György-kereszt

1942-ben ezen a napon kapta meg Málta a György-keresztet VI. György angol királytól a II. világháborúban tanúsított bátorságáért. Málta szerencsétlen módon belesodródott a háborúba - akkoriban már jó másfél évszázada a nyakán ültek a britek, úgyhogy amikor a németek hadat üzentek Nagy-Britanniának, mindjárt másnap megjelentek az első olasz gépek Málta fölött, és nekiláttak az ország módszeres földig bombázásának. Úgy két évig repkedtek a bombák, a fővárosból, Vallettából például nem sok maradt. A máltaiak nagyon-nagyon büszkék erre a kitüntetésre. A király által a kereszt mellé írt szöveget emléktáblán elhelyezték a Nagymesterek Palotájának külső falán, de nem csak ebből lehet tudni, hogy büszkék - ők nem úgy emlékeznek vissza az országukat ért megpróbáltatásokra, hogy milyen szerencsétlenek is ők, hanem úgy, hogy mindig zsinórban jöttek a megpróbáltatások, de ők mindig helytálltak, mert ők egy erős nép.

Van videó a kereszt átadási ünnepségéről (51 másodperc):


Nem mintha kötődne Máltához, de számomra abba is érdekes belegondolni, hogy Nagyi ugyanezen a napon éppen hathetes lett. Jó az, ha van egy kis idővonal a fejemben, és azon látszik, mi történt egy adott napon különböző helyeken. És ha már itt tartunk, érdekes még, hogy ugyanezen a napon volt a Titanic katasztrófájának 30. évfordulója is. Mivel valamiért nagyon izgatja a fantáziámat az az eset, idén is egy könyvvel a kezemben gondolok a történtekre.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Gumimacik utoljára

Az utolsó hónapom

Gárdonyi Géza: Isten rabjai