angol dalokat, és ők maguk is kimondtak angol szavakat és kifejezéseket. Én meg most már jobban látom, hogyan kell levezényelni egy ovis órát, szóval holnap már - remélhetőleg - sokkal jobban megy majd, plusz tervezem, hogy megkérdezem a céget, amelyik kiküldött, megnézhetek-e más tanárokat az órájukon, hogy lássam, ők hogyan csinálják.
Itthon aztán leültem, kiengedtem, ebédeltem (vettem Budapest salátát a Lidlben, és bár Budapesthez nyilván semmi köze, azért ehetőnek bizonyult), majd kezdtem volna a fordítást zombihoz illő fejjel, amikor is előbb csengettek, majd bekopogott a lakótársam: lakásnézést tartott ma, csak elfelejtett szólni. Egy órával később, amikor épp lefeküdtem, megint bekopogott, és megint behozott embereket. Ekkor megkérdeztem tőle halkan, jönnek-e még ma mások, mondta, nem. Erre az előbb megint bekopogott, és megint hozott valakit. Komolyan mondom, nem értem. Semmi bajom azzal, hogy hoz érdeklődőket, csak ha szólna előre, amikor találkozunk a konyhában - mint ahogy ma is találkoztunk, amikor hazaértem, mégsem mondott semmit -, vagy írna a Facebookon, vagy bármi... Akkor esetleg úgy pakolnám össze a holmimat, hogy tudom, meg fogják nézni a szobát, meg egyáltalán, tudnám előre, hogy számítsak valakikre. Bah. Nem egyszerű. Ja, közben az is kiderült este, hogy nem úgy van ám az, hogy május végéig maradhatok, azt kérte, menjek, amint lehet, mert a bútorokat is el kell adnia még május vége előtt. Úgyhogy én most elkezdtem keresni, és szeretnék május elején lépni. A kauciót állítólag visszakapom, ami örömteli, remélem, tényleg így lesz.
Két oviba kell majd járnom, ma az egyikben voltam négy csoportnál. Iszonyú sok gyereket láttam, a harmadának sem tudtam megjegyezni a nevét, aminek nem örülök, de remélem, hogy pár hét alatt mindenkiét fogom tudni. Az óvodavezető minden csoport legalább egyik óvónőjének bemutatott, és elmondta, hogy ovisokkal ma dolgozom először, szóval a többség sejtette, mire számítson. A készülésnél persze figyelembe vettem, hogy pici gyerekekről van szó, de még annál is picibbek, mint amire számítottam. Legalábbis az első két csoport esetében nem működött az, hogy mondok egy szót mutogatással egybekötve, és ők visszamondják meg -mutogatják, emiatt kicsit szétestek a dolgok, és nem sikerültek jól az órák, nagyon nem. Az első helyen még nem volt olyan szörnyű, mert ott az óvónőktől folyamatosan jött a visszajelzés, minden tevékenység után elmondták, mennyire volt jó, hogyan lehetne máshogy csinálni, stb. A második helyen az egyik nő iszonyú csúnyán nézett, aztán amikor megkérdezte, mióta tanítok ovisokat, és mondtam, hogy most kezdtem, kicsit megenyhült a tekintete. Hozzájuk amúgy már úgy mentem be, hogy átalakítottam az órát, de ott még az sem működött. A harmadik hely előtt még egy kicsit faragtam rajta, és az ott már bejött, de ott mintha kicsit aktívabbak is lettek volna a kicsik. Az is lehet, hogy az sem mindegy, kihez mennyire reggel érek oda, nem tartom kizártnak, hogy 10-re jobban magukhoz térnek, mint 8-ra. Egyébként ott, ahol 9-től 10-ig voltam, az egyik kislány mondta is, hogy nagyon-nagyon álmos, mert nagyon-nagyon korán kelt, és hát ő volt az egyik, aki semmire sem volt vevő, nem lehetett rávenni, hogy ugráljon meg énekeljen, de a színezésre is alig. A harmadik és negyedik csoportnál viszont már sok gyerek odajött hozzám a színezés közben, illetve járkáltam köztük, és akkor is sokan odafordultak hozzám, meséltek magukról, elmondták, mi mindent tudnak már angolul, ilyesmik. Gyorsan rájöttek, hogy ha németül beszélnek, én azt is értem, és működött a kommunikáció úgy, hogy én angolul válaszoltam sok gesztikulációval. Azért cuki volt az a kislány, aki figyelmesen végighallgatta a válaszomat, majd azt mondta: "Nem értem ám, amit mondasz" :D
Az órák után megint be kellett menni az óvodavezetőhöz, hogy aláírja a papíromat, és azt láttam rajta, hogy az első két csoport óvónőitől bizonyára hallott a nem túl sikeres órákról. Kicsit nyomaszt, hogy mi van, ha nagyon-nagyon elszúrtam, és rövid úton kirúgnak, de aztán arra gondoltam, hogy csak megvan az átmenő, mert a gyerekek angolórát kaptak, ha nem is túl profit, egy órán át angol beszédet hallottak, angol dalokat, és ők maguk is kimondtak angol szavakat és kifejezéseket. Én meg most már jobban látom, hogyan kell levezényelni egy ovis órát, szóval holnap már - remélhetőleg - sokkal jobban megy majd, plusz tervezem, hogy megkérdezem a céget, amelyik kiküldött, megnézhetek-e más tanárokat az órájukon, hogy lássam, ők hogyan csinálják.
Itthon aztán leültem, kiengedtem, ebédeltem (vettem Budapest salátát a Lidlben, és bár Budapesthez nyilván semmi köze, azért ehetőnek bizonyult), majd kezdtem volna a fordítást zombihoz illő fejjel, amikor is előbb csengettek, majd bekopogott a lakótársam: lakásnézést tartott ma, csak elfelejtett szólni. Egy órával később, amikor épp lefeküdtem, megint bekopogott, és megint behozott embereket. Ekkor megkérdeztem tőle halkan, jönnek-e még ma mások, mondta, nem. Erre az előbb megint bekopogott, és megint hozott valakit. Komolyan mondom, nem értem. Semmi bajom azzal, hogy hoz érdeklődőket, csak ha szólna előre, amikor találkozunk a konyhában - mint ahogy ma is találkoztunk, amikor hazaértem, mégsem mondott semmit -, vagy írna a Facebookon, vagy bármi... Akkor esetleg úgy pakolnám össze a holmimat, hogy tudom, meg fogják nézni a szobát, meg egyáltalán, tudnám előre, hogy számítsak valakikre. Bah. Nem egyszerű. Ja, közben az is kiderült este, hogy nem úgy van ám az, hogy május végéig maradhatok, azt kérte, menjek, amint lehet, mert a bútorokat is el kell adnia még május vége előtt. Úgyhogy én most elkezdtem keresni, és szeretnék május elején lépni. A kauciót állítólag visszakapom, ami örömteli, remélem, tényleg így lesz.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése