Egy frusztrációgombóc vagyok
8 óra alatt sikerült lefordítani 20 oldalt az egyik könyvből. Még most jön 5 a másikból (de az A4-es oldalból 5). Nemsokára mennem kell, mert találkozunk Blankával (ez legalább jó élmény lesz).
Gratulálok magamnak.
Megpróbáltam visszafejteni, mégis mi a jó franctól vagyok ennyire frusztrált. Találtam néhány okot.
1. Baromi stresszes, hogy vissza kell menni Bécsbe, és nem lehetek biztos benne, hogy lesz munkám, viszont ha nem lesz, akkor kb. eláshatom magam, mert az angoltanári munkán kívül még vécét pucolhatok kint a tapasztalatok szerint, itthon meg nem szeretnék élni.
2. A szüleim elkezdték mondogatni, hogy öregszenek. Az öregedés úgy eleve ijesztő, de még ijesztőbb, ha ők mondogatják, ráadásul úgy mondogatják, hogy még nincs gyerekem, sőt kilátásom sincs rá, hogy valaha lesz.
3. 3 éve vagyok egyedül. Persze, ebben az egyedüllétben volt összesen mintegy egy év szünet, de az sem egyben, és az is csupa időpazarlás volt. (Jó, tanfolyam volt. Haladó tanfolyam, basszus, mert választani tudni kell.) Nem szeretnék túlzottan egyedül lenni, mégis bele kell törődni, hogy ez van.
4. Hülyeségekkel zaklatnak emberek. Két hónap után, távozás előtt öt nappal kérdezi meg például valaki, hogy hogyan kell a jelerősítőre csatlakozni a szobámban, mert neki nem arra sikerült, és így két hónapja nincs normálisan net a szobában. És akkor ne tépjem ki a hajamat szálanként. (Amúgy leírtam a felhasználói nevet és a jelszót is, többet nem tudtam tenni az ügy érdekében.)
5. Fúúúúú. Nem tudom, mit kéne kezdeni magammal, hogy jó legyen. Első körben biztos nem blogon kéne kiadni magamból az irritációt, hanem meg kellene próbálni haladni a másik könyvvel. Az egyikből még 6, ebből a másodikból még 9 munkanap van hátra (feltéve, hogy ma letolom az 5 oldalt, mert ha nem, akkor marad a 10). Az már nem olyan sok. Csináljam már...
Gratulálok magamnak.
Megpróbáltam visszafejteni, mégis mi a jó franctól vagyok ennyire frusztrált. Találtam néhány okot.
1. Baromi stresszes, hogy vissza kell menni Bécsbe, és nem lehetek biztos benne, hogy lesz munkám, viszont ha nem lesz, akkor kb. eláshatom magam, mert az angoltanári munkán kívül még vécét pucolhatok kint a tapasztalatok szerint, itthon meg nem szeretnék élni.
2. A szüleim elkezdték mondogatni, hogy öregszenek. Az öregedés úgy eleve ijesztő, de még ijesztőbb, ha ők mondogatják, ráadásul úgy mondogatják, hogy még nincs gyerekem, sőt kilátásom sincs rá, hogy valaha lesz.
3. 3 éve vagyok egyedül. Persze, ebben az egyedüllétben volt összesen mintegy egy év szünet, de az sem egyben, és az is csupa időpazarlás volt. (Jó, tanfolyam volt. Haladó tanfolyam, basszus, mert választani tudni kell.) Nem szeretnék túlzottan egyedül lenni, mégis bele kell törődni, hogy ez van.
4. Hülyeségekkel zaklatnak emberek. Két hónap után, távozás előtt öt nappal kérdezi meg például valaki, hogy hogyan kell a jelerősítőre csatlakozni a szobámban, mert neki nem arra sikerült, és így két hónapja nincs normálisan net a szobában. És akkor ne tépjem ki a hajamat szálanként. (Amúgy leírtam a felhasználói nevet és a jelszót is, többet nem tudtam tenni az ügy érdekében.)
5. Fúúúúú. Nem tudom, mit kéne kezdeni magammal, hogy jó legyen. Első körben biztos nem blogon kéne kiadni magamból az irritációt, hanem meg kellene próbálni haladni a másik könyvvel. Az egyikből még 6, ebből a másodikból még 9 munkanap van hátra (feltéve, hogy ma letolom az 5 oldalt, mert ha nem, akkor marad a 10). Az már nem olyan sok. Csináljam már...
Megjegyzések
Megjegyzés küldése