Egy hét

Tomi pénteken jött, szombaton mentünk Szlovákiába, hétfőn jöttünk vissza, és egészen máig együtt voltunk. Néztünk több filmet, olvastunk pszichológiai magazint, majd megtárgyaltuk az olvasottakat, játszottunk Monopolyt, megnéztük a Time Travel Vienna kiállítást, futottunk Schönbrunnban, és szórólapoztunk együtt*. Nagyon jól éreztük magunkat, és fura volt belegondolni, hogy legközelebb szeptemberben tudunk ennyit együtt lenni. Azért remélhetőleg addig is találkozunk hetente többször, persze. A lakótársamról még mindig nincs hír, úgyhogy kettesben voltunk Tomival. Elég fura most egyedül lenni.

Ez volt a szobánk Nagymegyeren.

Ez a kis sarok a folyosón kapott helyet.

Ez is.

Ez volt az egyik kedvenc részletem a szobában, kár, hogy kicsit homályos lett.

A nagymegyeri fürdő előtere. A legenda szerint Mátyás egyszer a településen járt, és maga vizsgált ki (álruhában, persze) egy olyan ügyet, ami miatt a helyi lakosok nagyon elégedetlenek voltak.

A fürdő étterme, ahol nem ettünk, mert nem volt választék. 

A szálloda éttermében ellenben volt választék, meg voltak olyan kaják, hogy hajjaj... Nem tudom, mikor ettem utoljára ilyen finomakat étteremben.



Ez már a Time Travel Viennán egy térkép Bécsről.

És a tavasz is megérkezett. Többé-kevésbé, ma pl. egész nap kb. 10 fok van, és szakad az eső.

Ez a hét hirdetése. "Ön éjjeli bagoly? Mi 21 óráig nyitva vagyunk!" Hogy oda ne rohanjak :D

*Nekem muszáj volt, ő meg csatlakozott hozzám, és nagyon sokat segített. Volt nálam egy nagy kupac szórólap, ezt kellett kiosztanom hosteleknek és kávézóknak a Westbahnhof környékén. 25 darab 25 lapos pakkot sikerült alkotnia Tominak, három és fél óra volt, mire elfogyott, úgyhogy jó nagyot sétáltunk. Nem tudom, van-e még egy pasi, aki simán velem jött volna, és még segített volna is.

Megjegyzések

  1. Ha szeretnél elefántot: http://www.kika.com/hu/termekek/m/vilagitas-dekoracio/lakasdekoracio-858/kiegeszitok-dekoracios-targyak/18595861/keramia-elefant-dekoracio/

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Gumimacik utoljára

Az utolsó hónapom

Gárdonyi Géza: Isten rabjai