Joanne Harris: The Lollipop Shoes
A Csokoládé folytatása, így a főszereplői Vianne, Anouk és Roux, akiket már az első kötet olvasásakor, 13 éve is nagyon szerettem. Az a könyv volt az első angol nyelvű regény, amit nem rövidített változatban olvastam, és hatalmas sikerélmény volt, hogy gond nélkül megértettem. Arra is emlékszem, próbáltam megtippelni, a rendszeresen előkerülő francia kifejezések mit jelentenek. Mindjárt az első oldal első bekezdésében szerepelt, hogy crêpe, amiről nagy boldogan eldöntöttem, hogy az nyilván a krepp papír (a karnevál kellékeként szerepelt, a krepp papír illett volna a kontextusba), aztán megnéztem egy netes szótárban, és kiderült, hogy palacsinta. Azóta is nagyjából ez a szó teszi ki a francia nyelvtudásom jelentős hányadát, és ezt is Joanne Harrisnek köszönhetem.
Amúgy a Lollipop Shoesról is lesz szó. Most. Másfél hónapig olvastam, már azt hittem, sosem érek a végére. Többször megjárta Kartitscht, Budapestet és Bécset is. Végül részben az jelentett komoly motivációt arra, hogy a húsvéti hétvégén végre befejezzem, hogy nem akartam még egyszer kihurcolni Bécsbe, mert egyrészt böhöm nagy és nehéz, másrészt Joanne Harris dedikálta nekem, és az van bennem, hogy minél több helyre viszek el egy könyvet, annál nagyobb esélyem van rá, hogy előbb-utóbb megsérüljön, esetleg elvesszen. Furcsa, hogy ennyire szenvedős volt ez az olvasás, mert szép szöveg, izgalmas történet, profin megteremtett, misztikus hangulat, hátborzongatóan jó közbeékelt (tan)mesék jellemzik, ráadásul van benne némi mágikus realizmus, amit külön nagyon szeretek. Az lehetett a baj, hogy ennyi gonoszságot még elolvasni is nehéz. Ez egyébként teljesen jó indulatterápia lehet egy írónak – megalkot egy velejéig romlott, rosszindulatú szereplőt, akivel aztán… De ezt nem írhatom le, mert az már spoiler.
Régóta vártam, hogy megtudhassam, mi lett a szívemnek oly kedves Csokoládé főszereplőivel, és biztosan sokat segített volna a történet követésében, ha nem az első rész után laza 13 évvel olvasom el ezt a kötetet. Még mindig nem tudtam felidézni, pontosan hogyan végződött a Csokoládé, csak valami nagy botrány rémlik, Armande halála meg Roux eltűnése (ami szerintem sokkal jobb lezárás, mint a film happy endje, bár ettől még a filmet is szeretem). Sebaj, azért így is élvezhető volt a második rész. Nagyon izgultam Vianne és Anouk miatt, és nagyon örültem az utolsó száz oldalon, amikor kicsit kevésbé nyomasztóvá vált a regény. Érdekesség, hogy olyan szinten szoktam le a csokiról, hogy még a csoki folyamatos (oldalanként két-háromszori, gyakran több bekezdésen át tartó) emlegetésétől sem kívántam meg. De azért abban van valami, hogy varázserővel bír :)
Lett kedvenc idézetem is a nem kevés esélyes indulóból: "(…) a name is never just a name. To name a thing is to give it power, to invest it with an emotional significance (…)." Vagyis a név sosem csak egy név, mert a név erőt és érzelmi jelentőséget ad az elnevezettnek.
Nagyon kíváncsi leszek a harmadik kötetre, már alig várom, hogy belekezdjek, és remélem, az nem lesz ilyen nehéz.
Amúgy a Lollipop Shoesról is lesz szó. Most. Másfél hónapig olvastam, már azt hittem, sosem érek a végére. Többször megjárta Kartitscht, Budapestet és Bécset is. Végül részben az jelentett komoly motivációt arra, hogy a húsvéti hétvégén végre befejezzem, hogy nem akartam még egyszer kihurcolni Bécsbe, mert egyrészt böhöm nagy és nehéz, másrészt Joanne Harris dedikálta nekem, és az van bennem, hogy minél több helyre viszek el egy könyvet, annál nagyobb esélyem van rá, hogy előbb-utóbb megsérüljön, esetleg elvesszen. Furcsa, hogy ennyire szenvedős volt ez az olvasás, mert szép szöveg, izgalmas történet, profin megteremtett, misztikus hangulat, hátborzongatóan jó közbeékelt (tan)mesék jellemzik, ráadásul van benne némi mágikus realizmus, amit külön nagyon szeretek. Az lehetett a baj, hogy ennyi gonoszságot még elolvasni is nehéz. Ez egyébként teljesen jó indulatterápia lehet egy írónak – megalkot egy velejéig romlott, rosszindulatú szereplőt, akivel aztán… De ezt nem írhatom le, mert az már spoiler.
Régóta vártam, hogy megtudhassam, mi lett a szívemnek oly kedves Csokoládé főszereplőivel, és biztosan sokat segített volna a történet követésében, ha nem az első rész után laza 13 évvel olvasom el ezt a kötetet. Még mindig nem tudtam felidézni, pontosan hogyan végződött a Csokoládé, csak valami nagy botrány rémlik, Armande halála meg Roux eltűnése (ami szerintem sokkal jobb lezárás, mint a film happy endje, bár ettől még a filmet is szeretem). Sebaj, azért így is élvezhető volt a második rész. Nagyon izgultam Vianne és Anouk miatt, és nagyon örültem az utolsó száz oldalon, amikor kicsit kevésbé nyomasztóvá vált a regény. Érdekesség, hogy olyan szinten szoktam le a csokiról, hogy még a csoki folyamatos (oldalanként két-háromszori, gyakran több bekezdésen át tartó) emlegetésétől sem kívántam meg. De azért abban van valami, hogy varázserővel bír :)
Lett kedvenc idézetem is a nem kevés esélyes indulóból: "(…) a name is never just a name. To name a thing is to give it power, to invest it with an emotional significance (…)." Vagyis a név sosem csak egy név, mert a név erőt és érzelmi jelentőséget ad az elnevezettnek.
Nagyon kíváncsi leszek a harmadik kötetre, már alig várom, hogy belekezdjek, és remélem, az nem lesz ilyen nehéz.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése