The Abominable Bride

Kapott a Sherlock egy plusz részt, ami a XIX. században játszódik, és január elején vetítették, ráadásul nem is tévében, hanem moziban. Brutálisra sikerült. Az egy dolog, hogy konkrétan horror, de hogy milyen jól átgondolt, kreatív, fordulatos... Hűha. Nem hiába szeretem ezt a sorozatot. Szerencsére most páros év van, ami azt jelenti, hogy idén még három részt bemutatnak. Juhú!


Megjegyzések

  1. Nem mutatnak be. 2016-ban jó esetben elkezdik forgatni, 2017-nél előbb ebből nem lesz új epizód.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hmm... Eddig nem úgy volt, hogy kétévente három rész? 2010-ben, 2012-ben, 2014-ben voltak eddig részek. Én legutóbb még azt olvastam, 2016 áprilisában jön az első rész :O Szomorú lennék, ha még mindig várni kéne egy évet, miután kettőt kibekkeltem :(

      Törlés
    2. De közben mind Martin Freeman, mind Benedict Cumberbatch őrülten foglalkoztatott színész lett, nem fér bele nekik. BBC-n olvastam, hogy el sem kezdték még forgatni, 2016-ban tuti nem jön új rész, a speciál volt kb. az ajándék a rajongóknak.

      Törlés
  2. Nekem mindig Jeremy Brett marad az "igazi" Sherlock Holmes (de a Robert Downey jr filmeket is nagyon szerettem), Cumberbatch-re eddig nem voltam kíváncsi, de most megnéztem ezt az előzetest és kedvet csináltál hozzá :) Főleg, hogy ez egy olyan rész, ami nem szerepel az eredeti történetek között.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Zseniális ez a sorozat :) Cumberbatch nagyon-nagyon jó Holmes, és Martin Freeman nagyon-nagyon jó Watson. Szerintem ne hagyd ki :) A részek az eredeti történeteket dolgozzák fel, csak átteszik őket a XXI. századba, mégpedig zökkenőmentesen. Ez az egy ráadás a kivétel. Szóval hajrá, összesen tízszer másfél óra :) (Sajnos csak annyi :( )

      Törlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Gumimacik utoljára

Az utolsó hónapom

Gárdonyi Géza: Isten rabjai